Hírek

Szalai már régen megmondta…

Andrusch József kapusedző szerint Egervári Sándor megpróbálta elterelni a figyelmet a kritikáról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szalai Ádám már régen elmondta a véleményét a magyar futball állapotáról Egervári Sándornak, a válogatott volt szövetségi kapitányának, aki pozíciójából adódóan rendszerint megpróbálta erről elterelni a figyelmét – mondta Andrusch József, a nemzeti csapat kapusedzője.

– Ez a helyzetértékelés Szalaiban régóta megvolt. Tudja évek óta, és most ki is mondta mindenki előtt, hogy ez a realitás, Egervári dolga pedig az volt, hogy ezt megpróbálja elfeledtetni a srácokkal, hogy összehozza a csodát, merthogy Sanyi vébé kijutást sosem ígért – nyilatkozta csütörtökön a DigiSport televízió reggeli műsorában Andrusch, hozzátéve, hogy a német Schalke csatára és a szakvezető között ez okozott súrlódást egy ideje, ám nem vitáról volt szó, hanem véleménykülönbségről.

A korábbi válogatott kapus jelezte, a csatár időzítésével nem, mondandójának tartalmával azonban egyetért, nem látja másként a dolgokat.

– Puskásék óta azt várjuk, hogy egy Skoda-futószalagról a végén Porsche sportautók jöjjenek le – hangsúlyozta a szakember, aki szerint a jelenlegi utánpótlás-képzés egyelőre csak középkategóriás termékeket állít elő. – Bár az MLSZ-elnökkel abban egyetértek, hogy voltak erőfeszítések és történtek már jó lépések.

A válogatott utóbbi időben mutatott gyenge teljesítményét ő elsősorban azzal magyarázta, hogy míg korábban a csapat húzóemberei erős csapatokban, erős bajnokságokban szerepeltek, addig ugyanazok most lényegesen gyengébb együttesekben, szavai szerint a másodvonalban játszanak.

– Ma már a bajnokságok készítik fel a válogatottra a játékosokat. Mi kénytelenek voltunk inkább a közösség erejében hinni – mondta Andrusch József.

Az ötszörös válogatott tréner 29 éve a kapuban állt, amikor a magyarok legyőzték Hollandia csapatát, s véleménye szerint a két magyar csapat között egyáltalán nem olyan nagy a különbség tudásszintben és mentális téren sem.

– Az óriási különbség ellenben abban van, hogy az akkori csapatunk olyan játékrendszerben futballozott, amellyel meglepte egész Európát, így a világklasszis hollandokat is – elemezte Mezey György együttesét, amelynek középpályás-letámadása és labdaszerzése bénítólag hatott az ellenfelekre.

Andrusch mindehhez hozzátette, hogy azóta megfordult a világ, a magyar foci lemaradt, míg a hollandok és a velük egy szinten játszók futballkultúrájában jellemző az agresszív stílus.

– Egervári Sándortól és stábjától nem várható el, hogy a másodosztályú orosz és német kluboktól néhány napra megkapott focistákat megfelelően felkészítse a topcsapatok szintjére – jegyezte meg a kapusedző.

Olvasói sztorik