Hírek

„Továbbra is visszafogottak vagyunk”

A szurkolók minél jobb kiszolgálása a céljuk a Bp. Honvéd játékosainak a csütörtöki kupavisszavágón.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A kispestiek 4-1-re nyertek a montenegrói Cselik Niksics otthonában az Európa Liga-selejtező első fordulójának első meccsén. A hazai visszavágót csütörtök este rendezik, de a párharc a múlt heti sikernek köszönhetően tulajdonképpen már eldőlt.

– Mindenképpen győzni szeretnénk, hogy ezzel is megköszönjük drukkereinknek az elmúlt idénybeli, és persze a múlt heti biztatást. Minden szurkolók által megtett kilométer a csapat elismerése – mondta a szerdai sajtótájékoztatón a nigériai Patrick Ikenne-King, aki hozzátette: lehet, hogy eleinte hiányzott a csapatból a nyáron távozott Martínez és Lanzafame, de sikerre éhes fiatalok kerültek a helyükre, akik már a múlt heti meccsen bizonyítottak.

Marco Rossi vezetőedző arról beszélt, azt szeretné, ha csapata jobban futballozna, mint idegenben tette, mert állandó fejlődést akar látni. Megjegyezte továbbá, hogy két olyan játékosa is lehetőséget kap majd a meccsen, akik eddig kevesebbet szerepeltek.

George F. Hemingway klubtulajdonos visszafogottan beszélt mind a visszavágóra, mind a további szereplésre vonatkozó elvárásairól.

– Továbbra is visszafogottak vagyunk, mert veszélyes dolog az Európa Liga. Ezt éppen a Videoton példája mutatja a legjobban, hiszen mindenki úgy gondolta, hogy mi játszunk az erősebb montenegrói csapattal. Egy esélytelenebbnek tartott gárda kifog egy jó napot, az esélyesebb egy rosszat, és máris kész a baj – mondta a kispesti klubvezető, aki kiemelte, 2006 óta van a Honvédnál, s ezalatt a klub ötödször szerepel a nemzetközi porondon.

A Bp. Honvéd csütörtökön 20.30-tól fogadja a Cselik Niksics együttesét, a találkozót élőben közvetíti az M1. A kispestiek a következő körben vélhetően a Vojvodinával találkozhatnak, ugyanis a szerb csapat szintén háromgólos előnyre tett szert a máltai Hibernians vendégeként.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik