Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A román válogatott Trinidad és Tobagóval, a magyar csapat pedig Kuvaittal játszik felkészülési mérkőzést június elején. Nem szokványos ellenfelek, de a futballtörténelem során természetesen nem most először fordul elő, hogy a mieink egzotikus riválissal találkoznak. Mivel Egervári Sándor szövetségi kapitány szerdán kihirdette keretét, a Rangadó.hu elérkezettnek látta az időt egy múltidéző összeállítás elkészítésére.
Antigua és Barbuda
Az egyik legfrissebb emlék ilyen megközelítésből a közép-amerikai szigetországi együtteséhez fűződik, hiszen Lothar Matthäus volt a szövetségi kapitány, amikor 2005 decemberében, Miamiban találkozott a két csapat. Vadócz Krisztián, Feczesin Róbert és Ferenczi István találataival 3-0-ra nyertek a mieink. Az akkori keretből az első és a második gól szerzőjén kívül Tőzsér Dániel is ott lehetne manapság a válogatottban, de hármuk közül senkire nem számít Egervári Sándor. Van azonban két hírmondó a hét és fél évvel ezelőtti együttesből: Vanczák Vilmos és Priskin Tamás.
Egyesült Arab Emírségek
Remek a magyar mérleg az emirátusok ellen, hiszen 1990 májusában és 1996 augusztusában is összejött a győzelem. Előbb Mészöly Kálmán válogatottja nyert 3-0-ra a franciaországi Nimes-ben, méghozzá Kovács Kálmán mesterhármasával. Érdekesség, hogy az volt a kapus, Gelei Károly pályafutása egyetlen mérkőzése címeres mezben. A kezdőcsapat tagja volt még a Győri ETO jelenlegi bajnokcsapatának vezetőedzője, Pintér Attila, valamint Disztl László, Garaba Imre, Bognár György és Kiprich József is.
A második találkozóra bő hat évvel később Siófokon került sor, és Csank János együttese Klausz László, Urbán Flórián és Orosz Ferenc góljával ezúttal is magabiztosan, 3-1-re győzött.
Ázsia válogatott
Ilyen is volt, ráadásul 48 órán belül kétszer is! 1986-ban Mezey György csapata a mexikói világbajnokságra készült, és január végén, február elején a katari Dohában járt. Az első meccsen Kiprich József már a harmadik percben vezetést szerzett, majd Esterházy Márton lőtte a további két gólt a kontinens-válogatott hálójába. A tatabányai Vincze István ezen a meccsen debütált, és ez volt a magyar válogatott első hivatalos mérkőzése, amelyet egy kontinentális szövetség gálacsapata ellen vívott.
Két nappal később a helyszín ugyanaz volt, és majdnem az eredmény is. Ezúttal 2-0-ra nyertek a magyarok, a gólokat Péter Zoltán (tizenegyesből) és Kovács Kálmán szerezték.
Egyiptom
A fáraók földjének legjobbjaival már kilenc alkalommal találkozott a magyar együttes. Eleinte inkább kevesebb, mint több sikerélmény jellemezte a párharcot a mieink szempontjából, hiszen az 1924-es párizsi olimpián 3-0 lett a vége, nem ide. Nyolc évvel később a kairói 0-0 már jobban nézett ki, még akkor is, ha az csak egy barátságos találkozó volt, majd jött az 1934-es olaszországi világbajnokság, és a Nápolyban rendezett meccs 4-2-es magyar győzelmet hozott. A meccs tudósítása ide kattintva elolvasható!
1954-ben az Aranycsapat ellen esélyük sem volt az egyiptomiaknak, Kairóban 3-0-ra kikaptak, Puskás Ferenc kétszer, Hidegkuti Nándor pedig egyszer volt eredményes. Hét esztendő elteltével már a következő magyar generáció volt a pályán, de Albert Flórián duplájával nem maradt el Baróti Lajos válogatottjának sikere. A meccs tudósítása és képei ide kattintva megtalálhatóak!
1983-ban afrikai túrán vett részt a magyar válogatott. Mészöly Kálmán csapatának három mérkőzést kötöttek le Egyiptomban, kétszer a házigazdák A-, egyszer pedig az olimpiai válogatottja ellen. Több külföldi forrással (köztük az egyiptomival) ellentétben a Magyar Labdarúgó Szövetség nem tekinti hivatalosnak a kairói összecsapásokat. Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő együttesünkben nyolc olyan játékos szerepelt, aki megjárta a spanyolországi világbajnokságot. Mellettük pályára lépett a győriek akkoriban remekül szuperáló középpályás-sora. Ez is kevés volt a sikerhez, ugyanis a házigazdák az egy évvel később Afrika második legjobb játékosának megválasztott Ibrahim Youssef góljával 1-0-ra nyertek. Két nappal később, Pölöskei Gábor és Kiss László találatával sikerült a visszavágás (2-0).
1989-ben a Piski Elemér vezette magyar olimpiai válogatott Budapesten, az Építők-pályán 1-0-ra kikapott Egyiptomról, szintén nem hivatalos meccsen.
Holland Kelet-India
Egy nap híján pontosan 75 évvel a Kuvait elleni találkozót megelőzően a magyarok a franciaországi világbajnokság nyolcaddöntőjében léptek pályára, Reimsben. A mai Indonézia ellen 6-0 lett a végeredmény, Sárosi György és Zsengellér Gyula duplázott, illetve Kohut Vilmos és Toldi Géza is betalált.
https://www.youtube.com/watch?v=k0SFJHvOtiY
India
1991-ben Thiruvananthapuram városában, a Chandrashekharan Nair Stadionban játszották a focitörténelem eddig egyetlen indiai-magyar meccsét, amelyet a mieink 2-1-re megnyertek a Nehru Kupa keretében. Ekkor mutatkozott be a válogatottban Koszta János. India szövetségi kapitánya az olimpiai bajnok kapus, Gelei József volt, a mieinknél pedig Mészöly Kálmán. Ami a gólokat illeti, Balog Tibor büntetőből volt eredményes, a győztes találat pedig Jován Róbert nevéhez fűződik. Utóbbinak ez volt az egyetlen válogatottbeli gólja, karrierje során.
Irán
Öt találkozásról tesznek említést a krónikák. Az 1972-es olimpián, Nürnbergben simán nyertek a mieink (5-0), Dunai Antal mesterhármasának, valamint Várady Béla és Kozma Mihály góljainak köszönhetően. A meccs tudósítása ide kattintva olvasható!
Két barátságos összecsapás következett Teheránban: 1975-ben Várady és Nagy László találatával 2-1-es, két évvel később pedig Fazekas László és Nyilasi Tibor góljával 2-0-s siker. Úgyszintén 1977-ben jött az első vereség: októberben 3-1 oda, ugyancsak az iráni fővárosban. 1998-ban aztán nem kevesebb, mint hetvenezer néző volt kíváncsi a néhai Bicskei Bertalan által irányított magyarokra, akik Korsós Attila és Illés Béla eredményességének köszönhetően 2-0-ra nyertek a II. LG Kupa elődöntőjében. A tudósítás ide kattintva elérhető!
Jordánia
2001-ben Ammanban vendégszerepeltek a mieink, és Mátyus János találatával 1-1-es döntetlent értek el. Itt olvasható a mérkőzés tudósítása!
Katar
1986 februárjában Mezey György válogatottja 3-0-ra győzött. Jól sikerült az arab túra, a csapat négy nap alatt három mérkőzést nyert meg, a kontinens-válogatott kétszeri legyőzése után ismét nem kapott gólt, Hannich Péter, Kiprich József és Détári Lajos viszont betalált az ellenfél hálójába.
1992 októberében két meccset is játszottak a mieink Dohában, Jenei Imre irányításával. Előbb Kiprich József mesterhármasával és Kovács Kálmán góljával 4-1-re győztek, majd 1-1 lett a vége, Kovács Kálmán ezúttal is eredményes volt.
Libanon
1956-ben, Bejrútban lépett pályára válogatottunk, amelynek kerete kétharmad részben még az Aranycsapat játékosaiból állt. Tichy Lajos duplája mellett Puskás Ferenc és Machos Ferenc is betalált, így 4-1-re nyert Magyarország.
Salvador
Négy mérkőzésről tanúskodnak a történelemkönyvek. Az első és a második nem hivatalos, ugyanis 1969-ben az olimpiai válogatottunk nyert 3-1-re, majd 1976-ban a Baróti Lajos által irányított B-csapat győzött 2-1-re Pusztai László és Fazekas László góljával. Az 1982-es spanyolországi világbajnokságon Kiss László triplájával, Nyilasi Tibor és Fazekas László duplájával, valamint Pölöskei Gábor, Tóth József és Szentes Lázár találatával 10-1 lett a csoportmeccs. Ez a világbajnokságok történetének legnagyobb arányú sikere, és az egyetlen, amikor két számjegyű eredmény született.
Majdnem tíz év telt el a következő találkozásig, 1991-ben Glázer Róbert irányításával 1-1-et játszottak a mieink San Salvadorban, felkészülési meccsen. Az egyetlen magyar gólt Hámori Ferenc szerezte.
Szaúd-Arábia
Az egzotikus válogatottak közül talán Szaúd-Arábia a legkomolyabb, hiszen a magyarokkal ellentétben a világbajnokságok gyakori résztvevője volt a közelmúltban.
Az első találkozás időpontja 2000, a helyszíne pedig Győr volt. Bicskei Bertalan együttesében Horváth Ferenc duplázott, de az arabok a 91. és a 92. percben is betaláltak, alaposan leforrázva ezzel a biztos győztesnek tűnő magyarokat (2-2).
2005-ben játszott ismét a válogatott Szaúd-Arábia ellen, méghozzá Lothar Matthäus irányításával, semleges helyszínen, Isztambulban. A hivatalos nézőszám száz szemtanút említ, az ide kattintva olvasható tudósítás tanúsága szerint azonban mindössze heten (7) voltak kíváncsiak a meccsere. A magyar csapat legjobbja Szűcs Lajos volt. Az utolsó negyedórában a magyar válogatott két tizenegyest is okkal kért számon a török játékvezetőkön, a 0-0-s végeredménynek így inkább az ellenfél örülhetett.
Új-Zéland
Mészöly Kálmán csapata 1982-ben kétszer is pályára lépett a szigetországban, előbb Aucklandben, majd Christchurch-ben. Mindkét alkalommal 2-1-re nyertek a mieink, előbb Izsó Ignác és Bodonyi Béla góljaival, aztán Izsó és Pölöskei Gábor jóvoltából. A közelmúltban, 2006-ban az akkor debütáló kapitány, Bozsik Péter válogatottja 2-0-ra győzött a Megyeri úton, úgyszintén felkészüli meccsen, méghozzá Huszti Szabolcs és Szabics Imre találataival. Utóbbi most is kerettag, ahogyan Király Gábor és Vanczák Vilmos is. A meccs tudósítása ide kattintva olvasható!