Hírek

Megkapták a nagytestvért

Vezetőedzők és játékosok véleménye a Debrecen–Létavértes „házi” kupanegyeddöntőről.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mindenképpen a Debrecen–Létavértes párosítás lesz a legpikánsabb a Magyar Kupa negyeddöntőjében, hiszen a címvédő a saját fiókcsapatával mérkőzik majd a legjobb négybe kerülésért. A harmadosztályú együttes már eddig is több bravúrt véghezvitt a sorozatban, hiszen a másodosztályú Mezőkövesdet, Putnokot és Szolnokot, valamint az élvonalbeli Lombard Pápát is kiejtette.

A Rangadó.hu mindkét együttesből két-két érintettet szólaltatott meg, ezekből pedig kiderül, hogy egyik csapat vezetőedzője sem örül ennek a párharcnak.

Gyarmati András, a Létavértes vezetőedzője: – Egyedül a nagy testvért szerettük volna elkerülni, de hát Fortuna eddig sem fogta a kezünket. Veszítenivalónk eddig sem volt, most sem lesz. Bármilyen eredmény is születik, büszke lehetek a csapatra az eddigi szereplésük miatt, hiszen hatalmas bravúrokat vittünk már véghez. Azért a Debrecen ellen sem feltartott kézzel fogunk pályára lépni, és megpróbáljuk megszorongatni őket.

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője, aki 2004 és 2007 között a Létavértes együttesét irányította: – Nagyon nem örülök ennek a párharcnak, mert így csak egyik debreceni kötődésű csapat tud továbbjutni a legjobb négy közé. Egyfajta belső mérkőzés lesz, persze azért szeretnénk továbbmenni. Le a kalappal a Létavértes eddigi szereplése előtt, bravúrt bravúrra halmoztak eddig, az eredményeik magukért beszélnek. Tele vannak tehetségekkel, a mi csapatunkból is többen bizonyítottak már korábban náluk.

Barzsó Attila, a Létavértes játékosa: – Az egész csapat nevében mondhatom, hogy buzog bennünk a bizonyítási vágy. Mindamellett, hogy természetesen izgalommal várjuk majd az összecsapást. Az erőviszonyok ismeretében persze kaphattunk volna jóval könnyebb ellenfelet is, de az anyaegyesület ellen azért mindenki plusz motivációval lép majd pályára.

Rezes László, DVSC játékosa, aki korábban megfordult a leendő kupaellenfél csapatában: – Igazából mégiscsak örülök neki, hogy egy harmadosztályú ellenfelet kaptunk, habár nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen a Létavértes tele van tehetséges, fiatal játékosokkal, akik majd bizonyítani akarnak ellenünk. Ettől függetlenül mindkét mérkőzést szeretnénk megnyerni és bejutni a legjobb négy közé a Magyar Kupában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik