Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A Huszti-ügy… Lassan már minden csapból ez folyik, sok helyen, sokan megszólaltak azzal kapcsolatban, mitévő legyen a játékos, illetve Egervári Sándor szövetségi kapitány, hogy a német Bundesliga élvonalában hetek óta kiválóan teljesítő csatár visszatérhessen a világbajnoki selejtezősorozatban szereplő válogatottba. Egyáltalán, szükség van-e rá a történtek, az ominózus levélírás után?
Jelenlegi és egykori játékosok, illetve volt labdarúgó szövetségi kapitányok véleményét már ismerjük a sportsajtóból, ezért a Rangadó.hu néhány bekezdés erejéig elhagyta a sportágat, és olyan sikeredzőket kérdezett, akik korábban szövetségi kapitányként dolgoztak valamelyik csapatsportágban. Mind a négy szakembernek ugyanazt a három kérdést tettük fel a magyar válogatott intézményével, saját tapasztalataikkal, illetve Huszti Szabolcs és Egervári Sándor esetével kapcsolatban.
Skaliczki László, kézilabda
A 2004-es athéni olimpián negyedik helyezett férfiválogatott szövetségi kapitánya, jelenleg a Bajnokok Ligája-résztvevő, bajnoki ezüstérmes Pick Szeged vezetőedzője
– Előfordult hasonló eset az ön kapitányi időszakában?
– Olyan előfordult, hogy egy idősebb játékos már nem vállalta a világversenyen való szereplést, illetve csak bizonyos időszakokban tudott segíteni a válogatottnak, de olyan jellegű konfliktus nem volt, hogy valaki valamiért lemondta volna a kerettagságot. Az athéni olimpia a sportág felfutó ágazata volt, utána pedig megfiatalítottam a csapatot, amelybe örömmel jöttek a játékosok. Sérülés, vagy nem megfelelő klubforma miatt kimaradhatott valaki, ha nem javasolták a behívását klubedzők.
– Egyetért abban, hogy a válogatottat mindig az aktuálisan legjobb formában lévő játékosoknak kell alkotniuk?
– Így igaz, főleg a tétmeccseken! A felkészülés során módot és lehetőséget kell adni arra, hogy a feltörekvő játékosok is az elithez tartozzanak, hiszen az elit önmagát zülleszti, ha nincs megfelelő motiváció!
– Ön szerint mi a teendő a jelenlegi helyzetben?
– A kompromisszum két félen múlik. Ha megmerevedtek az álláspontok, tisztázó jellegű lépésekre lenne szükség, átbeszélni, átértékelni a dolgokat. A nehéz helyzetben az összefogás mindig segít. A játékosnak is kellene éreznie, hogy valamit kapott ettől az országtól, nyilván neki is jelent valamit mindez. De ha hajthatatlan, azt is vállalnia kell, s akkor nyugvópontra jut az ügy. Ez a helyzet senkinek nem jó, ezért vagy gesztust kell tenni felé, vagy le kell zárni az egészet.
Mészáros Lajos, kosárlabda
Az 1999-ben Európa-bajnoki résztvevő férfiválogatott szövetségi kapitánya, a Bp. Honvéd és az Atomerőmű korábbi vezetőedzője, mesteredző, a szövetség szakmai bizottságának korábbi elnöke, a válogatott jelenlegi menedzsere
– Egyetért abban, hogy a válogatottat mindig az aktuálisan legjobb formában lévő játékosoknak kell alkotniuk?
– Nem, mert attól függ, hogy egy válogatottnál a csapatépítés szempontjából mik az aktuális célok, feladatok. Előfordulhat, hogy egy edző új csapatot épít, én is sokszor tettem ilyet, amikor vállaltam a szövetségi kapitányi feladatot. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi a csapatban a perspektíva? Kik azok a játékosok, akik most esetleg még rosszabb teljesítményt nyújtanak, mint egy-két jobb spíler, de több perspektíva van bennük a jövőre nézve, mint azokban a spílerekben? Nagyon fontos, hogy mik a csapatépítés céljai, hiszen előfordul, hogy fiatalokból épít valaki csapatot. Egy spílert, aki már sokat tett a válogatottért, nem biztos, hogy behívok, mert ha megteszem, akkor megfelelő játéklehetőséget kell neki biztosítani. Egy aktuális kereten belül sem biztos, hogy a válogatottat mindig az aktuálisan legjobb formában lévő játékosoknak kell alkotniuk. Szem előtt kell tartani azt is, kik azok a játékosok, akik a legjobban tudnak együtt játszani, s nem biztos, hogy ezek posztonként a legjobb játékosok lesznek. Amikor tizenhárom évvel ezelőtt kijutottunk az Európa-bajnokságra, sok impulzust kaptam ezzel kapcsolatban. Pszichológus segítségével megállapítottuk, hogy vannak bizonyos kötődések, amelyek nagyon sokat számítottak nekem a csapatösszeállításnál.
– Előfordult hasonló eset az ön kapitányi időszakában?
– Előfordult, hogy egy játékos lemondta a részvételt az én kapitányságaim alatt, de nem olyan indokkal, ahogy most Huszti Szabolcs tette, tehát kvázi a mellőzöttségét indokként felhozva. Nyilvánvaló, hogy egy csapatsportág esetében mindig több játékos készül, mint amennyi végül bekerül és lehetőséget kap. Érzékeny téma a megfelelő csapatkohézió kialakítása, illetve hogy mindenki a megfelelő szerepet kapja. Egy játékos néha azt érzi, hogy mellőzik, és jobb teljesítményt nyújtana, mint aki helyette pályára lép. A kapitány feladata és felelőssége, hogy kit, mennyit és miért játszat. A kapcsolattartás során ezeket a dolgokat is kezelni kell.
– Ön szerint mi a teendő a jelenlegi helyzetben?
– Az ominózus levél, és Egérvári Sándor korábbi megnyilatkozásai alapján alkotok képet. Olvasva a cikkeket, a hozzászólásokat és Huszti levelét, ez egy nagyon nehéz kérdés, hiszen még egyszer mondom, a csapatkijelölés joga, s annak eldöntése, hogy ki mennyit játszik, mindig az aktuális kapitány feladata, felelőssége, ő viszi vásárra a bőrét. Mivel a legritkább esetben váltanak le egy egész csapatot, mindenért neki kell elvinnie a balhét. Ha én egy ilyen típusú játékost behívok a keretbe, az én felfogásom szerint nyilvánvaló, hogy megfelelő játéklehetőséget adok neki. Ha behívtam annak idején Dávid Kornélt, aki akkor már egy spíler volt, nem tehettem meg, hogy nem adok neki megfelelő játéklehetőséget, mert azzal én nem becsülöm meg azt a játékost. Azt mondom a levelére, a játékos érveit is megértve, soha ne mondd, hogy soha. Egy tisztázó beszélgetéssel talán meg lehetne oldani az ügyet, ahogy kézilabdában Nagy László esetében is sikerült végül. Azt kell eldöntenie a kapitánynak, hogy akar-e számítani Husztira, belefér-e az elképzeléseibe. Egy jó formában lévő Huszti Szabolcs mindenképpen sokat tudna segíteni. A vélt vagy valós sérelmeket félre kell tenni, és szerencsés esetben tisztázódik a helyzet. Én mindenképpen egy tisztázó beszélgetéssel kezdeném, ha számítanék a játékosra.
Kovács István, vízilabda
A londoni olimpián résztvevő román férfiválogatott szövetségi kapitánya, jelenleg a Szolnok, korábban a Honvéd és az Újpest vezetőedzője, kétszeres BEK-győztes (Euroliga), háromszoros ezüstérmes, tízszeres magyar bajnok.
– Egyetért abban, hogy a válogatottat mindig az aktuálisan legjobb formában lévő játékosoknak kell alkotniuk?
– Ez szubjektív dolog. Kézenfekvő, hogy minden edző arra törekszik, hogy az általa legjobbnak tartott játékosokat szerepeltesse. Azzal értek egyet, hogy lehetőleg az adott szövetségi kapitány által legjobbnak tartott csapatot kell pályára küldeni. De minden edző a saját bőrét viszi a vásárra, és ő felelős azért, hogy kiket hív be.
– Előfordult hasonló eset az ön kapitányi időszakában?
– Romániában velem nem fordult elő, hogy a legjobbak közül bárki is lemondta volna a szereplést, olyan viszont igen, hogy egy jobb játékost kihagytam a válogatottból fegyelmezetlenség miatt.
– Ön szerint mi a teendő a jelenlegi helyzetben?
– Nagyon nehéz ez a helyzet. Azt vallom, amit az előbb már mondtam, hogy az edző mindenkori felelőssége, hogy kiket tesz be, mert nem a közvélemény vagy mások állítják össze válogatottat. Ha kifejezetten jó képességű és jó formában lévő játékosról van szó, akkor kompromisszumot kell kötni. Én ezt tenném. Ezt nem lehet máshogy tisztázni, csak négyszemközt. A sajtón keresztül ilyesmit képtelenség rendbe tenni. Ha a négyszemközti beszélgetések sem hoznának semmilyen eredményt, s nem közeledne az álláspont, akkor nyilván el kell engedni a játékost. Fontos, hogy mindig az edző a vezér a válogatottnál.
Nyári Sándor, röplabda
A 2001-ben Európa-bajnoki résztvevő férfiválogatott szövetségi kapitánya, a Szeged és a BSE korábbi, a Palota RSC jelenlegi vezetőedzője, négyszeres bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes
– Egyetért abban, hogy a válogatottat mindig az aktuálisan legjobb formában lévő játékosoknak kell alkotniuk?
A válogatottban a lehetőségek szerint, tehát ha kizáró oka ennek nincsen, mindenkor a legjobb formában lévő, a legfelkészültebb, legjobb játékosoknak kell szerepelniük. Egyetlen kizáró okot tudok elképzelni, ha valakinek annyira renitens és tűrhetetlen a magatartása, ami a közösséget és a szakvezetést teljes mértékben taszítja. Szerintem a Huszti-esetben nem erről van szó. Neki voltak bizonyos, talán túlságosan könnyedén megfogalmazott kijelentései, hiszen kifejezte, hogy nem mindenáron akar válogatott lenni. Azt mondom, hogy mindenáron nem is kell válogatottnak lennie senkinek! Abban a pillanatban, amikor ez téma volt, ő nem volt nélkülözhetetlen a magyar válogatottban, de feltétlenül a meghívható, számottevő kategóriába tartozott. Azokban az időkben talán könnyű volt Husztiról lemondani, ezt ő is provokálta, de manapság, ha én lennék a kapitány, bizony tennék lépéseket, hogy álljon be a sorba, hiszen a magyar labdarúgók közül a legjobb formában lévő csatárról van szó, és a mai válogatott helyzetében majdnem nélkülözhetetlen.
– Előfordult hasonló eset az ön kapitányi időszakában?
– Igen! Valószínűleg az én kapitányi munkám befejezése is ilyen esethez köthetik. A kétezres évek elején is borzasztóan nehéz volt kijutni a tizenkét-csapatos Európa-bajnokságra, de nekünk sikerült. Ezekben az időkben sarkosodtak bizonyos problémák, amelyek a hamu alatt már izzottak, de ekkor lángra kaptak. A válogatott rajt-cél győzelmet ért el, de az Európa-bajnokságra én már nem utaztam ki, pedig életem egyik legszebb élménye lehetett volna. Amikor kijutottunk, több játékos a felkészülés során kezelhetetlenné vált, és a felgyülemlett sérelmek, visszafogott feszültségek a felszínre kerültek. Az edzőtáborok rendszeresen úgy kezdődtek, hogy összehívtam az idősebbeket, és beszélgettünk bizonyos nehéz emberekről, hogy velük, vagy nélkülük folytassuk?! Aztán a csapat kínlódások és sok-sok panaszkodás után mindig azt mondta, hogy velük, mert a cél a kijutás! Egy edzőnek nagyon sokat kell tűrnie. Én elhivatott, sikerorientált és hiú edző voltam, és azt mondtam, ami még az erkölcsi normáimnak megfelel, azt eltűröm, azzal kapcsolatban hajlandó vagyok megalkudni. Mindig a legerősebb válogatottat küldtem pályára, de volt egy pillanat, amikor elszakadt a cérna. Akkor azt éreztem, hogy a küldetésemnek vége van. Én léptem vissza, a játékosokat nem büntettem és nem szelektáltam, de egy-két emberben csalódtam. A kijutás és az Európa-bajnokság közötti egyhónapos időszakban olyan dolgok történtek, amelyek arra utaltak, hogy a játékosok közül többen nem szívlelték egymást, de a cél érdekében tűrtek…
– Ön szerint mi a teendő a jelenlegi helyzetben?
– Egervári Sándor is magyar ember, ő sem tud kibújni a bőréből, ahogy a magyar játékosok sem. Huszti Szabolcsnak mindenképpen a válogatottban a helye, még akkor is, ha a kapitánynak olyankor számolnia kell tízig, és nyelnie egy nagyot. Szövetségi kapitányok jönnek, mennek, de a válogatott érdekei azt kívánják, hogy mindig a legjobbak játszanak. Huszti azt írta, nem igazol a Videotonba azért, hogy válogatott lehessen. Szerintem ezt meg kell hallani, tudomásul kell venni, bár lehet, hogy neki és a szakmai stábnak van egy ellentéte. Lehet, hogy felelőtlen kijelentéseket tett, de hány labdarúgó volt már, aki nagyobbnál nagyobb badarságokat mondott, és megesküdött, majd másnap meggyónta?! Nem azt mondom, hogy legyen gerinctelen! Legyen gerinces a Huszti, nem kellett egy magyar klubba igazolnia, senki nem várta el tőle. Egervári Sándornak nem kell vörös szőnyeget terítenie Huszti Szabolcs elé, de kezdeményeznie kellene egy beszélgetést vele. Mindig a legjobb formában lévő magyar játékosoknak kell alkotniuk a válogatott gerincét. Ez a szabály, és ez visszafordítja a visszafordíthatatlant is. Jelen esetben a magyar labdarúgás vezetőinek diplomatikusnak kell lenniük, s azt kell mondaniuk: Szabolcs, állj be a sorba, ne füstölögj, mert rád nagyon nagy szükség van! Valószínűleg ha ezt a mondatot meghallaná, akkor letenné a fegyvert. A kapitánynak kellene megtennie az első lépést, hiszen az ő érdeke is a játékos visszatérése. Ha még esélyt akarunk magunknak kreálni, és a realitások mezejére lépni ebben a vébéselejtező-csoportban, akkor a következő meccset meg kell nyerni, hogy odaérhessünk a második helyre, de ha vélt vagy valós sérelmeket bogozgatunk, akkor eljár az idő felettünk, ha már el nem járt…
