Hírek

A körülmények nagyon extrák

Koman Vladimir az Európa Liga-indulást érő hely megszerzésére pályázik klubcsapatával.

Kapcsolódó cikkek

Koman Vladimir az Európa Liga-indulást érő hely megszerzésére pályázik klubcsapatával.

Koman Vladimir jól döntött, ráadásul fél éven belül kétszer is! Télen az olasz Sampdoriától a francia másodosztályú Monacóhoz szerződött, amelynél végigjátszotta a tavaszi idényt, nyáron pedig az orosz FK Krasznodarhoz igazolt, ahol ugyancsak alapembernek számít: az eddigi hét bajnoki meccsen mindig ott volt a kezdőcsapatban. Még ismerkedik az orosz bajnoksággal, de mivel a klubjának komoly céljai vannak, biztosak lehetünk benne, hogy jó helyre került. Az FK Krasznodar 2 millió eurót, azaz 560 millió forintot fizetett érte, ezzel ő lett az idei nyári átigazolási szezon legdrágább magyar játékosa.

Az ungvári születésű 23 éves középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a válogatottnál most új fejezetet nyitnak, hiszen nagyon fontos, kiélezett mérkőzés lesz az Andorra és a Hollandia elleni világbajnoki selejtező is.

– Milyen az orosz futball, testközelből?
– Úgy tudom, hogy az orosz bajnokságban soha nem volt pénzhiány, jelenleg is egy erős ligáról van szó, amelyben nagyon jó meccsek vannak, nekem nagyon tetszik. Kiegyensúlyozott bajnokság, de az első négy-öt helyezett tényleg klassziscsapat, és ez a játékban is meglátszik. De mi is megvertük a Rubin Kazanyt, illetve a Lokomotiv Moszkvát, tehát akármi megtörténhet a mérkőzéseken. Nem tudom, más csapatoknál hogy van, de a körülmények nálunk nagyon extrák.

– Mit kell tudnia egy átlagos magyar szurkolónak az FK Krasznodarról?
– A klub kétezer-nyolcban alakult, tehát mindössze négy éve, de már felküzdötte magát az első osztályba. A nézőszám még nem magas, tizenöt-tizenhatezer ember látogat ki a meccsekre, természetesen próbáljuk őket toborozni a játékunkkal, és szerencsére egyre többen vannak. Célként azt tűzték ki, hogy a tavalyi kilencedik helyezésnél jobban szerepeljen a csapat, viszont vannak merészebb tervek is. Az Európa Liga-indulást érő hely megszerzése reálisnak tűnhet, mert a csapat tényleg nagyon jól játszik, egyelőre a szerencse hiányzik egy kicsit.

– Mennyire éles a rivalizálás a város másik csapatával?
– Nem annyira, mint mondjuk egy Sampdoria–Genova mérkőzés, ezen csodálkoztam is. Vannak olyan szurkolók, akik kijárnak a Kubany mérkőzéseire is, és hozzánk is. Mondom, meglehetősen friss még a klubunk, ezért nem alakulhatott még ki komoly rivalizálás. A városban szeretik a futballt, és nagyon jót tesz Krasznodarnak, hogy két első osztályú csapata van.

– Mit vár a közeljövőtől, távozása esetén mikor lesz elégedett?
– Nem tudom, mert most érkeztem, egyelőre nem gondolkozom azon, hogy elhagyom a csapatot, hároméves szerződésem van. Szeretnék minél többet szerepelni a csapatban és minél eredményesebb lenni, természetesen.

– A válogatott előtt álló kettős feladat egy folyamat újabb állomása, vagy egy új fejezet kezdődik?
– Mindenképpen új fejezetet nyitunk, hiszen itt már nagyon fontos, kiélezett mérkőzésekről van szó. Itt már nincs tesztelgetés, próbálgatás, edzőmeccs-szerű felkészülés, hanem százegy-százalékosan kell készülni minden mérkőzésre. Voltak pozitív, bíztató és kevésbé bíztató dolgok is a felkészülés során, de okvetlenül a pozitívumokat kell kiragadni, és abból kell építkeznünk.

Olvasói sztorik