A szakember megnézte a régi stadiont, az épülő utánpótlásközpontot és az új stadion terveit is. Látta a DVSC Bajnokok Ligája-selejtezőjét, csütörtökön pedig mindenre kíváncsi volt, ami a klubbal kapcsolatos – írja a dehir.hu.
– Megnéztük a régi stadiont és az épülő utánpótlásközpontot. Utóbbi lenyűgözött. Nem gondoltam volna, hogy ekkora területen egy ilyen jól felszerelt edzőcentrum épül Debrecenben – árulta el Auvinen.
A terepszemle után az új Nagyerdei Stadion tervezőstábjának néhány tagjával is találkozott az UEFA megbízottja. Átböngészték az engedélyes terveket, és jó néhány részletet tisztáztak.
– Elégedett vagyok azzal, amit láttam. A tervek alapján nyugodtan mondhatom, hogy a stadion megkapja majd az UEFA négycsillagos minősítését. Ez azt jelenti, hogy például Bajnokok Ligája és Európa Liga csoportmeccseket is lehet majd itt rendezni – nyilatkozta a finn Tero Auvinen. – Van néhány apróság, amin változtatni kell, mielőtt az építkezés elkezdődik, de ezek nem nagy dolgok. A sajtórészleget talán bővíteni kellene egy kicsit. A másik dolog, hogy a helyi közönség egy része állóhelyeket igényel, az UEFA viszont előírja az ülőhelyek beépítését, de ezt is meg lehet oldani, más stadionokban is vannak felhajtható és rögzíthető székek. Nagyon tetszik az aréna, rendkívüli látvány az erdő közepén, én Robin Hood-stadionnak nevezetem el. Gyönyörű a környezet, de ez pluszfeladatokkal járhat a biztosítás, a biztonság szempontjából. Maga az épület minden igényt kielégít. Nagy és tágas stadion lesz, modern és kellemes belső térrel.