Hírek

Huszonhárom építészeti ötletpályázat érkezett

Július 9-én jelenti be a bírálóbizottság, hogy az új nemzeti stadionnal kapcsolatos 23 építészeti ötletpályázat közül melyik lesz a nyertes.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) csütörtöki közleménye szerint a tervek egyelőre titkosak, Nagy Ervin országos főépítész, a bizottság elnöke annyit árult el róluk, hogy szellemes megoldások is vannak köztük. A bizottság társelnöke Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos – írja az MTI.

„Új házat könnyű tervezni, egy régit felújítani azonban jóval nehezebb – idézte a közlemény Nagy Ervint. – Nagyjából itt is ez a helyzet, ugyanis nem egy zöldmezős beruházáshoz vártuk a terveket, hanem egy olyan terület rekonstrukciójához, ahol számos már meglévő épülethez és funkcióhoz kell alkalmazkodni. A jelenlegi Puskás Ferenc Stadion például biztosan a helyén marad, ehhez képest kell a többi sportlétesítményt, a közlekedési folyosókat vagy éppen a parkolókat elhelyezni.”

Az NSK közleményében az áll, hogy a pályázóknak gyakorlatilag egy egész városrészt, a Keleti pályaudvar, Stefánia út, Dózsa György út és Puskás Ferenc Stadion metróállomás közötti területet kellett megtervezniük úgy, hogy a 2016-ra felépülő nemzeti labdarúgó-stadion városépítészeti és közlekedési szempontból is tökéletes helyre kerüljön.

„Egyelőre konkrétumokat nem árulhatok el a beérkezett pályázatokról, mert ezzel megsérteném a szabályokat – tette hozzá Nagy Ervin. – Annyit viszont elmondhatok, hogy vannak egyszerűbb megoldások és láttam jóval szellemesebb terveket is. A következő két hétben a kollégákkal együtt elemezzük, értékeljük a pályaműveket, közben a különböző szakterületek képviselői folyamatosan egyeztetnek egymással, így július második hetére ki tudunk alakítani egy rangsort.”

Az országos főépítész azt mondta, az eredményhirdetés után az összes ötletet – amelyek látványterveket is tartalmaznak – kiállítják majd.

Vígh László áprilisban jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében a Puskás Ferenc Stadion a helyén marad, s mellé egy új nemzeti stadion épül. Az elképzelések szerint szeptember-október körül makettekkel mutatják be, milyen is lesz az új futballstadion, s aztán a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el.

Olvasói sztorik