Hírek

Az új nemzeti stadion lesz a Puskás

Az új, a tervek szerint 2016-ra elkészülő nemzeti labdarúgó-stadiont Puskás Ferencről nevezik el.

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

Az Aranycsapat legendás csatárának nevét viselő régi aréna új névvel működik majd. Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos pénteken a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy a jelenlegi Puskás Stadionnak pályázaton keresnek nevet – írja az MTI.

– Megkezdtük az egyeztetéseket, a tárgyalásokat a Puskás név jogtulajdonosaival – nyilatkozta Vígh. – Én azt gondolom, hogy a magyar labdarúgó-stadion a világ egyik legjobb labdarúgójáról kell, hogy elnevezve legyen, illetve a másiknak, nevezhetem a régi Puskásnak vagy a mostani Puskás stadionnak, pedig teljesen természetes, hogy más nevet kell választani. Erre pályázatok fognak indulni.

A kormánybiztos csütörtökön jelentette be, hogy az építészeti ötletpályázat lezárása után, körülbelül két hónap múlva kiderül, hogy néz majd ki az új, 65 ezer férőhelyes aréna környezete. Következő lépésben indulhat a tervpályázat, aminek eredményeként, még az idén, szeptember-október körül makettekkel mutatják be, milyen is lesz az új futballstadion, s aztán a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el. A nemzeti futballstadion a jelenlegi Puskás és a Papp László Sportaréna közé kerül, s a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek.

A felújítás előtt álló jelenlegi Puskás Ferenc Stadion (volt Népstadion) a rekonstrukciót követően atlétikai létesítményként működik majd tovább.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik