Hírek

Etére kerül a Puskás Stadion eredményjelzője és órája

A Komárom-Esztergom megyei Ete készülő labdarúgó-stadionja kapja meg a Puskás Stadion eredményjelzőjét, óráját és a díszpáholy egy részét.

[p]Rohonczi László polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a Budapesti Olimpiai Központ vezetőjével megállapodtak, miszerint a Puskás Ferenc Stadion bontásánál a használható anyagokat átadják a hatszáz lelket számláló településnek.[/p]

[p]Az önkormányzat cserébe vállalta, hogy tavasszal megépíti a Puskás Stadion tízméteres makettjét. Terveik szerint pályázatot nyújtanak be, hogy a világ tíz leghíresebb arénájának kicsinyített mását is elkészíthessék az új futballpálya közvetlen közelében – tette hozzá a polgármester.[/p]

[p]A kormány november 2-án fogadta el a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót: egy 40 ezer férőhelyes – igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető – sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból. A jelenlegi létesítmény részeinek az elbontása körülbelül 5 milliárd forintba kerül, s az új stadion a 2011 végétől 2015-ig terjedő időszakban valósul meg.[/p]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.