Hírek

Megmaradhat a Puskás Stadion

Rangadó
Rangadó

2012. 02. 07. 14:59

Mégsem bontják le a Puskás Ferenc Stadiont, hanem a felső karéj elbontásával, 40 ezres befogadóképességgel üzemel tovább a magyar válogatott világbajnoki selejtezői alatt.

Kapcsolódó cikkek

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke kedden, az egyik sporttelevízió reggeli műsorában elmondta, hogy februárban nemzetközi tervpályázatot írnak ki egy új, melléépülő 45 ezres, de 60 ezresre bővíthető arénára, amelyre 30-35 milliárdot szánnak.

– Így tehát az új aréna építésének két-két és fél éve alatt nem marad az ország nagy stadion nélkül. Közben párhuzamosan elkezdik építeni – nem a régi helyén, hanem mellette – az új Puskás Stadiont, amelynek tervezésére nemzetközi pályázatot írnak ki februárban, s a néhány hónapos elbírálás után 30-35 milliárd forintból készülhetne az új, szintén 45 ezres stadion, amely a széksorok távolságának szűkítésével akár 60 ezresre lesz bővíthető, mondjuk egy BL-döntő rendezése esetén. A munkálatok 2013 elején indulhatnának és 2015-re meglehet az új Puskás Stadion – nyilatkozott Bánki Erik.

Hozzátette: az MLSZ kérésére felülbírálták a korábbi terveket, így egyelőre megmaradna a régi pálya, a felső lelátók karéjait elbontanák, a középsőt pedig megerősítik, így a világbajnoki-selejtezők idején egy 40-45 ezres befogadóképességű átmeneti stadion működne a régi átalakításával. A régi stadion is megmaradhat atlétikai stadionná átalakítva.

– Miután az atlétikai szövetség futópályás nagy stadiont igényel, és tervben is van egy ilyen fejlesztés ezen a területen, így a költséghatékonyság akár a régi stadion megmaradását is eredményezheti az új mellett – vélekedett Bánki.

A kormány tavaly november 2-án fogadta el a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót, amely szerint egy 40 ezer férőhelyes – igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető – sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból – írja az MTI.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

BUENOS AIRES, ARGENTINA - MAY 27: Gonzalo Higuaín and Lionel Messi walk during a training session open to the public as part of the team preparation for FIFA World Cup Russia 2018 at Tomas Adolfo Duco Stadium on May 27, 2018 in Buenos Aires, Argentina.  (Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.