Hírek

A hétvégi fordulóról, mérkőzésekről, csapatokról

Szeretettel üdvözöllek Benneteket! Mai bejegyzésem a bajnokság hétvégi fordulójáról szól.

Kapcsolódó cikkek

Több mérkőzést volt szerencsém televízión keresztül megtekinteni, viszont nem minden párosítást láttam, ezért ezeket a mérkőzéseket más oldalról közelíteném meg. Esélyekről, általánosságokról írok, mert amit nem láttam, arról szakmailag kár „okoskodni”.

A forduló nyitómérkőzése a Kispest–Siófok volt. A Kispest rapszodikus teljesítményt nyújt ebben a bajnokságban, jó mérkőzések és váratlan vereségek jellemzik. Legutóbb Újpesten kilátástalan játékkal veszítették el a rangadót, pedig volt olyan időszak, amikor a dobogóra hajtottak. A Siófok gyenge őszt követően kiegyensúlyozott tavasszal rukkol elő, a mérkőzést megelőzően négy fordulón keresztül veretlenek voltak. Jól és célirányosan igazoltak, a 30 pontjuk önmagáért beszél. Az első félidőben a Kispest nem találta a játékát, a Siófok kontrollálta a mérkőzést. A második félidőben rákapcsolt a hazai csapat és az első gólt követően meggyőző játékkal nyerte meg a mérkőzést. Szép gólokat szereztek a kitámadó vendégcsapat hibáit kihasználva. Nincs oka szégyenkezni a Siófoknak, hiszen mint írtam, masszív, jó csapat lett tavaszra.

Időrendi sorrendben következett a szombat délutáni Zalaegerszeg–Videoton mérkőzés. A Zete ezidáig nyeretlen volt és ez mindent elárul a teljesítményéről. Igaz, ami évek óta ott folyik, az egyenes következménye volt a bukásnak. Az őszi szezont megelőzően Csank Jánossal 3 évet hosszabbítottak és a bajnokság megnyerése volt a cél. Ehhez képest jött az edzőváltás, játékosok távoztak és a klub megszűnéséről szóltak a hírek. Mára nyeretlenül, öt fordulóval a bajnokság vége előtt kiesett a Zalaegerszeg! A rossz koncepció, a felelőtlen vállalások és a pénztelenség vezetett idáig. Nem vagyok Zete szurkoló (nagyon nem), de vallom, hogy a magyar bajnokságnak szüksége van erre a csapatra, a 10000 nézős Hali derbikre, a Fradi és az Újpest elleni rangadókra! A Videoton nyert, és ezzel megerősítette, mi több bebiztosította 3. helyét a tabellán. Igaz ezen a mérkőzésen is, mint a bajnokság során többször, némi bírói segédlettel, kettős emberelőnnyel, vitatható 11-es után győzték le a hősiesen küzdő Zalaegerszeget. Nem tisztem kritizálni a fehérváriakat, de ennyi pénzből, ilyen háttérrel, az a foci, amit tőlük látunk, az több mint kevés… Paulo Souza pedig egy külön történet… Óriási önbizalma nincs arányban a szakmai tudásával. Viselkedése sokszor felháborító, verekszik, „fejelget”, szinte azt csinál Magyarországon idegenként, amit akar! Csodálatos játékos volt, edzőként sokkal szerényebben kellene viselkednie, főleg az eddig elért eredményei függvényében.

Szombat este televízión láttam a Ferencváros–Kecskemét mérkőzést. A Fradi hamar kétgólos előnyre tett szert, mezőnyfölényben játszott, igaz közben a Kecskemét ziccereket hibázott. A 2. félidőben gyorsan szépített a Kecskemét és utána helyzetek sokaságát hagyta ki. A Fradi őrizte előnyét, sikerrel járt. A zöld-fehérek nagyon akarnak, mentálisan erősödtek, ez a titka annak, hogy a gyenge ősz után Détári Lajossal egyre feljebb kúsznak a táblázaton. A Kecskemét jó csapat, veresége számomra meglepő. Viszont a Fradit saját pályáján úgy nem lehet legyőzni, hogy kényelmes kezdés után csak a 2. félidőben „álltak” bele a meccsbe.

PMFC-Matias – MVM Paks: a Pécs volt a bajnokság meglepetéscsapata ősszel, most az edzőváltás után sem áll talpra és most úgy érzem, lassan a „helyére” kerül. A paksiak masszívak, bár ebben a bajnokságban nem játszanak főszerepet, a csapat fejlődése kicsit megtorpant. Viszont ezen a mérkőzésen jó taktikával győzték le a hazai csapatot.

Haladás Sopron Bank – Újpest FC: A mérkőzés előtt biztos hazai győzelemre számítottam, így egy kicsit meglepetés számomra az Újpest pontszerzése Szombathelyen. A Haladás jobb csapat a liláknál, szakmailag is erősebb háttérrel rendelkezik, jött is a szokásos Kenesei találat, viszont az Újpest nagyon akart és a második félidei jó játéka pontot ért. Mindkét csapatot elkerülte már a kiesés veszélye szerintem, így a hátralévő mérkőzéseken nyugodtan építkezhetnek a következő bajnokságra.

Vasas – Lombard Pápa: Gyepes Gábor hazatérése és játéka jelentette a szenzációt a meccs előtt, a döntetlen eredmény megfelelt annak, amit vártam. A Vasas nagy bajban van, a hátralévő mérkőzéseken bravúr eredmények kellenek a bennmaradáshoz. Az ő esetük hasonló a Zalaegerszegéhez, vezetői válság miatt jutott ide a patinás klub. A Pápa kicsit fellélegezhetett a Haladás legyőzése után, de még nem nyugodhat meg teljesen, kemény időszak elé néz.

Győr – Diósgyőr: Az első félidő felejthető volt, a másodikban a Győr felőrölte a fegyelmezetlen, helyzetig sem jutó Diósgyőrt. Jó szezont futhatott volna a miskolci gárda, ha a játékosállományát, pénzügyi, szurkolói hátterét nézzük. De komoly szakmai és vezetői válság miatt kezdi elveszíteni meghatározó szerepét a bajnokságban. A Győr a bajnoki címért harcol, Pintér Attilával még veretlenek. A háttér alapján a legjobbak között a helyük és ezt érvényre is kell juttatniuk.

A forduló zárómérkőzésén a Debrecen – Kaposvár meccsen a bajnokesélyes 40 perc alatt elintézte a gyengécske Kaposvárt. Szép gólokat szerezve, egyre közelebb kerülnek az újabb bajnoki cím megnyeréséhez. Jó csapat, nyugodt háttér és következetes szakmai munka jellemzi őket. Kaposvárott évek óta problémás a háttér, legjobb játékosaikat kénytelenek eladni, így a kiesés elkerülése nem lesz egyszerű feladat számukra.

Összegzés: kevés gól (21), kevés jó mérkőzés és közepes színvonal jellemezte a fordulót. A mérkőzéseket összesen 26000 (!!!) néző látta, ebből Szombathelyen 6000, a Fradi és a Győr találkozóján 5000-5000 néző volt. Kispesten 1000. Szakértő urak, miért mondják minden héten, hogy tele vannak a stadionok???? Hova építünk így stadionokat??? Hagyjuk…

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, persze, ha egyáltalán olvastok… 🙂

Nemsokára érkezem, és csikorogva fékezem!

Üdv:

„Kövesi, a tartalék”

Olvasói sztorik