Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A csoportkörben mutatott játék alapján, valamint a nyolcaddöntőben látottak után joggal vártuk nagy reményekkel a Franciaország–Németország összecsapást. Mint tudjuk, a remény hal meg utoljára, de ezúttal számomra az is meghalt. Gyenge meccs volt…
Na, de ne hagyjuk ezt ennyiben, nézzünk kicsit jobban a dolgok mélyére, miért is alakult ez így! Az előzmények ismeretében nyugodtan kijelenthettük már a csoportmeccsek alatt, hogy Franciaország a világbajnokság egyik nagy meglepetése, függetlenül attól, hogy kerete alapján nyugodtan az egyik favoritnak is nevezhettük volna. Azonban a pótselejtezőn csak az ukránok elleni, idegenbeli 2-0-s vereség után tudták nagy nehezen kiharcolni a továbbjutást. Ez, valamint a négy évvel ezelőtti tragikus szereplés nem mondatta azt velünk, hogy ilyen meggyőző futballra számíthatunk tőlük a vébén.
Ezzel szemben hengereltek a csoportban, az egész meccsen óriási mezőnyfölényt kialakítva legyőzték Nigériát a 16 között, és roppant magabiztosan futballoztak mind a négy eddigi meccsükön. Érződött rajtuk Deschamps munkája, valamint az egységre való törekvesése, amelynek hatására maradt ki a keretből többek között Nasri is.
Itt engedjetek meg egy személyes megjegyzést: barátaim, ismerőseim rengetegszer hallgatták végig, ahogy emelkedett pulzusszámmal ócsárolom Karim Benzemát. Egyszerűen idegesített a játéka mind a Madrid, mind a válogatott színeiben, nem tudtam megbarátkozni vele sehogy… Egészen a mostani világbajnokságig. Benzema abszolút vezére lett a francia csapatnak, játéka és kisugárzása is valóban klasszisokra jellemző volt ezen a tornán! Úgyhogy megkövetve önmagam, ezúton végleg kénytelen vagyok elismerni képességeit! 🙂
Nem hiányoljuk Ribéryt
A legnagyobb dicséret azt gondolom a francia csapat számára az a tény, hogy a vébé ideje alatt szinte nullaszor hangzott el Frank Ribéry neve. Egyszerűen teljes képet mutatott a válogatott nélküle is, egészen az utolsó, németek elleni negyeddöntőig, ahol vélhetőleg az ő dinamikája, illetve az a tény, hogy Németországban keresi kenyerét, valószínűleg segített volna a Trikolóron.
A másik oldal viszont teljes harci készültséget mutat továbbra is, bár személy szerint Marco Reus hiánya szembeötlő. Németország 1954 óta minden egyes vébén legalább a legjobb nyolcig menetelt! Döbbenetes adat! Ez a hagyomány ezúttal sem szakadt meg, ráadásul úgy jutott négy közé a Nationalelf, hogy költői túlzással elég volt a cipőjüket kitenni a pályára.
És akkor térjünk is rá a mérkőzésre.
Az első meglepetés az összeállítás láttán ért, ugyanis Joachim Löw a kezdőbe jelölte Klosét, valamint Lahm ismét jobbhátvédként kezdett. Ez egy defenzívebb és statikusabb játékot vizionált a németek részéről, ugyanis az eddigi mozgékony Müller-centerezést a németek egy klasszikus centerjátékra cserélték, valamint az eddig látott „négy belsővédő a négy védő pozíciójában” játék helyett Boateng újra középhátvédet játszott Hummels oldalán, Lahm pedig valódi szélső védőként a jobb oldalt erősítette a védelemben.
Defenzív, statikus játék
Ennek oka egyfelől a védelem és a védekező középpálya megerősítéseként kezdőbe jelölt Khedira volt, másfelől, hogy a franciák egyik legnagyobb fegyvere ellen egy erre „szakosodott” valódi szélsővédő vegye fel a felfutó Evrával a küzdelmet.
A felállásból látható volt, hogy az eddigi legdefenzívebb német csapat veszi fel a küzdelmet a franciákkal. A 4-2-3-1-es formációt választó németek erőteljes és masszív védekezéssel rukkoltak elő, amiről beszédes statisztika, hogy az amúgy a támadásokat rengetegszer elkísérő Philip Lahm ezen a mérkőzésen nulla darab beadással zárt.
Erre mondhatnánk, hogy azért, mert – főleg az első félidőben – a pálya bal oldalán épültek a német akciók, amiket Lahm látványosan nem is követett a túloldalon, azonban a bal oldali bekk, Höwedes szintén nulla beadással zárta a mérkőzést. Ezen felül pedig a biztonság mindenek felett elv alapján a védekező középpályás duóból legalább egy a mérkőzés egésze alatt masszívan a védelem előtti terület ellenőrzését végezte.
Nem lett tökéletes a haditerv
Magasra tolt védelmi vonal, és a középpálya összesűrítése volt a német taktika. Azonban az első félidőben erre majdnem ráfáztak többször is, ugyanis a franciák egy, a védekezésben látványos 4-5-1-es formációból igyekeztek hosszú labdákkal a németek mögé kerülni, és ez majdnem sikerrel is járt! Azonban nem volt meg a megfelelő tempó ezekben a kontrákban, ezért nem sikerült a haditerv tökéletesítése.
Hummels gólja a 13. percben még inkább arra ösztökélte a németeket, hogy a stabilitást őrizzék, és a kellő rutin, valamint a magas szintű tudás miatt ezt meg is valósították.
Feltűnő volt francia oldalon, hogy a középpálya szerkezetében Pogba mennyire a védelem előtt szerepelt ezen a mérkőzésen! Míg Nigéria ellen három lövést, ebből egy gólt, valamint 20/11-es támadóharmadbeli passzmutatót írhattunk a neve mellé, addig a németek ellen nulla kapura lövést és 11/7-es támadóharmadbeli mutatót produkált, ami azt gondolom, Pogba tudását és kreativitását ismerve pazarlás a franciáktól. Hiányzott is az a fajta támogatás a középpályáról, amivel például Nigériát is két vállra fektették.
Az első félidő abszolút német labdabirtoklási fölényt hozott, 59-41 százalékos arányban, ami a francia kontrafoci miatt alakult ki, siettetve a támadások befejezését. A második félidőben váltottak a németek, és jóval mélyebbre húzták a védelmi vonalat, tanulva az első félidő tapasztalataiból, így a franciák közelebb nyomulhattak ellenfelük kapujához, többet is birtokolták a labdát (a meccs vége 50-50 százalékos labdabirtoklással végződött), azonban látványosan nem tudtak mit kezdeni a német bunkerrel, ami az egyik oka is volt annak, hogy végül egy unalmas meccset láthattunk.
Bunkerbe vonultak, alig lőttek
A bunkert igazoló statisztika, hogy mindössze három kaput eltaláló lövésig jutott a „Mannschaft”, míg Algéria ellen a kilencven perc alatt tíz, a már tét nélküli amerikai meccsen hat, Ghána ellen 12 próbálkozásból 4/2 gól, míg az első meccsen a portugálok ellen hat volt ugyanezen számadat! Igaz azonban, hogy Schürrle helyzete még így is a legnagyobb volt a mérkőzésen.
Ugyancsak beszédes adat a németek stabil területszűkítési taktikájáról, hogy a 73. percben lecserélt Cabaye 7.54 kilométert tett meg addig, ami a kilencven percre vetítve 9.29 kilométer. Ez egy középpályástól a vébé negyeddöntőjében meglehetősen alacsony adat. Egyszerűen nem volt hova futnia, annyira nem volt helyük a franciáknak.
Az első igazán németes akciót a 75. percben jegyezhettük fel egy Özil. Müller összjáték következtében. A németekre jellemző dinamikus, szemet gyönyörködtető passzjátékkal építkező támadójáték ezúttal elmaradt, sajnos. A szélső védők a mérkőzés teljes ideje alatt tartózkodtak a támadások segítésétől. A franciák átvették a németek lassú tempóját, ami csupán az utolsó tíz percre változott, akkor több lehetőségecske adódott a franciák előtt, azonban igazán gigantikus bravúrra nem késztették Neuert.
Összességében a német válogatott annyit tett meg, amennyi feltétlenül szükséges volt a négybe jutáshoz, a francia csapat pedig nem tudta felülírni a németek által diktált, nekik teljesen kedvező lassú tempót.
Az elődöntőben Brazília–Németország. A remény újra él! 🙂
Kemenes Szabolcs
A Bp. Honvéd kapusa
