Foci vb 2014

Kemény csata volt a német-francia

Mindkét oldalon két jó csapat kiélezett összecsapásáról beszéltek a negyeddöntőt követően.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Németország 1-0-ra győzött a franciák ellen a pénteken, a brazíliai világbajnokság negyeddöntőjében. A németek Hummels fejesével hamar megszerezték a vezetést, így ellenfelüknek kellett kezdeményeznie.

– A mérkőzés elképesztően izgalmas volt. Csapatunk bravúrosan küzdött, minden játékos tökéletesen végrehajtotta a maga feladatát – vélekedett Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya.

– Ma nem volt könnyű dolgunk. Brutálisan meleg volt, főleg a tűző napon, ráadásul két jó csapat került egymással szembe. Csapatként harcoltuk ki a továbbjutást, szervezettek voltunk – szögezte le a csapatkapitány, az ezúttal ismét jobbhátvédként szerephez jutó Philipp Lahm.

Mats Hummels, az egyetlen gól szerzője egy újabb álom megvalósulásaként élte meg a győzelmet.

– Remélem, hogy az utunk még nem ért véget – tette hozzá.

Didier Deschamps, a franciák játékosként világ- és Európa-bajnok szakvezetője úgy vélekedett, hogy csapata megtette, amit meg kellett a német válogatott szerkezetének megbontásához, de atletikusságban némileg hátrányban voltak az amúgy is tapasztaltabb ellenféllel szemben. Hangsúlyozta, hogy azon az úton haladtak tovább, amelyen eddig is jártak, csak éppen a német együttes képviselt az eddigi riválisoknál magasabb szintet.

– Nem volt nagy különbség a két csapat között, de végül a németek jutottak be az elődöntőbe – rögzítette a lényeget.

A kapus, egyben csapatkapitány Hugo Lloris a szomorúságáról beszélt a mérkőzést követően. Szerinte szép dolgokat hoztak össze egy nagy európai csapattal szemben, de most időre lesz szükség, amíg túlteszik magukat a búcsún, aztán pedig már arra kell majd összpontosítaniuk, hogy a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságra újra összeálljon a válogatott.

– Büszkék lehetünk a menetelésünkre. Fiatal csapatunkkal a negyeddöntőig jutottunk. Pici hiányzott az újabb sikerhez – mondta Karim Benzema, akinek lövését a ráadásban nagy bravúrral védte Manuel Neuer.

Olvasói sztorik