Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A vébé előtti szokásos kérdés: „Ki a csapatod?” Erről beszélünk az öltözőben, erről dumálunk a haverokkal, a családdal. És állom a furcsa tekinteteket amikor kapják a választ: Chile (és Olaszország persze)!
Chile azzal győzött meg, amit a felkészülési meccsek során Anglia ellen (2-0-s győzelem a Wembleyben), valamint Németország ellen (1-0-s vereség) mutatott. Elképesztően gyors, bátor, kreatív foci, igazi felüdülés volt az európai labdarúgáshoz szokott szememnek! Vártam is, hogy kezdődjenek a csoportküzdelmek, lássuk mire megy a „kis” csapatom a bivalyerős spanyol, holland, ausztrál hármassal.
Szinte lehetetlen megfelelni az elvárásoknak
Gyönyörű volt a látvány, hiszen a már említett felkészülési meccseken látottakat kaptam a csapattól, igazi örömünnep volt nézni őket.
Ezzel szemben Brazília meglátásom szerint küzd a rá nehezedő nyomással, és az utolsó, Kamerun elleni meccset leszámítva valóban nem látni rajtuk a felszabadult játékot. Elképesztően kritikus a brazil közvélemény, folytonos bírálat éri a gárdát, szinte lehetetlen a brazil szurkolói elvárásnak megfelelni, mégis úgy nézett ki a csoportmeccsek alatt, Neymar vezérletével állják a sarat.
Így érkeztünk el a mi meccsünkhöz.
Már a himnuszok alatt látszott, hogy elképesztő emóciók dolgoznak mindkét oldalon, „szőrborzoló” a dél-amerikai habitus, amit mind a nézők, mind a játékosok, de még a játékosokat bekísérő kisemberkék is produkálnak nemzeti daluk közben!
Biztonsági szemlélet
Sajnos maga a mérkőzés nem volt szép, mondjuk így… Az okot – azt gondolom – a tét nagyságában kell keresni, hiszen amíg hazai oldalon valóságos „hazaárulásként” élték volna meg az esetleges kiesést a szurkolók, addig chilei részről érezték a lehetőséget, hogy ez a brazil csapat jelen állapotában megfogható. Az egész meccsre jellemző volt a biztonsági szemlélet, mindkét oldalon. A mérkőzés első félidejében a középvonal környéki agresszív le- illetve visszatámadások voltak a jellemzőek, amelyek rendszerint vagy szabálytalansággal, vagy kemény összecsapásokkal zárultak.
Szembetűnő volt, hogy rengeteg brazil helyzet ebből adódott, holott Chile egyik legnagyobb fegyvere eddig a bátor labdakihozatal, valamint a labdabiztos, hátulról való támadásépítés volt. Ezeket a piros-kék válogatott szinte teljesen feladta, helyette rendszeresen a szélekről történő beadásokkal próbálkoztak, ami a David Luiz, Thiago Silva belső párost ismerve, valamint a chileiek magasságbeli hiányosságait tudva eleve nem tűntek célravezetőnek. Erről a statisztika is árulkodik hiszen 18-ból nulla beadás ért célba. Nem használta Chile a három óriási fegyverét kellő hatékonysággal, hiszen igazán Sanchez tudott csak hozzátenni a játékhoz, Vargas és Vidal nem.
Tutista hozzáállás a nagy tét miatt
Az eddig is alkalmazott három belsővédős rendszert nem bolygatták meg, ez eddig is hatékonyan működött, azonban a szélső emberek mögé többször eljutott a labda, sőt David Luiz az első félidő végén kétszer is majd’ hatvanméteres labdával kínálta meg Oscart. Ő is a saját térfeléről tudta a bal szélen a védők mögé belőni Neymarnak a labdát, nagy veszélyt teremtve. A leglátványosabban pedig Hulk meg nem adott góljánál volt látható, hogy míg a három belsővédő rendkívül pazarul segíti ki egymást, addig a szélsők sokszor eltolódtak a támadás és a védekezés között.
Támadásban látni lehetett, hogy felállt védelem ellen a három belsővédő stabilan megmarad, addig a szélsők sokszor egészen a támadók vonaláig tolhatták fel pozíciójukat, így adva lehetőséget arra a nagyszerű játékra, amit az előző mérkőzéseken láthattunk. Azonban itt ez nem működött, főként a számomra kicsit „tutista” hozzáállás miatt, amit a tét nagysága váltott ki a játékosokból. A második félidőben, illetve a hosszabbításban lényegi dologról szinte beszélni sem lehet, hacsak arról nem, hogy a 120. percben Pinilla továbblőhette volna Chilét…
A kreativitás teljesen hiányzik
Brazília számomra nagy talány. Hiányzik a kreativitás. Brazília európai focit játszik, európai játékosokkal. Teljes taktikai felkészültséggel, fegyelmezettséggel, de a kreativitás teljes hiányában. A védelem nevekre a világ legjobbja, ez vitán felül áll! Az Alves, Luiz, Silva, Marcelo négyesnél jobbat vagy nevesebbet összeállítani sem lehetne. Azonban van két pontja a Selecaónak, ami azt gondolom, nem segíti elő a támadószelleműbb, és a játékot jobban uraló futballt. Az egyik ilyen a középpályán található – számomra – túl sok védekező felfogású játékos, ilyen védelem mellett nyugodtan alkalmazható lenne az egyszűrős rendszer. A Luiz Gustavo, Paulinho, Fernandinho, Ramires négyes közül egy elég lenne.
A másik a középcsatár kérdése. Fred egyszerűen láthatatlan szerepkört vállal ebben a csapatban. Az első félidőben összesen hatszor passzoltak hozzá a társak, az általa leadott öt passz mindegyike pedig a pálya középső harmadában történt. Jo sem sokat javított beállásával a helyzeten, így nem biztos, hogy Fred egyéni képességei miatt nem jut labdához, egyszerűen ez a szerkezet nem követelne meg egy ennyire klasszikusan statikus centert. Az irányító szerepkört sem tölti be igazán senki a brazil válogatottban, a második félidőben különösen szembetűnő volt, hogy Neymart annyira nem tudják játékba hozni a társak, hogy rendszeresen a pálya középső harmadáig kellett visszalépnie a játékszerért.
Miről árulkodnak az adatok?
Árulkodó adat, hogy a 120 percet figyelembe véve Neymar összesen 22 (!) sikeres passzt adott… Ezen kívül azt se felejtsük megemlíteni, hogy Neymar legveszélyesebb helyzetei fejjel adódtak, mind az első félidőben, amikor fejese egy chilei fejen irányt változtatva centikkel kerülte el a kaput, a második játékrész vége felé pedig középre fejelt egy beadást. Ha már említettem az imént Neymar passzrátáját, akkor rendkívül érdekes és beszédes az egész brazil csapatra vonatkozó adat, amely szerint a kezdéstől a tizenegyesekig összesen 310 alkalommal passzoltak egymáshoz… Ami még megdöbbentőbb, hogy az első félidőt vizsgálva összesen 79 sikeres passzt jegyezhettünk fel a világbajnoki címre törő Selecao neve mellé. És ilyen passzmennyiség mellett is mindössze 73 százalék volt az embert találó átadások száma…
Hogy érzékelni lehessen ezek a számok mennyire alacsonyak: a brazilok a Mexikó elleni csoportmeccs során kilencven perc alatt 322 sikeres átadást produkáltak, 84 százalékos hatékonysággal. A horvátok elleni nyitómeccsen pedig 385 és 85% volt a mutató. Emellett a nyitómeccsen 61 százalékban birtokolták a labdát, szemben a Chile ellen mutatott 48,5 százalékkal… Ezek az adatok számomra egy kontrára berendezkedő csapat képét vetítenék elém, azonban a házigazda ellen kevés csapat fog annyi teret hagyni maga mögött, hogy azt Neymar vagy Hulk könnyedén kihasználhassa – főleg az egyenes kieséses szakaszban.
Hulk legalább próbálkozott
És ha már Hulk. A mérkőzés során elég sok kritikát kapott a mérkőzést kommentáló televíziós „szakembertől”, valamint a közönség sem díjazta minden megmozdulását. Tény, hogy vele történt a legtöbb esemény a meccsen, és ebben voltak balul sikerült megmozdulások is, azonban mégis Hulk volt számomra az, aki próbálta Neymarral a versenyt felvenni és értékelhető megmozdulásokkal segíteni a brazil támadásokat. Elég csak a hosszabbításban történt kapura lövésére gondolni, amit Bravo nagyszerűen hárított, valamint arra a zseniális beadására, amit a második félidőben Jo lábára varázsolt, csak nem sikerült a befejezés.
Érdemes megjegyezni azt is, amiért Brazília – meglátásom szerint – nem tudta kibontakoztatni támadási potenciálját. Eddig majdnem minden gól Neymar nevéhez fűződött a részükről. Ezzel szemben ezen a mérkőzésen gyönyörűen látszott, hogy amint Neymar labdát kapott a társaitól, a chileiek egymást azonnal biztosítva, kettő az egy, három az egy elleni védekezést alakítottak ki ellene. Gyakorlatilag megfojtva ezzel az építkezés lehetőségét. Ezért is fordulhatott elő, hogy a beadásokra érkezve igazán csak fejjel tudott veszélyeztetni a 120 perc folyamán.
Hol van Ronaldo, Ronaldinho, Romário?
Hiányzik egy valóban nagy egyéniség, mint amit évek óta kaptunk a braziloktól, akik levettek minket a lábunkról és lenyűgöztek zsenialitásukkal. Úgy, mint Ronaldo, aki képes volt az egész stadiont kicselezni, majd gólt lőni. Úgy, mint Ronaldinho, akinek a megmozdulásai, megoldásai szinte már emberfelettiek voltak, nem is beszélve a Romário, Bebeto csatárpárosról! Valahogy ebben a brazil válogatottban nincsenek ilyen képességű varázslók, sokkal inkább fegyelmezett „iparosokról” beszélhetünk – persze brazil mércével mérve.
Elérkezve a tizenegyesekhez, ott már nem lehet okos az ember. Egyetlen dolgot bántam nagyon ezzel kapcsolatban, hogy egyik személyes kedvencem, Jara rontotta el végül a mindent eldöntő lövést. 🙁
Mindent egybevetve nagyon örültem, hogy láthattam Chilét ennyi mérkőzésen keresztül, számomra nagyon pozitív csalódást okoztak, mindenképp érdemes rájuk figyelni a jövőben is!
Brazília pedig ha elbírja a nyomást, akkor megnyerheti a vébét, tény azonban, hogy nem ilyen játékot kell hozzá produkálnia, hiszen a szerencse – mint tudjuk – forgandó!
További jó szurkolást!
Kemenes Szabolcs
a Bp. Honvéd kapusa
