Paulo Sousa több ezer kilométerről megüzente Bekő Balázsnak, hogy meneszti!
A Debrecenhez hasonlóan a Paks is a törökországi Belekben készül a tavaszi időszakra.
Dr. Czeglédy Csaba szerint aljas hazugság, hogy Aczél Zoltán bírta volna bundázásra Sütő Lászlót.
Pénteken újra találkoznak az 1995-ben a Bajnokok Ligájában szereplő Ferencváros játékosai.
A Videoton támadója, Evandro Brandao ott lehet az Afrikai Nemzetek Kupáján az angolai válogatottal.
Dieng Abass és a Budapest Honvéd FC szerződést hosszabbított 2013. december 31-ig.
Eldőlt, hogy február 2-12. között készül majd a DVSC csapata Belekben, ahol hat edzőmeccset játszik.
Ha a Haladás tulajdonosai korábban kiálltak Aczél Zoltán mellett, akkor most miért nem? Mi változott öt nap alatt?
Nem egy, hanem két tornát rendeznek a Ferencváros, a Vasas, a mexikói UNAM Pumas és az argentin River Plate részvételével.
Marton Zsolt szerint egyhangú döntéssel bontott szerződést Aczéllal a Haladás taggyűlése.
A győri Varga Tamás számára minden adott, hogy tanuljon és eddzen is normálisan.
Gólokkal számolunk Bécsben, no és hazai sikerrel. A Birmingham ugyanakkor hiába győz, hiszen nagyon sanszos az iksz Brugge-ben…
Nem véletlenül mondták Aczél Zoltán védői, hogy az edző számára sikeres volt a szembesítés!
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége fontos kérdésben döntött keddi ülésén.
Parttalan vitába torkollott az NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank labdarúgócsapatát üzemeltető gazdasági társaság rendkívüli taggyűlése Szombathelyen.
Egy korábbi játékostársával is találkoznia kellett a főügyészségen Sütő Lászlónak.
Szakmai gyakorlaton vesznek részt Szabics Imre osztrák csapatánál.
Amennyiben a kistulajdonosok nem támogatják Aczél Zoltán maradását, az ügyvezető megkezdheti a tárgyalásokat Artner Tamással.
Az Újpest FC Kft. a felszámolási kérelemre tekintettel hiánytalanul megfizette a kérelemben szereplő tartozását.
A Haladásnál szerda délután döntenek Aczél Zoltán sorsáról.
Letelt Eugen Salami három hónapra szóló kölcsönadása.
Az NB I-es csapat felkészítése a jövőben Szabó István feladata lesz.
Az MLSZ idén is megrendezi az egykori és jelenlegi válogatott labdarúgók év végi találkozóját.
Egzisztenciálisan ellehetetleníti a szövetség tiltóhatározata Aczél Zoltánt!