Hírek

Vargabetű nélkül irány az élvonal!

A győri Varga Tamás számára minden adott, hogy tanuljon és eddzen is normálisan.

[p]Bár a Győri ETO FC második csapata csak a 12. helyen áll az NB II Nyugati-csoportjában – két pontra a kiesőhelytől –, az egyik játékos, Varga Tamás kiemelkedő teljesítményére nem nehéz felfigyelni. A Rangadónak nyilatkozó húszéves középpályás már kilenc gólnál tart, remekteljesítménye elismeréseként meghívták az évzáró kelet-nyugat gálára, és mit tesz isten, ott is eredményes volt! A tanulást sem hanyagolja el, a Fehér Miklós Akadémián az érettségire hajt, és közben azért dolgozik, hogy egyszer a kisalföldiek első csapatában is bemutatkozhasson! Ha így folytatja a játékot tavasszal is, hamarosan tényleg eljöhet számára a premier ideje![/p]

[iquestion]– Minek köszönhető az őszi remeklése?[/iquestion]
[ianswer]– Megkaptam a bizalmat minden meccsen, és próbáltam élni vele – válaszolta szerényen a Rangadó érdeklődésére Varga Tamás. – A társak sokat segítettek, hiszen ez csapatmunka! A keret gyakran változik, ezt persze nem mi döntjük el. Akit Csertői Aurél visszaküld az első csapattól, hogy formába lendüljön, az is nálunk, a másodosztályban szerepel. Fiatal a keretünk, és mindig változik a rotálás alapján. Természetesen én is minél előbb szeretnék felkerülni, és bemutatkozni az NB I-ben, de azért ugyanúgy meg kell küzdeni, ahogyan a másodosztályú csapatba kerülésért megdolgoztam.[/ianswer]
[picture=”2131″ title=”Varga Tamás, a győriek nagy tehetsége (fotó: eto.hu)”]
[iquestion]– A nyugati válogatott tagjaként sikeresen zárta a gálát is![/iquestion]
[ianswer]– A háromnapos összetartás során sokan voltunk fiatalok. Egy szerencsés találattal én is hozzájárultam a nyugati csapat győzelméhez. Bízom benne, hogy ifj. Dárdai Pál behív a szűkített keretbe, és utazhatok a törökországi edzőtáborba, de tudom, hogy sok tehetséges játékos közül választhat.[/ianswer]

[iquestion]– A tanulás és az élsport összeegyeztetése problémamentesen működik?[/iquestion]
[ianswer]– Az iskola igazítva van az edzésekhez itt, az akadémián. Napi két gyakorlásunk van, minden adott, hogy tanuljak és eddzek is normálisan. Iskola most, a téli időszakban is van, de a csapatnál január kilencedikéig szünet van, ezekben a napokban több időt tölthetek a családdal.[/ianswer]

Olvasói sztorik