Hírek

Mindig van lejjebb…

Egzisztenciálisan ellehetetleníti a szövetség tiltóhatározata Aczél Zoltánt!

[p]Az MLSZ fegyelmi bizottsága Aczél Zoltán, a Haladás Sopron Bank vezetőedzője ellen, labdarúgást érintő vesztegetési ügyben való részvétel alapos gyanúja miatt fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el. A fegyelmi eljárás lefolytatását, és a sportszakember sporttevékenységének folytatását legfeljebb az ellene indult büntető eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette.[/p]

[p]Ezen elsőfokú döntés értelmében a szakember egészen addig nem dolgozhat, amíg a bíróság jogerős határozatot nem hoz![/p]

[p]– Mindig van lejjebb – mondta a nyugat.hu honlapnak Dr. Czeglédy Csaba, Aczél jogi képviselője. – Az MLSZ olyannyira nem ad a látszatra, hogy ügyfelemet és engem sem értesített arról, hogy egyáltalán elindította az eljárást. Nem hívtak meg minket, hogy elmondhassuk védekezésünket. Zoli sem magára, sem másokra nem tett vallomást. Szabad ember, akárcsak az etikai bizottság tagjai. Úgy látszik, hogy az adófizetők pénzén működő MLSZ-ben van pénz arra, hogy kártérítést fizessenek ügyfelem egzisztenciális ellehetetlenítéséért. Noha semmiféle határozatot nem kaptunk, a biztonság kedvéért a fellebbezésünket elküldtük, hogy nehogy egyszer csak a tudtunk nélkül jogerőre emelkedjen, és ne lehessen jogorvoslattal élni ellene.[/p]

[appendixbox][p][b]Aczél Zoltán ügyvédjének közleménye[/b][/p]

[p]A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben Aczél Zoltán sportszakmai tevékenységének felfüggesztéséről az MLSZ Fegyelmi Bizottsága valószínűleg még nem folytatott le eljárást. A szövetség Fegyelmi Szabályzatának 32. § (2) bekezdése ugyanis lehetővé teszi, hogy már a fegyelmi eljárást elrendelő határozatban felfüggeszthető legyen a sportszakember sporttevékenységének a folytatása. Így feltételezhető, hogy az arra jogosult (pl. az MLSZ elnöksége, elnöke, főtitkára, Fegyelmi Felügyelő Testülete, Fegyelmi Bizottsága) a fegyelmi eljárás lefolytatását indítványozta, amely indítvány alapján a fegyelmi bizottság elnöke elrendelte azt. Az erről szóló határozatában pedig egyben felfüggesztette Aczél Zoltán szakmai tevékenységének folytatását.[/p]

[p]A bizottság elnökének az eljárás megindításáról 5 napon belül értesítenie kell az eljárás alá vont személyt.[/p]

[p]Egy esetleges fegyelmi eljárás lefolytatása és elsőfokú határozat meghozatala egyébként ellentétes lenne az MLSZ szabályozásával, hiszen így az MLSZ maga sértette volna meg több ponton saját szabályzatát, az értesítési és egyéb garanciális szabályok figyelmen kívül hagyásával.[/p]

[p]A Bizottság a Szabályzat értelmében dönthetne úgy is, hogy az eljárás lefolytatását a folyamatban lévő büntetőeljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti. A fegyelmi tárgyalást legkésőbb az eljárás elrendeléséről szóló értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül meg kell tartani.[/p]

[p]Rendkívül sérelmes, hogy az MLSZ előbb tájékoztatta a fegyelmi eljárás elrendeléséről a sajtót, mint magát az érintettet. Az pedig, hogy az MLSZ szóvivője olyan látszatot kelt, mintha elsőfokú fegyelmi döntés született volna Aczél Zoltánnal szemben, jogsértő.[/p][/appendixbox]

[subhead]Aczélnak lesz lehetősége elmondani, amit akar[/subhead]

[p]Az ellentmondások tisztázása érdekében a nyugat.hu telefonon hívta Borbély Zoltánt, az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetőjét, akitől azt kérdezték, hogy a Haladás trénere ellen fegyelmi eljárás indult-e, és ennek keretében, vagy elsőfokú határozat után függesztették fel minden sportszakmai tevékenység alól.[/p]

[p]– A Fegyelmi Bizottság elsőfokú döntést hozott, ami nem jogerős, lehet ellene fellebbezni – mondta Borbély. – Aczél Zoltánnak természetesen lehetősége van bármelyik bizottság előtt elmondani, amit akar, ha ezt kéri, megteheti. Ez egy bonyolult jogi kérdés, amibe én most nem szeretnék belemenni. A Fegyelmi Bizottság munkájába nekem nem tisztem beleszólni, de úgy tudom, voltak próbálkozások arra, hogy értesítsék az edzőt.[/p]

Olvasói sztorik