Rangadó

Rangadó

Ledobta a textilt a 2011-es év Playboy-nyuszija, April Summers, miután kedden azonnali hatállyal menesztették az olasz Internazionale edzőjét, Frank de Boert.

Az Inter szurkolókat nem hatotta meg De Boer távozása, sőt az egyik csinos Playboy-címlaplányt, April Summerst sem. A szőke ciklom örömében ledobta a textilt, és ujjongva mesélte egy videóban a követőinek, hogy mennyire örül az edző kirúgásának – írja a blikk.hu

April Summers (@playboymodelapril) által közzétett videó, 2016. Nov 5., 05:38 PDT

2016. 11. 06. 16:13

A Vidi – Gyirmót összecsapás szünetében Varga Dóra arra készült, hogy elvégezze a második félidő kezdőrúgását, amit szüleitől és barátjától, Gyenizs Dávidtól kapott ajándékba – írja a Videoton FC hivatalos honlapja. A csapatokkal együtt ő is kivonult a pályára, lendített, passzolt, majd elindult volna az oldalvonal felé, ha nem azt látja, hogy szerelme, Dávid, egy rózsával a kezében éppen felé tart. A hangszórókból ekkor már a New Level Empire Szerteszét című dala szólt, és ő is rájöhetett, a kezdőrúgással még nincs vége a meglepetéseknek. Dávid letérdelt elé, a kijelzőkön pedig megjelent a kérdés: „Hozzám jössz feleségül?” Dóra természetesen igent mondott, megcsókolta Dávidot, és az ifjú pár hatalmas tapsviharban sétált le a játéktérről. A pálya szélén néhány mondatra megállt az újdonsült menyasszony a vidi.hu riporterének.

– Elmondani nem tudom, mennyire boldog vagyok! Kicsi korom óta járok a Vidi meccseire, az, hogy egyszer itt kérik meg a kezem, soha nem jutott volna eszembe. Hatalmas meglepetés volt ez nekem – mondta Varga Dóra.

Az immár vőlegény Gyenizs Dávid a mérkőzés előtt elmondta, Dóra nagy Vidi-szurkoló, ezért a szülőkkel együtt egy kezdőrúgással lepték meg. Mivel kedvesével majdnem napra pontosan három éve alkotnak egy párt (november 10-én lesz az évfordulójuk), jött az ötlet, mi lenne, ha a kezdőrúgást még egy lánykéréssel is „kiegészítené”. Egyrészt egy ideje érlelődik benne a gondolat, hogy feleségül kérje barátnőjét, másrészt ennél jobb időpontot és helyszínt nem találhat az alkalomra.

címlapkép: vidi.hu

2016. 11. 06. 15:47

A Sunday Express értesülései szerint a Tottenham Hotspur és a Bayern München is lecsapna a Real Madrid elvágyódó középpályására, Iscóra.

Az angolok menedzsere, Mauricio Pochettino nagy rajongója az idei szezonban mindössze kilenc meccsen szóhoz jutó spanyol válogatott középpályásnak, de a londoni klub dolgát megnehezítheti, hogy Carlo Ancelotti, a Bayern München vezetőedzője is kiszemelte Iscót, akinek piaci értékét 35 millió euróra becsülik.

2016. 11. 06. 14:00

A The Sun értesülései szerint az Arsenal az Atlético Madrid középhátvédjével, José Giménezzel erősítené meg védelmét.

A hírek szerint a 21 éves uruguayi válogatott védő is szívesen kipróbálná magát a Premier League-ben, az ágyúsoknál Shkodran Mustafival és Laurent Koscielny-vel kellene megküzdenie a helyéért. Giménez szerződése 20 hónap múlva jár le, kivásárlási ára 54 millió font – írja a goal.com

2016. 11. 06. 13:12
Olvasói sztorik