A Real Madrid korábbi középpályása váltja a menesztett Gus Poyetet.
Az MU mellőzött középpályása a Chicago Fire vezetőedzőjével találkozott.
Lezuhant a lelátóról a 33 éves drukker.
Az ex-Barcás védő döntötte el a három pont sorsát.
A magyar válogatott az elmúlt tíz évben tizenkét alkalommal mérhette össze erejét valamely mini állam ellen. A mérleg kilenc győzelem, egy döntetlen és két vereség.
Ukrajna-Finnország 1-es és +1.5
Az ukránok az Eb-n való leégés után kapitányt váltottak. Eddig Sevcsenkóbal nem mennek rosszul, ma újabb sikert könyvelhetnek el…
Az I csoportban Horvátország (7), Izland (7), Ukrajna (5), Törökország (2), Finnország (1) és Koszovó (1) a sorrend három játéknapot követően.
Az ukrán válogatott Szlovéniát kiejtve, pótselejtezőn jutott ki az Európa-bajnokságra, ott viszont csúnyán leégett: pont nélkül és kilátástalan játékkal esett ki a nemzeti csapat a csoportkörből. A padon váltás is történt, érkezett a legenda, Andrij Sevcsenko, akinek a csoportban legalább a 2. helyet meg kellene szereznie gárdájával. A rajton Jarmolenkóék értékes pontokat veszítettek otthon Izland ellen (1-1), majd jött a török túra, amelyen közel álltak a győzelemhez a sárga-kékek, de a végén meg kellett elégedniük egy ponttal (2-2). Koszovó legyűrése (3-0) nem okozott különösebb problémát, ár csak a hajrában sikerült bebiztosítani a győzelmet, ugyanakkor jelenleg kétpontos hátrányban vannak már Konopljankáék úgy, hogy a hatos kvázi legerősebb alakulatával (horvátokkal) még nem találkoztak. A 4-1-4-1-es alapfelállást alkalmazta legutóbb Sevcsenko – azért ennél lehet, hogy támadóbb hadrendben küldi pályára legénységét a szövetségi kapitány. Koszovó ellen kissé döcögött a szekér, és a helyzetkihasználással is adódtak problémák. A keret gerincét a Dinamo Kijev és a Sahtar adja, de azért vannak légiósok is, méghozzá jegyzett ligákból (Spanyolország, Németország). Friss sérült nincsen.
A finneknél mozgalmasan telt az elmúlt másfél esztendő, lemondott a korábbi kapitány, januártól aztán a svéd Hans Backe ült le a padra. A kék-fehéreknek sanszuk sem volt kijutni az Eb-re, és az azóta eltelt időszakban sem tudtak maradandót alkotni. Bukták a barátságos meccseket, aztán a vébé-selejtező első fordulójában nem bírtak el otthon Koszovóval (1-1). Izlandon közel álltak a pontszerzéshez, de a hajrában kapituláltak (3-2), majd a horvátok is elverték őket Tamperében (0-1). A keretben vannak szép számmal légiósok, de otthon futballozó játékosok is. Klasszist nem nagon találunk, Hradecky, Lam, Pukki és Hatemaj tartozik az értékesebb labdarúgók közé.
Az ukránok otthon erősek, ma is behúzzák a három pontot. Viszont azért gólokkal is számolhatunk, kettővel mindenképpen. Tippünk így: 1-es és +1.5!
Törökország-Koszovó 1-es és +2,5
Fatih Terimnek ma fel kell tüzelnie csapatát – ehhez az öreg nagyon ért. Ma nyernek a félholdasok, és gólokból sem lesz hiány!
Az I csoportban így áll a tabella három kört követően: 1. Horvátország (7), 2. Izland (7), 3. Ukrajna (5), 4. Törökország (2), 5. Finnország (1), 6. Koszovó (1).
A törökök az Eb-n nem élték túl a csoportkört, Spanyolország és Horvátország mögött a 3. helyen zártak 3 ponttal, így lemaradtak a nyolcaddöntőről. Már a kijutás sem volt egyszerű történet a pirosak számára, ugyanis csak legjobb harmadikként szerezték meg a kvalifikációt. Augusztus végén az oroszokkal játszottak egy 0-0-ás döntetlent, ezzel a meccsel hangolódtak a sorozatra. Amely egészen jól indult Turanék számára, hiszen a horvátoktól ponttal tétek haza (1-1). Az ukránok ellen a sírból jöttek vissza Chanougluék (2-2), Izlandon viszont kikaptak (2-0). Most ismét nehéz helyzetbe kerültek Ylmazék, bár elméletileg a könnyebb meccsek majd most következnek számukra. A keretben sok a légiós, de a Fener-Galata-Besiktas trió is szép számmal ad játékost a válogatottnak. Emre Mor eltiltását tölti, így a dortmundiak kreatív támadója ma nem lehet a csapat segítségére.
Koszovó első vébé-selejtező sorozatát kezdte meg az ősszel, a kékek nem is nyitottak rosszul: 1-1-re végeztek Finnországban. Utána Albert Bunjaki fiai már sok pozitívumot nem könyvelhettek el: otthon egy hatost kaptak a horvátoktól, az ukrán kiruccanás pedig 0-3-mal ért véget. A csapatban vannak ügyes játékosok, néhányan jegyzett bajnokságokban és nem is kutyaütő alakulatokban szerepelnek hétről-hétre, de még messze vannak attól, hogy egységesen, szervezetten no és eredményesen futballozzanak. A három meccsen bekapott 10 találat önmagáért beszél, és ugye akciógólt még mindig nem szereztek Zeneliék. Ma sem nekik áll a zászló…
AZt gondoljuk, hogy a törökök – csak úgy, mint két éve (6-1) – alaposan elverik a koszovóiakat. Bizalmat szavazunk Senéknek, nyernek, és lesz legalább három gól a kilencven perc során
Tíz meccset játszottak pénteken a világbajnoki selejtezők európai csoportjaiban.
Nem volt egy fáklyásmenet, de a Köbenhavn középpályása megnyerte a meccset csapatának.
Forsberg szerezte meg a vezetést a svédeknek Franciaországban.
Nem bírtak magukkal a hazaiak.
Alighanem szomszédaink most intéztek el egy komoly büntetést a válogatottjuknak.
Javában zajlanak a világbajnoki selejtezők európai mérkőzései. Péntek este a dánok Kazahsztánt fogadták. Minden szépen indult a hazaiaknak, Cornelius révén vezetést szereztek már a 15. percben. Két minutummal később azonban jött Szujumbajev, és egy irgalmatlan nagy góllal egyenlített.
A Berettyóújfalu simán nyert az újonc ellen.
Fantasztikus formában a góllövőlista vezetője; Berg edzőmeccsen sem vitte túlzásba a cserélést.
A Hertha korábbi kapusa az elmaradhatatlan mackóalsóban pózol a közösségi oldalon.
Halálának 10. évfordulója alkalmából Puskás Ferencre, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójára emlékeznek hétfőn este a spanyol fővárosban.
A Spanyolországban Pancho becenéven közismertté vált Puskás Öcsi mellszobrának megkoszorúzása után a madridi Santiago Bernabéu Stadion elnöki páholyában egykori spanyol csapattársai, Amancio Amaro, Enrique Pérez Díaz (Pachín), Francisco Gento, José Emilio Santamaría és barátja, Tóth-Zele József, az Atlético Madrid volt játékosa idézik fel emlékeiket.
Az eseményen köszöntőbeszédet mond Julio César Iglesias neves spanyol sportújságíró és Gulyás Gergely, a magyar parlament alelnöke, valamint bemutatják a Szöllősi György által írt Puskás-biográfia spanyol kiadását is.
Puskás Ferenc az 1956-os forradalom leverése után került Spanyolországba, ahol 1958 és 1966 között játszott a királyi klubban. Összesen 528 meccsen lépett pályára a lila-fehér mezben és 512 gólt szerzett.
Első meccsét a Real Madrid stadionjában éppen 60 évvel ezelőtt játszotta, bár még nem a csapat játékosaként, hanem a Honvéd külföldön maradt együttesének tagjaként egy jótékonysági mérkőzésen az Atlético Madrid és a Real Madrid játékosaiból álló válogatottal.
Az évfordulós megemlékezést a Real Madrid, a madridi nagykövetség, a Real Madrid Magyar Szurkolói Klubja és a Puskás Akadémia szervezi.
Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el.
A korábbi válogatott védő anno maga szólt Nagy Dominiknek, hogy nem megfelelő a hozzáállása.
A klub hivatalos streamjén követhető és hátratekerhető az adás.
Megérkezett a 14 ezer skót szurkoló Londonba, hogy buzdítsa csapatát az Anglia elleni világbajnoki selejtezőn. A többségük normálisan hangolódik a nagy múltra visszatekintő párharcra, azonban néhányan kivetkeztek magukból.
Donald Trump kinézte magának Ana Ivanovicsot.
Még semmi sincs veszve, de gond van az argentinoknál az ötszörös aranylabdás szerint.