A Mediagol szerint karácsonyfa-alakzatban áll majd fel a Palermo.
Nincs edzőkérdés a bajnoknál, Gera hosszabbíthat.
A szerda este őrületes rekordot elérő Ronaldót ünnepli a világ, és minden egyes cikkben szerepel Debrecen neve – írja a Dehír.
Mint ismert, a Real Madrid 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén, a spanyol csapat mindkét gólját Cristiano Ronaldo szerezte. A portugál zseni egészen szenzációs rekordot ért el, ő lett az első futballista, aki az európai kupasorozatokban száz gólt szerzett.
Nem csoda hát, hogy Ronaldót ünnepli a nemzetközi sportsajtó, nevesebbnél nevesebb lapok közölnek hosszú összeállítást róla és a kupagóljairól. S hogy hogyan jön ide Debrecen? Úgy, hogy Ronaldo élete első nemzetközi kupagólját 2005-ben a Lokinak lőtte, s ezt természetesen minden lap megemlíti.
A portugál ekkor már a második szezonját töltötte a Manchester United csapatánál. A Loki az előző szezonban nyerte meg első bajnoki címét, a Bajnokok Ligájában a második selejtezőkörében kezdte meg a szereplését. A szurkolók valószínűleg soha nem felejtik el a Hajduk Split elleni meccseket, a horvátokat az első mérkőzésen 3-0-ra, a másodikon 5-0-ra verte a Debrecen, s 8-0-s összesítéssel jutott tovább.
A harmadik körben a Manchester Unitedet kapta ellenfélül a DVSC. A Loki idegenben kezdett, és már Rooney és Van Nistelrooy is betalált a debreceniek kapujába az Old Traffordon, amikor az akkor 20 éves Cristiano Ronaldo első BL-góljával beállította a 3-0-s végeredményt. A hazai visszavágón – amit a Puskás Ferenc Stadionban játszottak 28 ezer néző előtt – ugyancsak a Manchester United nyert 3-0-ra, de akkor Ronaldo nem talált be. A Loki így kiesett a BL-ből.
Íme Ronaldo száz európai kupasorozatokban szerzett gólja egy videón:
Lárusson képtelen gólt lőni a magyar kapusnak.
Szinte biztos, hogy távozik a magyar kapus.
Fabián szerint nagy űrt hagyott maga után a magyar középpályás.
A Videoton játékosa még szerda este átesett az operáción a kettős kéztörése után.
Dybala még legalább öt évre tervez az olaszoknál.
Szerencséje volt a Borussiának.
Bale-t az első meccsen kellett lecserélni.
A dortmundi robbantás után fokozott védelmet kap Mourinho csapata.
A magyar szakvezető ugyanakkor óvatos a Mainz elleni bajnoki előtt: nem szabad, hogy játékosait megtévessze a tabella.
Az előző idényhez képest sehol sincs a mostani csapat huszonhat forduló után.
A német Sport1 legfrissebb beszámolója szerint a Real Madrid középpályása, Casemiro kényszerűségből Münchenben töltötte a szerda éjszakát. Míg csapattársai a lefújás után visszatértek a spanyol fővárosba, addig a 25 éves brazil Németországban maradt.
Casemiro nagyon egyszerű ok miatt késte le a repülőgépet: az UEFA őt jelölte ki doppingvizsgálatra. Mivel a mintaadási procedúra eddig ismeretlen okok miatt hosszabb ideig a reméltnél, a játékos nem tudott visszautazni Spanyolországba.
A szövetség szerint nem jogos a felek felháborodottsága.
Kovács István szenvedett horrorsérülést.
Korainak találták a 18.45-ös kezdést.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a hétközi fordulóban bravúros győzelmet aratott a kiesés elöl menekülő DVTK. Bódog Tamás csapata kedden 2-0-s sikert aratott az akkor még listavezető Budapest Honvéd ellen. A találkozón jó játékkal rukkolt elő Novothny Soma is, akit csak a hosszabbításban cserélt le mestere, ráadásul ilyen cselekkel kergette őrületbe a kispesti játékosokat:
Soha többet // Mai piú #miskolc#dvtk#honved#2-0#gyozelem novothnysoma (@novothnysoma) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 12., 11:39 PDT
A Phoenix Rising keretéhez csatlakozik a 39 éves kalsszis, ő a világ első játékos-tulaja.
A Real Madrid védője szerint továbbra is nyitott a párharc.
A portugál sztár az első játékos, aki elérte a száz gólos álomhatárt európai kupasorozatban. 15 nemzet 31 klubja bánta már a Ronaldo-gólokat.
A Dortmund görög védője nem akart pályára lépni egy nappal a történtek után.
A dortmundi szakvezető a BL-vereség után jelezte: a bombatámadás nem egyenlő azzal, hogy néhány szurkoló sörösdobozokkal dobálja meg a csapatbuszt.