Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Tuchel nekiment az UEFA-nak, még él a Bayern, Bale kidőlt

A dortmundi szakvezető a BL-vereség után jelezte: a bombatámadás nem egyenlő azzal, hogy néhány szurkoló sörösdobozokkal dobálja meg a csapatbuszt.

Szerda este három mérkőzéssel folytatódott a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első fordulója. A kora esti meccsen a Borussia Dortmund a keddi robbantás miatt elhalasztott mérkőzésen fogadta az AS Monacót – a vendégek 3-2-es előnyt szereztek, a németek edzőjét, Thomas Tuchelt azonban a legkevésbé ez foglalkoztatta a meccs utáni sajtótájékoztatón .

– Senki nem kérdezett meg minket a halasztásról, egy rövid szöveges üzenetet kaptunk róla, hogy az UEFA így döntött Svájcban. Pocsék érzés volt, és megzavart minket – kezdte Tuchel. – Percekkel a robbantások után az volt a kérdés, lesz-e meccs vagy sem? Úgy kezeltek minket, mintha csupán sörösdobozokkal dobálták volna meg a csapatbuszt. Tehetetlennek éreztük magunkat. Rosszul esett, hogy továbbra is tennünk kellett a dolgunkat, semmi más nem számított. Kint álltunk a busz mellett, Bartrát vitték a kórházba, és ekkor kaptuk az üzenetet a döntésről – rosszul esett.

Tuchel hozzátette, esélye sem volt feltölteni a keretet, hiszen a B-listára nevezett fiatalok kivétel nélkül sérüléssel bajlódtak, ez pedig rányomta a bélyegét a meccsre is. A vendégek szakvezetője, Leonardo Jardim dicsérte a csapatát, bár a koncentráció korántsem volt olyan, mint egy BL-meccsen.

– Természetesen a felkészülés nem volt ugyanolyan – jelezte Jardim, aki külön dicsérte a szurkolókat is. – Kétszer készültünk fel ugyanarra a meccsre. A második nap sokkal nehezebb volt, érthető, a játékosok előző nap a családjaikat, barátjaikat hívták, a koncentráció korántsem volt a legmagasabb szinten. Azonban a csapatunk, és úgy hiszem, a Dortmund is, erőt vett magán, és mindent beleadott.

Bale rosszul érezte magét

A címvédő Real Madrid a századik európai kupagólját jegyző Cristiano Ronaldo duplájával fordított a Bayern München otthonában. A hazaiak egy tizenegyest is kihagytak 1-0-nál.

– Nem volt szerencsénk, apró dolgok döntötték el a meccset – értékelt Carlo Ancelotti, a németek trénere. – Vidal kihagyta a tizenegyest, amivel kettő-nullra vezethettünk volna akkor, amikor irányítottuk is a meccset – a kihagyott büntető azonban megváltoztatott mindent. Előfordul, hogy egy játékos kihagyja a tizenegyesét, nem ez volt az első ilyen alkalom, és nem is az utolsó. Az első félidőre viszont lehet építkezni. Madridban sokkal nehezebb dolgunk lesz, de még mindig megvan az esély a továbbjutásra, életben vagyunk, mindent megteszünk a továbbjutásért.

A vendég vezetőedző, Zinédine Zidane a győzelemnek örülhetett, de nem volt felhőtlen az öröme.

– Gareth Bale szúró fájdalmat érzett a félidőben, nem akartam kockáztatni – indokolta a klasszis lecserélését a szakvezető. – Nem érezte jól magát, remélem, nem lesz komoly baj belőle. A cseréjével elégedett voltam, Asensio is remekül játszott.

Szabadrúgás helyett büntetőt kapott az Atléti

Az Atlético Madrid egy tizenegyessel győzte le 1-0-ra odahaza a Leicester Cityt. A minimális előny tudatában Diego Simeone boldogan értékelt, és gólszerzőjét dicsérte.

– Griezmann hihetetlen játékos, sosem tudod, milyen poszton bukkan fel. A középpályán robotol, úgy osztja a labdákat, mint egy klasszikus tízes, és úgy használja ki a ziccereit, mint egy kilences – dicsérte játékosát Simeone. – Nehéz mérkőzés volt, a győzelem nagyon jó számunkra, a visszavágó viszont így is nehéz lesz. Meccsről meccsre élünk. Szombaton jön egy bajnoki, aztán a párharc ötven-ötven százalékról folytatódik tovább.

Craig Shakespeare, a vendégek menedzsere a tizenegyest kifogásolta.

– Csalódott vagyok a játékvezető döntése miatt – szögezte le Shakespeare. – Kulcspillanata volt a meccsnek, egyértelmű, hogy a tizenhatoson kívül történt a szabálytalanság.

A szakvezető hozzátette, előzetesen aláírták volna az egygólos madridi vereséget, de így nagyon fájó, hogy hátrányból várják a visszavágót.

Olvasói sztorik