Nemzetközi foci

Dárdai végre megtörné a rossz idegenbeli szériát

A magyar szakvezető ugyanakkor óvatos a Mainz elleni bajnoki előtt: nem szabad, hogy játékosait megtévessze a tabella.

A Bundesliga hétvégi fordulójában Dárdai Pál Hertha BSC-je ismét idegenben lép pályára, szombaton a kiesés elkerüléséért küzdő Mainz otthonába látogat. A Herthát kisebb balszerencse sújtja idegenben, hiszen hiába a remek, ötödik helyezés a tabellán, idegenben zsinórban hét (!) vereséget húzott be. A magyar szakvezető ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott a Kicker hasábjain a találkozó előtt.

– A hét első felével nagyon elégedett voltam, minden nagyon jól néz ki egyelőre – így Dárdai.

Dárdai Pál 2015. február 7-én Hertha-edzőként debütált a Budesligában, nyitásként pedig a Mainz ellen győzelemre vezette csapatát. A tréner ugyanakkor elárulta: a múltnak nem kerít különösen nagy jelentőséget.

– Őszintén, nem is gondolok arra a meccsre, hiszen minden találkozó más. A hétvégi összecsapás nagyon fontos lesz a mainziaknak. Ugyanakkor igaz ez ránk is, hiszen végre szeretnénk megtörni rossz idegenbeli szériánkat – nyilatkozta Dárdai, aki azt is kiemelte, ha csapat úgy játszik, mind a legutóbbi, Augsburg elleni győztes bajnokin (2-0) jó eséllyel lépnek pályára Mainzban. A vezetőedző ugyanakkor már hét elején felhívta csapata figyelmét arra: soron következő riválisuk hiába foglal helyet a tabella hátsóbb régiójában, nem utazhatnak úgy a mérkőzésre, hogy ők az esélyesek, hiszen Dárdai szerint az ellenfél „tapasztalt Bundesliga-rivális”.

– Nem szabad, hogy megtévesszen minket a tabella – összegzett a tréner.

A hiányzókról, visszatérőkről

Valentin Stocker hétvégi játéka továbbra is kérdéses, miután combizom problémával küzd. Vladimir Darida legutóbb begyűjtötte ötödik sárga lapját, tehát eltiltás miatt nem játszhat, ezért Dárdai a hasonló poszton bevethető 17 éves Julius Kadét (is) felhívta az utánpótlásból.

Izomsérülése után Ondrej Duda ugyan újra a csapattal edz, de a Mainz ellen még biztosan nem segítheti a berlinieket.

– Arra ugyanakkor már esély nyílhat, hogy Duda a következő hazai mérkőzésünkön pályára lép – mondta a Hertha mestere.

Mitchell Weiser mellett továbbra sem számíthat Dárdai a fiatal Sinan Kurt, valamint Arne Maier játékára, ők egyelőre egyéni edzéseken vesznek részt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik