Bajnokok Ligája

Megszólalt az UEFA: egyik csapat sem jelezte, hogy nem akar pályára lépni

A szövetség szerint nem jogos a felek felháborodottsága.

Kapcsolódó cikkek

A keddről szerdára halasztott Dortmund-Monaco mérkőzés után a szurkolók, a játékosok és az edzők egyaránt felemelték a szavukat az UEFA azon döntése ellen, hogy tegnap 18.45-től le kellett játszaniuk az összecsapást.

Az UEFA irányító testülete válaszul bejelentette, hogy mindkét klub részt vett a döntéshozatalban, s egyik fél sem jelezte, hogy nem akar pályára lépni egy nappal az események után. – A döntés kedd este született meg, a csapatok és a hatóságok teljes egyetértésében. Az UEFA szerdán kapcsolatban állt az érintettekkel, s nem kapott olyan információt, amely azt sugallta volna, hogy bármelyik fél nem akarna pályára lépni.

Olvasói sztorik