Már csak két város maradt versenyben a női csúcsmérkőzés megrendezéséért.
A zöld-fehérek légiósa lehangolónak vél néhány dolgot Magyarországon.
A nyáron elmarad a bajnok és a kupagyőztes közötti összecsapás.
Pedig évekig együtt dolgoztak a Barcelonánál…
Nikolics Nemanja aligha franciaországi teljesítményének köszönhetően tart ott, ahol.
Az FTC elnöke szerint a csapat megmentette a szezont a kupagyőzelemmel.
A francia válogatott és az AS Monaco tinédzser csatára, Kylian Mbappé úgy döntött, a következő szezonban is a hercegség csapatában szeretne futballozni ‒ értesült a Le Parisien című lap.
A Bajnokok Ligája-elődöntős klub vezetői a válogatott meccsek után találkoznak majd Mbappéval és a családjával, hogy tárgyaljanak a szerződése meghosszabbításáról. Az új megállapodás 2020-ig szólna.
A hírek szerint a játékos nagyságrendileg annyi pénzt kap majd Monacóban, amennyit az iránta érdeklődő európai sztárklubok kínáltak neki.
További játékosok távozhatnak a DVSC-ből az új idény előtt.
A 2004-ben meggyilkolt csecsen vezető, Ahmad Kadirov nevét venné fel az orosz Tyerek Groznij labdarúgócsapata, amely a klub elképzelése szerint a következő szezonban már Ahmad Groznij néven szerepelne.
„A szurkolók részéről több erre vonatkozó kérés is érkezett hozzánk, mi pedig megpróbálunk méltók lenni ehhez a névhez” ‒ mondta Ahmed Ajdamirov, a grozniji klub ügyvezető igazgatója.
Hozzátette: első lépésként az apja örökét átvevő Ramzan Kadirovtól kérik tervük jóváhagyását. A jelenlegi csecsen vezető egyben a csapat tiszteletbeli elnöke is, és rendszeres látogatója az együttes mérkőzéseinek.
A Tyerek Groznij – amely a legutóbbi orosz bajnokságban az ötödik helyen végzett ‒ a 2011-ben átadott Ahmad Stadionban játssza a hazai mérkőzéseit.
A világbajnokság mérkőzéseire sem tehetik be a lábukat.
Náci gesztusok miatt örökre kitiltott a futballstadionokból két szurkolót az sngol szövetség (FA).
Egyikük náci köszöntéssel fordult a német drukkerek felé a két ország válogatottjának márciusi barátságos mérkőzésén Dortmundban, másikuk Hitler-bajuszt formált magának az ujjaival, másik kezével pedig torokelvágást mímelt.
Mindketten az England Supporters Travel Club nevű csoport tagjai, akik idegenbe is elkísérik a nemzeti együttest.
Az FA a klub további 25 tagját sújtotta hosszabb-rövidebb idejű kitiltással különböző rendbontások miatt.
Az angol válogatott szombaton Skóciában vív világbajnoki selejtezőt.
Massimiliano Allegri 2020-ig írt alá.
A kérőnek legalább 55 millió eurót kellene fizetnie.
A Svájci Labdarúgó Szövetség kijelölte a 2017. október 7-i vb-selejtező helyszínét: Magyarország Bázelben csap majd össze a hazaiakkal.
A bázeli St. Jakob-Park jelenleg Svájc legnagyobb labdarúgó-stadionja, mely 37 500 néző befogadására képes. A stadion az FC Basel pályája, de a nemzeti csapat mérkőzéseinek is gyakran ad otthont – írja az mlsz.hu
Itt rendezték a 2008-as Európa-bajnokság három csoportmérkőzését – köztük a nyitómeccset – két negyeddöntőt, és az egyik elődöntőt, valamint a 2016-os Európa Liga-döntőt, melyen a Sevilla 3–1-re verte a Liverpoolt.
A St. Jakob-Park négycsillagos UEFA-minősítéssel rendelkezik – ennél magasabb besorolást csak nagyobb befogadóképességű létesítmények kaphatnak. A stadion autóval, busszal, villamossal vagy vonattal is megközelíthető, olyannyira, hogy saját vasúti megállóval rendelkezik.
Mbappé átrendezheti az erőviszonyokat az öltözőben.
A 39 éves újpesti ikon az NB II-ben is segítené a nagy múltú győri klubot.
„A lányaim arca olyan, mintha barlangban élnének.”
Perisic áron alul válthat klubot.
Az 1990-es évek nagy sztárjai remek géneket adtak tovább.
A portugál Don Balon információi szerint Lionel Messi azt mondta a katalánok új szakvezetőjének, Ernesto Valverdének, hogy három játékossal mindenképpen meg kell erősíteni nyáron a katalánok keretét.
A beszámolók szerint az argentin zseni konkrét nevekkel állt elő: szerinte a Leicester City középpályása, Riyad Mahrez, a Liverpool karmestere, Philippe Coutinho és PSG ásza, Marco Verratti lenne igazán nagy erősítés a gránátvörös-kékek számára.
Negyedik nyári szerzeményüket jelentették be.
Hivatalosan is bemutatták a csapat új mezét, amelyen már az új címer látható.
Ami idén az NB I-ben a Ferencvárossal nem sikerült, az a megyei kettőben összejött Böde Dánielnek, bajnok lett. Ráadásul edzőként már negyedszer ért a csúcsra a Madocsával, míg játékosként az FTC-vel ez csak egyszer, a tavalyi idényben sikerült neki.
– Szívügyének tekinti a madocsai csapatot. Idegesebb szokott lenni a meccsünkön, mint a sajátján – mesélte a Borsnak Dani testvére, István, aki 28 találattal házi gólkirály lett Madocsán. – Sérülés miatt ki kellett hagynom néhány meccset, ezért csak ennyi jött össze. Az utóbbi években ennél több gólom volt – tette hozzá a 34 éves csatár, aki a bajnoki címet jelentő bátaapáti győzelem alkalmával is betalált. – Busszal mentünk a meccsre, ahová csaknem kétszáz szurkoló kísért el minket. Hazafelé velük ünnepeltünk. Hangosan énekeltünk és persze iszogattunk.
Nem Böde Dániel az egyetlen válogatott játékos, aki részt vett a sikerben. A bajnokcsapatban játszik ugyanis a kilencszeres válogatott védő, Éger László is.
– Hazafelé sok helyen megálltunk, azt sem tudom, mikor értem haza. Lesz még egy éremátadó ünnepség is Madocsán a Duna-partján – mesélte az ünneplésről a hátvéd. – Minden meccs egy vasárnapi program a helyieknek. Utána mindig van egy tál étel, aki nem vezet, megiszik egy-két sört. Jó a társaság – tette hozzá Éger, aki barátjának, Böde Dánielnek tett ígéretét betartva, a profi pályafutását befejezve igazolt két éve Madocsára.
A csapat egyébként nem vállalja a megyei első osztályt, az anyagiak mellett utánpótlásproblémái miatt sem. Egy osztállyal feljebb ugyanis már kötelező a serdülő csapat, ami nincs Madocsán.
A 44 éves szakember korábban az amszterdami csapatot is erősítette.