Hat Rijeka-, három Dinamo- és egy Osijek-játékos a társa.
Az NB I bajnoka, a Budapest Honvéd hivatalos közösségi oldalán mutatta be a csapat új, 2017/18-as szezonra szóló szerelését. A hazai és idegenbeli mezt két játékos, Koszta Márk és Baráth Botond prezentálta. Íme!
Az iráni fővárosban tömegek ünnepelték hajnalig tartóan a válogatott sikerét: azzal, hogy a portugál Carlos Queiroz irányította nemzeti csapat 2-0-ra nyert Üzbegisztán ellen hétfőn az ázsiai selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, kijutott a jövő évi oroszországi világbajnokságra.
A diadal nyomán harsogtak az autódudák, ezrek vonultak Teherán utcáira, és lepték el a főbb tereket, iráni zászlót lengetve és hangosan éltetve a labdarúgókat, akiket külön Twitter-üzenetben köszöntött Haszan Rohani iráni elnök.
Irán – amely eddig négyszer, 1978-ban, 1998-ban, 2006-ban és 2014-ben szerepelt vébén – a jövő évi torna harmadik résztvevője: a házigazda Oroszországon kívül korábban Brazília biztosította helyét a 2018. június 18. és július 15. között sorra kerülő világbajnokságon.
Borja Mayoralra a továbbiakban nem tart igényt a Wolfsburg.
A magyar válogatott ma megkezdi menetelését az FVPA világbajnokság csoportkörében. Az ellenfelünkkel szemben van bőven elszámolni valónk, hiszen tavaly Királyékat ők ütötték ki az Európa-bajnokságról, idén pedig a vébéselejtezőkben FIFA-saink is csak egy döntetlent értek el ellenük egy vereség mellett.
A Magyarország‒Belgium FVPA világbajnoki csoportmérkőzés ma 21.45-től élőben megtekinthető az eSport1 nevű online csatornán, ide kattintva
Vendégek lesznek Bencze Márk (Vitesse) és Opavszky Balazs (Vasas) az U17-es válogatott tagjai.
A Sky Sports értesülései szerint a West Ham United csapatához igazolhat a Manchester City angol válogatott kapusa, Joe Hart. A londoni kalapácsosok állítólag figyelemmel kísérik a 30 éves hálóőr sorsát, akivel Pep Guardiola már az előző szezonban sem számolt. Ráadásul a Benficától érkező Ederson szerződtetésével Hart minden bizonnyal végleg létszámfelettivé vált a Citynél.
Mint ismert, Hart az előző szezont kölcsönben a Torinónél töltötte, és a hírek szerint a West Ham is elsősorban kölcsönben hozná el, mivel magas fizetését nem tudnák állni teljes mértékben.
A Chicagói Magyar Klub szervezésében látogattak el a mérkőzésre honfitársaink.
Hamarosan kinevezik az élvonal újoncának szakvezetőjét.
Katar-Dél-Korea 2
A hazaiak már „elengedték” a 2018-as vébét, a vendégeknek muszáj nyerniük a részvételért. Ma nem borul a papírforma!
Az Uruguay-i Jorge Fossati szövetségi kapitány minden különleges teher nélkül készítheti fel csapatát a mai selejtezőre. A katari együttes az ázsiai A csoportban az utolsó helyet foglalja el, 7 mérkőzésen 4 egységet szerzett, így reménye sincsen a kijutásra, de még a pótselejtezőre sem. A bordó-fehérek támadójátéka rettenetesen gyenge, eddig csak két fellépésükön tudtak betalálni. Kínától szereztek vendégként pontot, otthon a szíreket gyűrték le. A formájuk gyenge, még nyeretlenek 2017-ben. A 4-2-3-1-es hadrend nem változik, egy bekk sérült, rajta kívül viszont bevethető az alapcsapat.
Dél-Korea nemzetei válogatottja nehéz helyzetbe hozta magát azáltal, hogy idegenben egyszerűen pocsékul futballozik. Hiába a makulátlan hazai mérleg (4-0-0), idegenben egy szíriai ikszen kívül Iránban és Kínában is kapitulált Uli Stielike legénysége. Jelenleg így most a 2. helyen tanyáznak 13 egységgel, a 3., már pótselejtezős helyen Üzbegisztán követői őket 12 ponttal. Az utolsó fordulóban egyébként az üzbégek fogadják majd Sonékat. A távol-keleti válogatott Irakkal játszott felkészülési meccset a múlt héten, de győzni ezúttal sem sikerült idegenben (0-0). A keretben ott lesz minden meghatározó játékos, a légiósok közül a legnagyobb klasszisok is, így mint Hwang, Son, és Yong Ki is.
A koreaiak ha nem nyernek, az üzbégek pedig bravúros eredményt érnének el Iránban, nagy bajba kerülhetnek. Viszont azért Katarnál lényegesen erősebbnek tartjuk a piros-kékeket. Azt gondoljuk, hogy kevés gólos mérkőzésen a vendégek elviszik mindhárom pontot. Tippünk így: 2-es!
Norvégia-Svédország +2.5
Az északi mérkőzésen találatokkal számolunk!
A borvég nemzeti alakulatnak nem kell számolgatnia, a C csoportban 4 pontjával az utolsó előtti helyen áll. Az idén február elején kinevezett svéd Lars Lagerbäcknek van elég feladata… Pedig a keretben van érték, a válogatott légiósokra épül. Viszont egyelőre csapatként nem tud küzdeni a norvég alakulat. Legutóbb a cseheket fogadták Söderlundék, és értek el 1-1-es döntetlent. Hazai pályán egyébként jobban megy valamelyest a piros-kékeknek, persze, a védelem azért otthon is sebezhető: még San Marino is betalált Nordtveitéknek. Elyounoussiék a 4-4-2-es felállást alkalmazzák, ma lesz egy sérült belső bekk, aki nem tudja vállalni a játékot – a csehek ellen le is kellett cserélni.
A svédek alaposan megbolondították az A csoportot azzal, hogy a hétvégén legyőzték otthon a franciákat (2-1). Ezzel a sikerükkel a háromkoronások az élre álltak, 13 egység díszeleg a nevük mellett. Idegenben Luxemburgban szűkösen nyertek (0-1), a galloknál kikaptak (2-1). A formájuk összességében rendben van, az idén 5 válogatott mérkőzésük közül négyet behúztak: győzni tudtak Toivonenék az Eb-győztes ellen (2-3), de a szlovákokat is rendesen megszórták (6-0). Janne Andersson szövetségi kapitány ma több helyen is változtat majd a szombati kezdőn, ám így is erős kis gárdával érkeznek Norvégiába Guidettiék.
Azt gondoljuk, hogy a szezonzáró felkészülési meccsen érdemes lesz a találatokra fogadni. A norvégok védelme pocsék, ám otthon azért képesek lehetnek ők is betalálni. Mi a +2.5-ös opciót favorizáljuk!
Románia-Chile 2
A Konföderációs Kupára készülő cél-amerikai együttes ma a gyenge formában lévő románokkal találkoznak. Christoph Daum együttese az E csoportban 6 ponttal csak a 4. helyen áll, esélye nincs a vébére, legalább is ha úgy futballozik, mint a hétvégén Lengyelországban. A vége vereség lett, így 1-3-2-es eredménysorukkal egyre kilátástalan helyzetbe kerülnek Stancuék. A formájuk pocsék, tavaly ősszel az örményeket tudták legyőzni, azóta nem nyertek. A chilei válogatott az oroszországi Konföderációs Kupára készül, a piros-kékek majd Kamerunnal, Németországgal és Ausztráliával küzdenek meg a továbbjutásért. Juan Antonio Pizzi együttese a vébé-selejtező dél-amerikai csoportjában ugyan továbbjutásra áll, de idegenbeli gyengélkedése miatt még nincs biztonságban. A klasszisokkal rendelkező chilei gárda ma győzelemmel hangol a Kamerun elleni nyitómeccsre. Tipp: V!
Csúnyán lebukott a PSG német válogatott klasszisa, Julian Draxler, akit Ibizán kaptak lencsevégre, ahogy éppen megcsalja barátnőjét. A 23 éves szélső a németek San Marino elleni világbajnoki selejtezője után azt nyilatkozta, hogy a következő napokban Münchenben kezelteti sérüléseit, ennek ellenére a Bild újság a címlapján hozta le, hogy Draxler Ibizán lazul, és vadul csókol egy jachton egy nőt, aki bizony nem a 23 éves barátnője.
Love is in the air…https://t.co/uSsLVFVWVH— BILD Sport (@BILD_Sport) 2017. június 12.
A szombaton rajtoló oroszországi Konföderációs Kupán sérülés miatt nem játszhat Mile Jedinak, az Ázsia-bajnok ausztrál válogatott csapatkapitánya.
Az Aston Villa 32 éves védekező középpályása múlt csütörtökön, a Szaúd-Arábia ellen 3-2-re megnyert világbajnoki selejtezőn szenvedett ágyéksérülést.
„Nagyon csalódott vagyok, hogy nem lehetek ott a Konföderációs Kupán, mert erre a tornára vártam és készültem azóta, hogy két éve megnyertük az Ázsia-bajnokságot” ‒ nyilatkozott Jedinak.
Hozzátette: a következő egy évben igen fontos vébéselejtezők és mérkőzések várnak rá és a csapatra, így nem szeretne kockáztatni.
Jedinak helyére a Sturm Graz újonc válogatott középpályása, James Jeggo került be Angelos Postecoglou keretébe. Az ausztrálok a világbajnok Németországgal, továbbá Kamerunnal és Chilével kerültek azonos csoportba az oroszországi tornán.
Csányi Sándor ismét kikéri a Hertha BSC vezetőedzőjének véleményét.
A Vasasból érkezhet a megoldás és a fiatalítás a Ferencvároshoz.
Csak a francia liga jóváhagyásával lehet a Nantes vezetőedzője.
Meghosszabbított szerződése immár 2022-ig szól Madridban.
Zidane számít a spanyol védőre a következő szezonban.
Bejutott a nyolcaddöntőbe a válogatott.
Irán 2-0-ra legyőzte Üzbegisztánt hétfőn az ázsiai selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, ezzel harmadik résztvevőként kijutott a jövő évi oroszországi világbajnokságra.
Sikerével az iráni együttes 20 pontos, előnye két körrel a zárás előtt nyolc pont a most legyőzött, harmadik helyezett üzbégekkel szemben. A csoportból az első két helyezett jut ki biztosan a vb-re.
Irán – amely eddig négyszer, 1978-ban, 1998-ban, 2006-ban és 2014-ben szerepelt vb-n – a jövő évi seregszemle harmadik résztvevője: a házigazda Oroszországon kívül korábban Brazília biztosította helyét a 2018. június 18. és július 15. között sorra kerülő tornán.
A következő igazolás az egyik rivális középpályása lehet.
A horvát élvonal hetedik helyén végző Slaven Belupóval játszik felkészülési mérkőzést a Ferencváros szombaton – adta hírül a horvát együttes hivatalos oldala. A mérkőzésre a hírek szerint Siófokon kerül sor.
A kaproncai csapat legértékesebb játékosa a Transfermarkt szerint a dán támadó középpályás, Sören Christensen – 650 ezer euró –, őt a brazil Héber – 600 ezer euró – , és a Videotonból ismert Mirko Ivanovszki követi. Szintén a Belupónál játszik a DVSC egykori játékosa, Selim Bouadla, aki 2011-től négy éven keresztül játszott a Lokiban.
Elképzelhető, hogy nem a következő lesz az utolsó szezonja.
Ausztriában, Ritzingben lépett pályára a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen. Csapatunk korán, már a 7. percben hátrányba került, miután Maresic bevette közelről Demjén kapuját. Az előnyt azonban nem sikerült sokáig megőriznie az osztrákoknak, a 19. percben tetszetős támadást követően Spandler beadását Lenzsér fejelte a hálóba.
A folytatásban kiegyenlített játékot láthattak a nézők, a legközelebb Szalai révén kerültünk az újabb gólhoz, ám a helyzet kimaradt. A második félidő végén viszont jött a mindent eldöntő gól, sajnos nem a mi részünkről. A 76. percben labdát szereztek az osztrákok a térfelünkön, majd Tekir kilőtte a jobb alsót a tizenhatoson kívülről. Két perccel később nem sokon múlt az egyenlítés, Szabó Bence elé került a labda ziccerben, sikerült is átemelnie a kapust, ám a védő a gólvonalról felszabadított. A 87. percben Kundrák Norbert csukafejesét nagy bravúrral védte az osztrák kapus, szép megoldás volt, de nem jött össze a második gól. Nagyon nyomott a hajrában Michael Boris csapata,
az egyenlítés azonban elmaradt, 2-1-re győzött Ausztria.
A DAC új vezetőedzője szerint a magyar bajnok nem tudja majd ugyanazt a szintet fenntartani.