A Liverpool 35 millió eurót fizetne Szalahért.
Mbappét a londoniakkal is összehozták.
Az egykori szövetségi kapitány szerint nem úgy kell tekinteni a döntőre, mint egy olasz és spanyol csapat összecsapására.
Kifizették a szezonért járó tévés jogdíjakat.
Csütörtök este a Szántó Tamást foglalkoztató Rapid Wien a Red Bull Salzburg ellen lépett pályára az Osztrák Kupa fináléjában. A találkozón a salzburgiak szerezték vezetést, de a Rapid öt perc alatt egyenlíteni tudott. Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra kerülhet sor a kupadöntőn, ám a Salzburg a 85. percben bevitte az aranyérmet jelentő találatot. A magyar középpályás kezdőként lépett pályára az összecsapáson, edzője a 73. percben cserélte le, így a kispadról figyelhette a drámai utolsó perceket, amely után az ezüstéremmel kellett beérnie.
Jövő januárig nem igazolhat az Atlético, amely így szenzációs futballistákról kénytelen lemondani.
A 60-szoros válogatott Priskin Tamás aláírt a Ferencvároshoz.
Az elmúlt szezonban rengeteg pletyka látott napvilágot arról, hogy a lejáró szerződésű Yaya Touré a nyáron elhagyja a Manchester City csapatát. Most már biztos, hogy az elefántcsontparti klasszis nem megy sehova, ugyanis a mai napon 2018 nyaráig meghosszabbította kontraktusát a klubbal. A City 34 éves csapatkapitánya 2010-ben 30 millió euróért érkezett a Barcelonától, és kétszer nyerte meg a Premier League küzdelmeit a manchesteriekkel. Touré a mögöttünk álló idényben 31 tétmeccsen 7 gólig és 3 gólpasszig jutott.
.@yayatoure signs new deal at City! #mcfc https://t.co/Nqg1svFyVJ— Manchester City (@ManCity) 2017. június 1.
A Vasas ellen megnyert kupadöntőn gólt szerző Varga Roland a nyári szünet első napján orrsövény-műtéten esett át. A négyszeres magyar válogatott játékos a beavatkozás után jól érzi magát, és holnap már elhagyhatja a kórházat – írja a fradi.hu
– Egész jól vagyok, de pihenésre van most még szükségem. Délelőtt 11-re jöttem be a kórházba, elintéztük a papírmunkát, betoltak a műtőbe, elaltattak, aztán elvégezték a műtétet. Holnap már elhagyhatom a kórházat, de két hétig még lábadozni fogok. Már a csapattal leszek 11-én, amikor kezdődik a felkészülés, de elképzelhető, hogy az edzéseket csak pár nappal később tudom elkezdeni – mondta Varga.
Szurkolóinak rendbontása miatt mínusz hat pontról kezdi meg a 2017-18-as bajnokságot a PAOK.
Még csak június elsején vagyunk, de máris elköltött igazolásokra 90 millió eurót a Manchester City együttese, amely a múlt héten 50 millióért leigazolta a Monacótól Bernardo Silvát, ma pedig 40 millióért a Benfica kapusát, Éderson Moraest. Nos, úgy tűnik, a Citynél komolyan gondolják a nyári erősítéseket, és még több pénzt költenek el, ugyanis a Sky Sport információi szerint a manchesteri kékek közel állnak ahhoz,
hogy újabb 40 millió eurót kifizetve szerződtessék a Monaco hátvédjét,
Benjamin Mendyt.
A 22 éves, egyszeres francia válogatott baloldali védő a távozó Gael Clichyt pótolhatja a csapatban, és az angol sajtóhírek szerint a megegyezés megszületett az átigazolásról, így napokon belül hivatalosan is bejelenthetik az érkezését. Mendyt tavaly nyáron 13 millió euróért igazolta a Monaco a Marseille csapatától, és a mögöttünk álló szezonban 39 tétmérkőzésen 1 gólt, illetve 11 gólpasszt jegyzett.
Mint ismert, a Manchester City már számos távozót is bejelentett a bajnokság befejezése óta: a fentebb említett Clichy mellett Willy Caballero, Bacary Sagna, Pablo Zabaleta, és Jesús Navas is elhagyja a klubot.
A Mosonmagyaróvár új vezetőedzőjét tökéletes feltételrendszer és nyugodt körülmény várja.
2023-ig szóló névhasználati szerződést kötött a biztosító és a BL-döntős klub.
A portugál klasszisnak nagyon nem tetszik, hogy a Real Madrid szurkolói kifütyülik.
Súlyos pénzbüntetéseket szabott ki az MLSZ.
Hiába menne haza, egyelőre kórházban kell maradnia az FTC válogatott futballistájának.
Gulácsi együttesétől érkezik a berliniek új szerzeménye.
Szöglet után szerzett nevetséges találatot a Team USA.
Korábban beszámoltunk róla, hogy az AC Milan leigazolta a Villarrealtól az argentin válogatott Mateo Musacchiót. A milánói piros-feketék szurkolói természetesen nagyon örülnek a 26 éves védő érkezésének, és meleg szívvel fogadják bombázó barátnőjét, a spanyol Irene Gonzalez Toboso. A focista szemrevaló kedvese aneszteziológus és modellként keresi kenyerét. Íme a hölgy
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 30., 13:31 PDT
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 25., 06:19 PDT
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 18., 05:28 PDT
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2017. Jan 6., 13:14 PST
Irene Gonzalez Toboso (@irenegtob) által megosztott bejegyzés, 2016. Júl 15., 15:38 PDT
Szerda este a Ferencváros tizenegyespárbaj után győzte le a Vasast, így sorozatban harmadjára hódította el a Magyar Kupát. Az ünneplés a pályán kezdődött, majd pedig az öltözőben folytatódott a zöld-fehérek számára, ahol feltűnt egy régi ismerős is, a brazil Somália. A Toulouse focistája 2012-től 2015-ig játszott a Fradiban, a döntő után pedig telefonos videóhíváson keresztül köszönt be az ünneplő játékosoknak, akik közül Gera Zoltán és Leandro is üdvözölte a régi játszótársat – derül k a FradiMédia videójából.
Lucas Hernández már fél lábbal Angliában tudhatta magát, de meghiúsul az átigazolás.
Milánóban aggódhatnak, Raiola nyugtatgat.
Madrid volt az elsődleges célpont a franciának.