Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A sárvári születésű Stieber Zoltán nem maradt sokáig szülővárosában, mivel már fiatalkorában látszott, hogy kitűnő labdarúgó lesz belőle. Újpesten nevelkedett, majd Angliába került, ahol az Aston Villa fiataljai között tanulta a foci csínját-bínját. Pár évvel később Németországba igazolt, ahol már öt éve futballozik. Stieber a Greuther Fürth színeiben idén a Bundesliga 2 egyik legjobb játékosa, sorra adja a gólpasszokat és lövi a gólokat.
Csapata legutóbb 1-0-ra nyert az Energie Cottbus ellen, így jelenleg a második helyen áll, mindössze egy ponttal lemaradva a listavezető 1. FC Köln mögött. Stieber Zoltán a Magyar Lelátó című rádióműsornak egy héttel korábban, a müncheni vereség után nyilatkozott.
– Milyen volt az Allianz Arénában játszani Király Gáborék ellen?
– Magyar játékosnak nem minden nap adatik meg, hogy Allianz Arénában pályára léphessen, de egyáltalán nem vagyunk elégedettek, teljesen jogosan meg is kaptuk a fejmosást az edzőnktől. Eléggé elkeserítő volt a teljesítményünk, főleg annak tudatában, hogy győzelem esetén újra az élre álltunk volna. A fociban azonban nincsen ha, sajnos ez így sikerült – mesélte Stieber Zoltán.
– Cél a bajnoki cím, vagy elég a feljutás is?
– Nem volt megfogalmazva, hogy fel kell jutnunk. A szezon előtt nagyon sok új játékos érkezett hozzánk, és nagyon sokan távoztak is. Ennek tudatában az volt a célunk, hogy minél hamarabb összeálljon a társaság. Nagyon sok fiatal labdarúgónk van, a szezon előtt még nem tudtuk, mire számítsunk. Úgy gondolom, egész jól összeértünk, jó hangulat van az öltözőben. Még egyszer mondom, nem volt kitűzve, hogy fel kell jutnunk, de senki nem lesz elégedetlen, ha ez mégis sikerül.
– Tavaly Varga József, idén Korcsmár Zsolt a csapattársa. Mekkora segítség, hogy van még egy magyar ön mellett?
– Úgy gondolom, mindenki örül annak, ha magyar csapattársa lehet külföldön. Zsoltival már gyerekként megismerkedtünk egymással, sokat játszottunk egymás ellen. Az sem mellékes, hogy ugyanazon a nyáron kerültünk az Újpest U14-es csapatához, szóval ez már egy nagyon régi barátság, ami még jobban megkönnyíti a mindennapjainkat. Ez mindenképpen plusz dolog, és megemlíteném még Szilvási Pétert is, aki az U23-as csapatunk tagja, és már többször is edzett velünk.
– Érdekes, hogy mindketten Újpesten nevelkedtek, és mégis milyen jól áll önökön a zöld-fehér mez…
– Elég régóta elkerültem már Újpestről, igazából ez egyikünknek sem okoz problémát. Így alakult, hogy egy zöld-fehér csapatban játszunk, ezt nem tudjuk befolyásolni. Mindketten örülünk annak, hogy itt játszhatunk Németországban, és annak is, hogy egy csapatban vagyunk.
– Aachenben is kulcsfigurája volt a csapatnak. Az egy nyugalmas kisváros volt. Ahhoz képest milyen most Fürth-ben élni?
– Egyik városról sem lehet azt mondani, hogy túl nagy, és nagy lenne a nyüzsgés. Itt van mellettünk azonban Nürnberg, öt-tíz perces útra. Igazából megszoktam már a német légkört, és teljesen mindegy, hogy mekkora városban élek. Az a lényeg, hogy jól menjen a foci. Sosem ilyesmi alapján döntötten a klubválasztás kapcsán. Úgy gondolom, hogy beleillek ebbe a koncepcióba, amit a Fürth felvázol, és teljesen jól érzem magam a csapatnál.
– A másodosztályban kimagasló teljesítményt nyújt, de mi az a plusz, amivel a Bundesligában is ilyen teljesítményt tudna nyújtani a közeljövőben?
– Azon dolgozom, hogy minél hamarabb megkapjam a lehetőséget egy Bundesliga-csapatnál. A legoptimálisabb természetesen az lenne, ha feljutnánk a Fürth-vel, és magabiztos, jó teljesítményt produkálnánk. Úgy gondolom, szerencsém sem volt a mainzi időszakomban. Nem akarok kifogásokat keresni, de itt a Fürth-ben teljes mértékben érzem az edző és az egész klub bizalmát, és tényleg nagyon fontos láncszeme vagyok a csapatnak, ezt nagyképűség nélkül mondhatom. Tényleg kulcsfontosságú, hogy az edző bízzon a játékosában, és ezt a Mainznál egyáltalán nem éreztem. Elég nehéz volt feldolgozni az elején, hogy nem vagyok fontos a csapatnak. Vannak sikertelenebb és sikeresebb időszakok, sokat számít, hogy az ember ezeket hogyan tudja feldolgozni. Úgy gondolom, hogy most már megértem arra, hogy a Bundesligában is megálljam a helyem. Nyilván ez a célom, remélem, hogy minél hamarabb meg tudom magam mutatni a Bundesligában.
– Milyen módszerekkel tudta magát rendbe tenni?
– Azt tudni kell, hogy a tavalyi szezonban is volt egy hosszabb sérülésem. Nyilván az is mélypont egy futballista karrierjében, amikor hosszabb időre megsérül. Ezeket a dolgokat át kellett élnem ahhoz, hogy mentálisan is rendben legyek. Kellenek az ilyen mélypontok ahhoz, hogy a sikert is fel tudja dolgozni az ember. Remélem, a karrierem vége még odébb van, de huszonöt évesen már elég sok dolgot megéltem. Most akármi jön, mentálisan biztosan könnyebben fel fogom tudni dolgozni, mint mondjuk az első mainzi időszakomat. Szeretnék újra a Bundesligában játszani. Nem is lehet más a célom, hiszen aki egyszer megtapasztalja azt a légkört, az szeretne minél tovább ott ragadni.
– Ön már rutinos abban, hogy egy másodosztályú csapatból kiváló teljesítménnyel hogyan kell egy Bundesliga-klubhoz igazolni…
– Tisztában vagyok azzal, hogy aki a Bundesliga kettőben jól teljesít, annak tényleg csak egy lépésnyire van a Bundesliga. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, bízom benne, hogy a Fürth-vel újra az első osztályban szerepelhetünk.
– Milyen a kapcsolata a szurkolókkal? Skandálják a nevét?
– A gólok után biztosan skandálják. Ez jóleső érzés, de úgy gondolom, le kell húznom még néhány meccset ahhoz, hogy a szurkolók kedvencévé váljak. A kapcsolatom jó a szurkolókkal, akárhol találkozom velük, mindig nagyon pozitívak.
– Évek óta Németországban játszik, és már sok német csapatban megfordult. Nem is tervezi, hogy országot váltson?
– Jól érzem itt magam, és a számításaimat is megtaláltam. Tetszik ez a mentalitás, ez a futballstílus, ami Németországot körülveszi. A stadionok hangulata, és ez a miliő tényleg magával ragadó. Bízom benne, hogy a következő néhány évben még itt fogok futballozni.
– Hogyan élte meg, hogy nem kapott lehetőséget a válogatottban akkor, amikor kirobbanó formának örvendett?
– Nehezen, hiszen szerettem volna minél többet szerepelni a válogatottban. Én is úgy érzem, hogy nem igazán kaptam meg a lehetőséget Sanyi bácsitól. Ez azonban már a múlté, és már kár keseregni, mert ezen változtatni nem tudunk. Remélem, a következő kapitány majd többet fog számításba venni, és állandósítani tudom a helyemet a keretben.
– Külföldi vagy magyar szövetségi kapitánynak örülne jobban?
– Nem mondom azt, hogy sikeresebbek lennénk egy külföldi kapitánnyal. Nem jelent biztos sikert az, ha külföldi a kapitány. Nyilván ha egy német kapitányunk lenne, akkor én személy szerint jobban előtérbe kerülhetnék, de nem az én dolgom eldönteni, hogy ki, vagy milyen nemzetiségű legyen a kapitány. Legyen egy komoly koncepció, egy szakmai terv, ami alapján dolgozni fogunk. Bízom benne, hogy én is tagja lehetek a csapatnak. Nem hiszem, hogy annyira döntő lehet, hogy külföldi, vagy magyar lesz a kapitány.
– Az Andorra elleni meccsen volt először kezdő, és a szakértők kiemelték a játékát. Elégtétel volt ez önnek, hogy korábban is lehetett volna önre számítani?
– Jólesett, hogy Csábi Józsefnél voltam először kezdő a nemzeti együttesben, ezt sosem felejtem el. Próbáltam mindent megtenni, és kiadni magamból mindent, de azért tudom, hogy nem életem meccse volt. A pozitív kritikáknak mindig örül az ember.
