Nemzetközi foci

Korábbi klubja mentené ki Manchesterből Jadon Sanchót

Action Foto Sport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Action Foto Sport / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Manchester United keretéből kikerülő Jadon Sanchót nézte ki magának a Borussia Dortmund.

Mindössze 76 percet töltött a pályán az angol támadó a mostani szezonban, mivel Erik ten Hag vezetőedző megítélése szerint az edzésteljesítménye nem volt megfelelő. Sancho azonban visszautasította ezt az állítást, és a közösségi médiában azt írta:

Kérlek benneteket, ne higgyetek el mindent, amit olvastok. Nem engedem, hogy teljesen valótlan dolgokat mondjanak rólam, mert a héten jól viselkedtem az edzéseken. Azt hiszem, más okok lehetnek. Hosszú ideig bűnbak voltam, ami nem fair!

A szeptemberi történések után azonban nem történt előrelépés, sőt még az étkezőből is kitiltották a futballistát. Érthetően a történtek után Sancho szeretne eligazolni, a BVB vezetői pedig januárban őt szeretnék kölcsönvenni, illetve állítólag egy balhátvéddel erősítenék meg a keretüket. A Dortmund és a Manchester United vezetősége állítólag jól halad a tárgyalásokkal és komoly esély mutatkozik rá, hogy visszatérjen Németországba a támadó.

Kapcsolódó
Manchesteri társai könyörögnek neki, hogy kérjen bocsánatot
Ha nem teszi meg Jadon Sancho, akkor télen elküldhetik az MU vezetői.
Olvasói sztorik