Nemzetközi foci

Manchesteri társai könyörögnek neki, hogy kérjen bocsánatot

ANDY BUCHANAN / AFP
ANDY BUCHANAN / AFP
Csapattársai arra szólították fel Jadon Sanchót, hogy kérjen bocsánatot edzőjétől, Erik ten Hagtól, különben távoznia kell a Manchester Unitedtől.

A Premier League jelenleg is zajló idényében eddig 76 percet töltött a pályán, az első három mérkőzés mindegyikén becserélték. Aztán az Arsenal ellen már a keretbe sem került be, mondván, hogy az edzésteljesítménye nem megfelelő. Sancho azonban visszautasította edzője ezen állítását, és a közösségi médiában azt írta, valótlan dolgokat állítanak róla.

Ezt Erik ten Hag nehezményezte, és azóta az Eb-ezüstérmes szélsőnek nincsen helye az első csapat keretében.

A ManUnitednak azonban nagyon nem megy, a bajnokságban nyolc forduló után négy győzelemmel és négy vereséggel a 10. helyen szerénykedik, a Bajnokok Ligáját pedig két vereséggel kezdte.

Azaz Sanchóra nagy szükség lenne, nem véletlen, hogy a csapattársak könyörögnek neki, hogy kérjen bocsánatot Ten Hagtól, különben januárban eladja vagy kölcsönadja a klub.

A hétvégén még biztosan nem lép pályára a tökutolsó, nyeretlen Sheffield United otthonában, mint ahogy Casemiro sem: a középpályás a brazil válogatottban kisebb sérülést szenvedett, így otthon kezelteti magát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik