Nemzetközi foci

A MU csapatkapitányát azzal fenyegették, hogy felrobbantják a házát

Anthony Devlin / AFP
Anthony Devlin / AFP

4-0-s vereséget szenvedett a Manchester United a Liverpool ellen, így a két csapat idei mindkét meccsét a Pool nyerte, amely kilenc gólt szerzett, és egyet sem kapott.

Kapcsolódó
Átgázolt a Ronaldo nélküli Manchester Uniteden a Liverpool
A hetedik perces megemlékezésre már vezetett is a hazai csapat.

A 4-0-s meccs után rengeteg kritikát kapott a MU angol válogatott védője, Harry Maguire, ami hozzátartozik ehhez a műfajhoz, az már kevésbé, hogy a fenyegetésekből is kijutott a játékosnak.

Egy névtelen telefonáló azzal riogatta Maguire családját, hogy robbantani fog a focista házánál, és a bejelentést követően a rendőrség nyomoz, hogy felfedje a telefonáló kilétét.

„A családja és a szerettei biztonsága az elsődleges Harry számára. Folytatja a felkészülést a hétvégi mérkőzésre, és nem kívánja kommentálni az ügyet a továbbiakban” – áll a focista szóvívője által kiadott közleményben.

Maguire 2019-ben 87 millió euróért szerződött a Leicestertől a MU-hoz, és ezzel ő lett minden idők legdrágább védője. A United csapatkapitánya ebben az idényben 35 találkozón lépett pályára, és gyakran vált a szurkolók kritikájának céltáblájává, előfordult, hogy még a válogatott meccsén is kifütyülték.

Kapcsolódó
Felbőszítette az angol kapitányt, hogy Maguire-t kifütyülték a Wembley-ben
Jordan Henderson is védelmébe vette a sokat kritizált védőt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik