Nemzetközi foci

Átgázolt a Ronaldo nélküli Manchester Uniteden a Liverpool

Clive Brunskill/Getty Images
Clive Brunskill/Getty Images

A Liverpool FC meggyőző játékkal 4-0-ra verte a Manchester Unitedet kedd este.

A Premier League 30. fordulójából elhalasztott mérkőzése előtt egy nappal osztotta meg Cristiano Ronaldo a hírt, hogy meghalt a kisfia. Emiatt érthető, hogy nem vállalta a Liverpool elleni rangadót, de a két tábor szurkolói közösen mutatták ki tiszteletük és együttérzésük egy nagy közös taps keretein belül.

Kapcsolódó
Együtt tapsoltak Ronaldónak a Manchester United és a Liverpool szurkolói
Így támogatták a portugál világsztárt nehéz helyzetében.

Erre a hetedik percben került sor, csakhogy eddigre már vezetett a Pool, Luis Díaz találatával.

Nem sokkal később Mohamed Szalah is elkezdte a gólgyártást, neki egy fokkal nehezebb dolga volt, mert jó ütemben kellett beindulnia, de kiváló labdát kapott Sadio Manétól.

Az első félidőben gyakorlatilag egykapuzott a Liverpool, a manchesteriek nem tudtak kapura lőni, de 25 százalékos labdabirtoklás mellett ez nem is csoda. Térfélcsere után valamivel csökkent a hazaiak fölénye, de így sem jutott két lövésnél tovább az MU. A Pool viszont igen, előbb Mané iratkozott föl a góllövőlistára egy okos góllal.

Majd a hajrában Szalah alakította ki a végeredményt Diogo Jota passza után egy látványos emeléssel.

Ezzel ideiglenesen a tabella élére ugrott a Liverpool, de a Manchester City még visszaelőzheti, mert egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Végeredmény – Premier League, 30. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Liverpool-Manchester United 4-0 (2-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik