Nemzetközi foci

A nagy bejelentés: Erik ten Hag lesz a Manchester United menedzsere

Koen van Weel / ANP / AFP
Koen van Weel / ANP / AFP

A Manchester United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő szezontól Erik ten Hag lesz a csapat menedzsere. A holland szakember a jelenlegi megbízott vezetőedzőtől, Ralf Rangnicktól veszi majd át az irányítást, a szerződése 2025 nyaráig szól, de szerepel benne hosszabbítási opció.

Erik az elmúlt négy évben az Ajaxnál bizonyította, hogy egyike a legizgalmasabb és legsikeresebb edzőknek Európában, csapatára az attraktív, támadó foci a jellemző és előszeretettel támaszkodik a fiatal játékosokra. A vele való beszélgetések mélyen meggyőztek a hosszú távú tervéről, amivel a Manchester United visszajuthat arra a szintre, ahová szeretnénk

– mondta a futballügyekért felelős igazgató, John Murtough.

Az 52 éves Ten Hag játékosként védőt játszott, több holland klubban is megfordult, összesen 336 holland bajnokin lépett pályára. Első vezetőedzői kinevezése a Go Ahead Eaglesnél volt, ahol ugyan csak egy szezont töltött el, de feljuttatta a csapatot az élvonalba – Marc Overmars nézte ki magának egyébként.

Ezt követően a Bayern Müncnhen második csapatát vezette, majd az Utrecht sportigazgatója ls vezetőedzője lett. Utóbbival első idényében az ötödik helyen zárt, majd egy évvel később sikerült ezt a szereplést megfejelni, a negyedik hely pedig Európa Liga-selejtezős indulást ér.

2017-ben nevezték ki az Ajax élére, amellyel a többi közt két bajnoki címet nyert, és öt fordulóval a mostani szezon vége előtt is első helyen állnak az amszterdamiak. Erik ten Hag irányításával az Ajax az európai kupasorozatokban is újra tényezővé vált,

egyértelmű csúcs a 2018-19-es szezon, amikor a Bajnokok Ligája-elődöntőjében szerepelt a csapat,

az odáig vezető úton a címvédő Real Madridot (Spanyolországban 4-1-re nyerve) és a Juventust is eltakarítva.

Kapcsolódó
Mourinho lekurvázta és kirúgta, de ismét a csúcson a Chelsea egykori doktornője
Eva Carneiro milliós munkaügyi pert nyert, klubot vett és készül a katari vébére.

A mostani BL-szezonban az Ajax hatból hat győzelemmel, a Sporting, a Borussia Dortmund és a Besiktas előtt nyerte meg a csoportját, 20-5 volt a gólkülönbsége. A nyolcaddöntőben viszont meglepetésre kikapott a Benficától. A bajnokságban az eddigi 29 bajnokijából 23-at megnyert és csak háromszor kapott ki, 85 szerzett gólja mellett mindössze 15-öt kapott.

Erik ten Hag eddig a meccse közel 74 százalékát nyerte meg az Ajaxszal.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Manchester United menedzserévé neveztek ki, nagyon izgatott vagyok az előttem álló kihívás miatt. Tisztában vagyok a klub fantasztikus történelmével, szurkolói szenvedélyével, a célom az, hogy olyan csapatot alakítsak ki, amely képes nagy sikereket elérni

– mondta.

A Daily Mirror nem sokkal a kinevezése után már arról, hogy teljes átalakulás várható a jelenleg a Premier League hatodik helyén álló Manchester Unitednél, legalább hat alapember távozhat a nyáron, a holland edző pedig 200 millió fontból erősítheti majd meg a keretet.

Olvasói sztorik