Nemzetközi foci

Kirúgták a Hertha edzőjét, de Dárdai Pált még nem nevezték ki

Maja Hitij/Getty Images
Maja Hitij/Getty Images

A kedden hazai pályán elszenvedett Hoffenheim elleni 3-0-s vereség után szombaton 4-1-re kapott ki a Werder Brementől a Hertha BSC csapata, ezért a vezetőség kirúgta Bruno Labbadia vezetőedzőt.

A berlini csapat csak 17 pontot gyűjtött 18 mérkőzésen, amivel 14. helyen áll a tabellán, az osztályozós helyektől pedig két pont választja el. Ahogyan a napokban hallani lehetett már róla, Labbadia vezetőedző mellett a sportigazgatónak is az állásába került a botladozás, Michael Preetzet is elbocsátották vasárnap.

Dárdai Pál többek között Preetz miatt sem folytathatta a munkát 2019-ben, így megerősödtek a hangok, hogy ideiglenesen átveheti a csapatot, hogy a Bundesligában tartsa. Ez a bejelentés még nem történt meg, de hamarosan ki kell jelölnie a Herha vezetőségének az új edzőt.

Kapcsolódó
Dárdai távozása óta atomjaira hullik a Hertha
A Hertha Berlin új befektetője megváltónak jött, de a klub vesztét is okozhatta pusztán azzal, hogy Jürgen Klinsmannt behozta az egyesület vérkeringésébe.
Olvasói sztorik