Nemzetközi foci

Ha edzőváltás lesz a Herthánál, Dárdai Pál is esélyes lehet a kispadra

Jan Kuppert / dpa Picture-Alliance
Jan Kuppert / dpa Picture-Alliance

A keddi, hazai pályán elszenvedett Hoffenheim elleni 3-0-s vereség után még inkább felerősödtek az edzőváltást szorgalmazó hangok a Herthánál.

Kapcsolódó

Bruno Labbadia vezetésével a csapat 17 mérkőzésen mindössze 17 pontot szerzett, ezzel a 14. helyen áll, és csak két ponttal előzi meg a már osztályozós helyen lévő Kölnt.

A Sport1.de portál szerint a többségi tulajdonos Lars Windhorst is látja, nagy a baj, de még ad egy utolsó esélyt a hétvégi, Werder Bremen elleni mérkőzésen. Ez azért is érdekes, mert Labbadia eredményei gyengébbek, mint elődjeié, a szakember meccsenkénti átlaga 1,14 pontra jön ki, ennél Ante Covic (1,21), Alexander Nouri (1,25) de még Jürgen Klinsmann (1,20) is jobb volt.

A Hertha legendája, a korábbi 35-szörös német válogatott védő Marko Rehmer egyenesen rémisztőnek tartja a gyenge védekezést, szerinte hiányzik két vagy három olyan játékos, akik összefogják a csapatot.

Rehmer úgy véli, ha nem lesz sikerélmény a Bremen ellen, akkor elfogy Labbadia körül a levegő. Az esetleges utódról persze már terjednek a pletykák, így Ralf Rangnicktól kezdve Domenico Tedescón át Dárdai Pálig lehet neveket hallani.

2015-ben Dárdai nagyon jól teljesített, amikor átvette a csapatot a kiesés elleni csatában

– nyilatkozta egykori csapattársáról, aki jelenleg a Hertha U16-ots csapatát irányítja, és még mindig nagyon népszerű a szurkolók körében.

Labbadia bukása magával ránthatja a klubmenedzser Michael Preetzet is, akit ugyanúgy felelősnek tartanak a kialakult helyzetért, mint a szakmai stábot.

Olvasói sztorik