Nemzetközi foci

A francia szupertehetség kikosarazta a Real Madridot

Eduardo Camavinga, a Rennes 17 éves tehetsége nyáron nemet mondott a Real Madrid megkeresésére is, írja a katalán Sport.

A mindössze 17 éves középpályás a franciák nagy reménysége, az elmúlt szezonban robbant be a Rennes csapatába. Teljesítménye annyira kimagaslótt a Ligue 1 mezőnyében is, hogy 1914 után az első futballista lett, akit ilyen fiatalon a felnőtt válogatottban is pályára küldtek.

Több mint száz éve nem volt példa hasonlóra a francia válogatottnál
Eduardo Camavinga már azzal bekerült a lapokba, hogy pályára lépett.

Nem csoda hát, hogy több európai topklub is kinézte magának, Camavinga pedig egy interjúban saját maga árulta el, hogy semmiképp nem akart eligazolni 2020 nyarán másik csapatba.

A családommal együtt döntöttünk úgy, hogy a Rennes játékosa maradok, ma is boldog vagyok, hogy itt lehetek. Mindig hálásnak kell lenni, ha egy nagycsapat megkeres, de nem veszítettem el a fejem a Real Madrid megkeresésétől

– idézi a Sport a Rennes játékosát.

A napilap szerint a Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane folyamatosan nyomonköveti a futballista fejlődését és szeretné előbb-utóbb szerződtetni a középpályást. A jelek szerint erre legalább 2021-ig várnia kell.

Kiemelt kép: Tim Clayton/Corbis via Getty Images

Olvasói sztorik