NB I

Dárdai Pál továbbra is türelmet kér

Az MLSZ a jelenlegi szövetségi kapitánnyal fejezné be az Európa-bajnoki selejtezőt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Magyar Labdarúgó Szövetség célja, hogy a válogatott Dárdai Pál szövetségi kapitány irányításával fejezze be az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

„Az MLSZ célja a decemberi megegyezés óta változatlan: Dárdai Pállal szeretné befejezni az Európa-bajnoki selejtezőt, hiszen vele és a Herthával is ebben állapodott meg. De azt is el kell fogadni, hogy vezetőedzővé történt kinevezése új helyzetet teremtett, a kettős terhelés pedig hosszú távon nem tartható fent” – nyilatkozta Sztancsik Tamás, a válogatott kommunikációs vezetője kedden az MTI-nek.

Hozzátette: amint Dárdai klubja, a Hertha BSC is jelezte, a Bundesliga-tagságát megőrző együttes vezetői a tréner rövid szabadságát követően, várhatóan július elején ülnek le vele átbeszélni a jövőt, így addig a szakvezető sem tud mit mondani.

„Dárdai arra kért, hogy tolmácsoljam a szurkolók és a média felé is, hogy ahogy korábban, úgy ezúttal is a türelemmel tehetik a legtöbbet azért, hogy elérjük a közös célt, azaz vele fejezhessük be a selejtezősorozatot.”

A magyar szövetség úgy véli, jelenleg mindennél fontosabb az Európa-bajnoki selejtezők sikeres megvívása, hosszú távon viszont kiemelkedő jelentősége lehet annak, hogy Európa egyik legjobb bajnokságában egy magyar edző tartósan sikeres legyen.

„Senkinek sem érdeke, hogy egy ilyen tehetséges edző ideje korán kiégjen, ezért mindenképpen olyan megoldást szeretnénk találni, amely mindhárom fél számára elfogadható” – hangsúlyozta a kommunikációs vezető.

A tavaly szeptemberben ideiglenesen kinevezett kapitánnyal a magyar nemzeti csapat októberben Bukarestben 1-1-es döntetlent játszott, majd három nappal később a Feröer-szigetek vendégeként 1-0-ra nyert, s ugyanilyen arányban győzte le november közepén hazai pályán a finneket. Decemberben a sorozat végéig újabb megállapodást kötött vele és a Hertha BSC-vel az MLSZ, majd márciusban a görögökkel 0-0-t játszott a csapat Budapesten, múlt szombaton pedig Helsinkiben 1-0-ra verte a finneket.

A magyar együttes így 11 ponttal a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll az selejtezősorozat F-csoportjában. Vezetnek a románok (14 pont), mögöttük az északírek (13) a másodikok. A magyarok a sorozatban legközelebb szeptember 4-én fogadják a román válogatottat, három nappal később pedig Belfastban játszanak az északírekkel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik