Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
A Bp. Honvéd szombaton 1-1-et játszott bajnok vendégével, a Videotonnal az élvonal 28. fordulójában.
Jobban kezdett a Honvéd, de kezdeti rohamai hamar alábbhagytak. Az unalmasan csordogáló mérkőzésbe az sem hozott változást, hogy a székesfehérváriak vezetést szereztek. A folytatásban egyre fokozódott a Honvéd fölénye, amely aztán góllá érett. Ezt követően a kispestiek mindent egy lapra feltéve támadtak a győztes – és vélhetően biztos bennmaradást érő – gól megszerzéséért, de a kapufa kétszer is megmentette a Videotont, amelynek kapusa is többször nagyot védett, így nem született újabb találat.
Az immár négy bajnoki találkozó óta veretlen kispestiek a most szerzett egy ponttal nagy lépést tettek a bennmaradás felé.
A Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint Álvarez és Sándor György második félidei gyengébb teljesítménye meghatározta a Videoton játékát.
Nagyon nagy meccset vártam. Burcsa Győzővel beszéltem, ezért tudtam, hogy azok is lehetőséget kapnak a Videotonnál, akik kevesebbet játszottak eddig. A Honvéd egyértelműen a kiesés ellen küzd, ezért azt gondoltam, hogy apait-anyait beleadnak, hiszen a Kecskemét ellen is jól mentek – kezdte Glázer Róbert.
Jobbak voltak, mint az Újpest ellen
Az első félidőben a kispestiek 3-5-2-es hadrendben játszottak, ez arra utalt, hogy a középpályások is belépnek a támadójátékba, de ebből sokat nem láttunk viszont. A Videoton egyértelműen a 4-2-3-1-es játékrendszerben játszott, és az első félidőben dominálni tudott, gólszerzési lehetőségei voltak, aránylag a pontrúgásai is ültek, vagyis jobban játszott, mint ellenfele. A Honvéd részéről nem éreztem a nagy akarást.
Végig, de főleg ebben az időszakban nagyon tetszett a fehérváriak balhátvédje, Rémi Maréval, valamint Mirko Ivanovszki. Mindketten éltek a lehetőséggel. Ellenben a meccset végigjátszó Arturo Álvarez most nem nagyon tetszett, mert nagyjából fél óra után elfáradt, Sándor György szintén, és a második félidőben ez meghatározta a Videoton játékát. A vendégek az első felvonásban domináltak, jobban játszottak, sőt azt mondom, sokkal jobbak, egységesebbek voltak, mint amikor az Újpest ellen egy-nullra nyertek. Összességében a holland Luijckx is ügyesen mozgott, de kezdett ő is elfáradni, mert korábban sérült volt.
A szünet után nagyszerűen kezdett a Honvéd, mindjárt rúgtak három szögletet, majd hirtelen három kapufát is. Nagyon nagy helyzeteik voltak, egy szép akcióból egyenlítettek, és a győzelemre is volt esélyük a második félidei játékuk alapján, de a végeredmény teljesen reális. Ikenne-King becserélése után 4-4-2-es játékrendszerre állt át a házigazda, ezáltal sokkal támadóbbá, agresszívabbá vált, sokkal jobb játékot nyújtott. Néhányan elfáradtak a vendégeknél, érzésem szerint előbb kellett volna cserélni, hiszen lehetett látni, hogy Álvarez és Sándor György ezúttal gyengébben játszik, Luijckx pedig fárad. Juhász Rolandnak negyed óra után le kellett mennie ágyéksérülés miatt. Inkább lejött, hogy a kupadöntőn tudjon játszani, de érezte a lábát.
Szerdán kupadöntő vár a Videotonra
Tapasztalatból – játékosként és edzőként is – mondom, hogy ha elérte a célját, mondjuk bajnokságot nyert egy csapat, akkor nagyon nehezen tud felpörögni egy újabb komoly feladatra. Nagyon nagy edzői és vezetői munkát igényel szerdáig – de gondolom, ezen dolgoznak már –, hogy megnyerjék a Magyar Kupát, mert nyilván ez a céljuk. Tegyük hozzá, hogy a legjobb formában lévő magyar csapat otthonában kell játszania a Videotonnak. Azért örültem volna, ha a szombati meccsen sziporkáznak a fehérváriak, mert bízom benne, hogy nagyszerű kupadöntő vár ránk.
Már az Újpest ellen sem éreztem akkora nagy tüzet a Videotonban; az első félidőben most jól játszottak, azt viszont sajnálom, hogy a másodikban gyengébbek voltak. Így nagyon nagy sanszot adnak a nagyon jó passzban lévő Ferencvárosnak. Nagyon kíváncsi leszek, mert a hátralévő három-négy nap elég kevésnek tűnik, bár profi labdarúgókról van szó. Az lett volna az ideális, ha az Újpest, a Paks és a Honvéd ellen is extra formában játszanak – mondta végül Glázer Róbert.