NB I

Nehéz tavasz vár a listavezetőre

Kovács Ferenc tiszteletbeli elnök szerint Magyarországon a teljesítmény tükrében túlzottak a fizetési igények.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A napokban lett 81 éves a korábbi kiváló játékos és edző, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc. A fehérváriakat harminc éve UEFA Kupa-döntőig vezénylő szakember – aki az MLSZ sportigazgatójaként is ténykedik – a DigiSport televízió hétfő reggeli műsorában beszélt a Vidiről, és a vasárnap elhunyt Aranycsapat-legendáról, Buzánszky Jenőről is megemlékezett.

– Megdöbbentett a hír, hiszen Buzánszky Jenő nagyon közel állt hozzám. Minden kitüntetést megkapott, de mindig megmaradt annak a szerény embernek, akit megismertem, amikor a Dorogban játszott jobbhátvédet. Szenzációs ember volt, aki soha nem szeretett főszerepet játszani, mindig alázatos volt, ha kellett, akkor vitte Puskás csomagját. A pályán is mindig kitűnő, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de az emberi mivoltja tette igazán kiemelkedővé. Végtelenül megdöbbentett a hír, mert utoljára jó híreket hallottunk, és fellélegeztem, hogy átvészelte a dolgot – kezdte könnyivel küszködve Kovács Ferenc.

– A szezon előtt – a tavaszi szereplés fényében – gondolta, hogy ilyen bivalyerős ősz következik a Videoton számára?
– Nem gondoltam volna. A tavalyi eredményünk az elvárt alatt volt, az idei teljesítmény pedig jóval a várt felett van. Nem szabad túlzásba esni, én kicsit óvatos vagyok. Egyedüli és csodálatos félévet zártunk, de nem szabad elfelejteni, hogy a pályaátépítési program miatt sok mérkőzést rendeztek nálunk. Hihetetlenül nehéz tavasz vár a Videotonra, tizenháromból kilencet idegenben játszik, beleértve az összes rangadót. Nagyon kiegyensúlyozott az NB I mezőnye, de bízom benne, hogy sikerül megőrizni egy minimális előnyt, és megnyerjük a bajnokságot. Komoly verejtékeket kell majd hullajtani.

– Ha körültekint a kiegyensúlyozott mezőnyön, akkor kiket tart a legnagyobb riválisoknak?
– A Ferencvárost, a Diósgyőrt, a Győri ETO-t és a Debrecent is idesorolom, valamint tetszik az Újpest játéka is. Majdnem biztos, hogy ezek közül fog kikerülni az első három. Természetesen azt szeretném, hogy mi legyünk majd legelöl, aztán a szívem másik vágya, hogy az MTK legyen a második, de nem az én elvárásaim, hanem a reális erőviszonyok fognak dönteni.

– A keret a tavalyihoz képest lényegesen nem változott. Az új vezetőedző telitalálatnak bizonyult? Burcsa Győző visszatérésének mekkora jelentősége van?
– Burcsa Győző sportolóként is mindig higgadtan és reálisan értékelte a dolgokat. Nagy tapasztalattal vértezte fel őt a Franciaországban töltött időszak. Harmadszor kértem fel, hogy vállalja ezt a feladatot, és szerintem most volt meg az a közeg, amelyről úgy érezte, hogy tud tenni valamit. Joan Carrillo már korábban is ott volt, hiszen másodedzőként tevékenykedett. José Gomes igazolásánál már szóba jött a részemről, hogy próbáljuk meg őt fél évre, ne kelljen kapkodnunk. Ez a gondolat akkor el lett vetve. Most Burcsa Győzőnek jogában állt volna másik edzőt választani, de neki is az volt a véleménye, hogy próbáljuk meg fél évre. Ebben a félévben mindegyikünk megelégedésére dolgozott.

– Carrillo igyekszik beépíteni a magyar játékosokat is, ezzel mennyire elégedettek? Egyik kedvence, Kovács István tehetségéből talán többre is telne…
– Kovács csak perceket kapott Gomes idejében. Megalázó néhány percekre tett be egy ilyen kreatív játékost. Teljesen megtorpant a fejlődésben, nem beszélve arról, hogy az önbizalma is romokban volt. Egy komoly sérülés is érte, amiből szintén talpra kellett állnia, és úgy érzem, az elmúlt időszakban már a csapat egyik vezéregyénisége volt, öt gólig jutott az ősszel. Remélhetőleg tavasszal teljes mértékig kiforrja magát, mert benne van ez. Kicsit a vesszőparipám, hogy Magyarországon nem elég bátran nyúlunk a fiatalokhoz. Nem vagyok ellensége a külföldi igazolásoknak akkor, ha a meglévő tehetségeink fejlődését segítik. Edzőként is így gondolkodtam, az UEFA Kupa-döntős csapatban is hét-nyolc saját nevelésű játékossal rendelkeztünk. A közönség is jobban sajátjának érezné a csapatot, és talán nagyobb lenne a támogatás.

– Mi a helyzet a gólerős Nikolics megtartásával, aki a nyáron ingyen távozhatna?
– Mindenképpen szeretnénk megtartani, de nem lehet mindenáron. Nem lehet versenyezni olyan klubokkal, amelynél egy játékos fizetése több, mint a mi költségvetésünk. Egy ilyen kérő esetén el kell engednünk a kezét, és segíteni kell neki. Nagyon örülnénk, ha itt tudnánk tartani. Nem könnyű a klubot egyben tartani. Magyarországon elég komoly problémát jelent, hogy a teljesítmény tükrében kicsit túlzottak a fizetési igények.

– A válogatott Európa-bajnoki kijutásával kapcsolatban is olyan óvatos, mint a Videoton bajnoki címével?
– Dárdai Pál végtelenül jó megoldásnak bizonyult, és majdnem ugyanaz történt, mint a Videotonnál. Egy béklyóba beszorított, rossz hangulatú együttes fellélegzett, és ugyanez történt a válogatottnál is Dárdai érkezésével. A megsértődött emberek is beálltak a sorba, és felszabadult játékkal eredményesek tudtunk lenni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy tavasszal nehéz feladat vár a válogatottra. Szeretnénk és reméljük, hogy akár a harmadik helyről kijuthat a magyar válogatott, de ugyanolyan kemény feladat lesz, mint a Vidi számára a bajnokság megnyerése.

Olvasói sztorik