NB I

Mintha az életükért harcolnának az újpestiek

A Fradi ellen készülő Balogh Balázs arra számít, hogy hamarosan visszakapnak néhány pontot az élettől.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal legutóbbi fordulójában az Újpest hazai pályán legyőzte a sereghajtó Haladást, ennek köszönhetően továbbra is tapad az élmezőnyhöz – jelenleg a hatodik helyen áll, egy pontra a dobogótól. Nem sokat szusszanhatnak a lilák, hiszen kedden a Fradival találkoznak idegenben a Ligakupa nyolcaddöntőjének első meccsén. A Rangadó.hu megkereste az Újpest középpályását, Balogh Balázst, aki az őszi szereplésről, a Ferencváros elleni várakozásairól és a Haladás elleni 1-0-s sikerről is beszélt.

– Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen a Haladás hat vesztes meccs után érkezett hozzánk, és tudtuk, hogy foggal-körömmel harcol majd. Nekünk is volt két gyengébbre sikeredett mérkőzésünk, úgyhogy mi is nagyon készültünk. A három pontra nagyon nagy szükségünk volt a dobogóért folytatott harcban. Nem játszottunk annyira jól, ahogy szoktunk, de az a lényeg, hogy megvan a három pont – kezdte Balogh Balázs.

– Mi volt a győzelem kulcsa?
– Szerintem az, hogy nagyon akartuk ezt a győzelmet. A Puskás ellen is akartuk, de nem tudtuk benyüstölni a labdát a kapuba, aztán a Kecskemét ellen egy teljesen szerencsétlen napot fogtunk ki. Azt gondolom, a nagy akarás volt a siker kulcsa.

– Kedden a Ferencvárossal találkoznak idegenben. Mire számít a Ligakupa-nyolcaddöntő első felvonásán?
– Nagyon készülünk, hiszen a Ferencvárossal játszani akkor is derbi, ha éppen a Ligakupában találkozunk. Mostanában esik az eső, és látjuk, hogy a pálya talaja nem az igazi a Fradi stadionjában, de nagyon készülünk. Három meccs van hátra ebben az évben, abból kettő a Ferencváros, egy a Diósgyőr ellen, és ez a három olyan lesz, mintha az életünkért harcolnánk. El szeretnénk érni a céljainkat, mert nagyon keményen dolgoztunk ebben a félévben.

– Jó előjel lehet, hogy az őszi derbit megnyerték…
– Az egy fantasztikus meccs volt számunkra, de tettünk is ezért. Az első perctől kezdve látszott mindenkin, hogy nagyon akarjuk a győzelmet. Kedden, és a hátralévő két találkozón ugyanígy kell kimenni a pályára.

– Papíron a Haladás elleni mérkőzés előtt ért véget a szezon első fele. Hogyan látja az őszi szereplést?
– Maximalista vagyok és a csapatban is olyan játékosok vannak, akik maximalisták, és nem vagyunk elégedettek, mert elég sok pontot benne hagytunk. Hétről-hétre keményen dolgozunk, és úgy vagyunk vele, hogy az élet visszajátszik, és visszakapjuk azokat a pontokat, amikor nyomtunk nagyon, sokkal jobbak voltunk, de nem tudtuk berúgni az ellenfél kapujába a labdát.

Erős csapat a Ferencváros ellen

Nebojsa Vignjevics vezetőedző a klub honlapján hétfőn elmondta, hogy az idegenbeli meccsen is egyértelműen a győzelem a céljuk a Fradi ellen.

– A hétvégi mérkőzés után már elmondtam, hogy ismét nehéz helyzetben vagyunk, hiszen tíz nap alatt négy nagyon fontos mérkőzés előtt állt, áll a csapat. Az előző akadályt sikeresen vettük és otthon tartottuk a három pontot a Haladás ellen. A jövő hétvégén Diósgyőrben kell helytállnunk. Azonban a bajnokság mellett vár ránk még két Ligakupa-mérkőzés, ahol a Ferencváros ellen kell kiharcolnunk a továbbjutást. Ha más csapatot kapunk, talán könnyebb dolgunk van, itt azonban a maximumot kell nyújtani és a legerősebb csapatot kell a pályára vinni. Nem számítunk könnyű mérkőzésre, szükség lesz a játékosok motiváltságára és a támadószellemű játékra. Nem kérdés, nyerni megyünk a Groupama Arénába – mondta Nebojsa Vignjevics.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik