NB I

Nincs már furcsa érzés Keneseiben

A tapasztalt csatár szerint hullámvölgybe került a Lombard, ennek ellenére nem félti csapatát a Haladás otthonában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Van ilyen, most kicsit hullámvölgybe került a csapat – mondta a Pápa rutinos támadója, Kenesei Krisztián, miután a Lombard hat mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, a legutóbbi öt meccsén pedig gólt sem rúgott. A pápaiak a remek szezonrajt után látványos zuhanórepülésbe kezdtek, és visszacsúsztak a táblázat 11. helyére, a távozó sikerkovács Mátyus János helyét pedig egy hónappal ezelőtt – ideiglenesen – Kovács László vette át. A Lombard vasárnap este a kiesőhelyen tanyázó Haladás otthonában javíthat mérlegén; a Rangadó.hu a volt csapata elleni nyugati presztízsmeccsről, és az utóbbi hetek szerepléséről kérdezte a 36 éves csatárt.

– Az Újpest ellen szereztünk egy pontot, de mondhatom azt is, hogy elvesztettünk kettőt, mert úgy gondolom, rúgtunk egy szabályos gólt, amit nem adtak meg. Nyilván az a gól, amit a játékvezető megad, de aki nézte a mérkőzést, az láthatta, hogy nem történt szabálytalanság a találat előtt – kezdte Kenesei Krisztián. – A Puskás Akadémia elleni vereség alkalmával is jól játszottunk. Kikaptunk három-nullra, ezt nem nagyon lehet magyarázni, de rengeteg gólszerzési lehetőségünk volt, nálunk volt többet a labda, huszonkét kapura lövésünk volt, de ilyen a foci. Úgy gondolom, az MTK elleni második félidőben és az utóbbi két mérkőzésen jól játszottunk. Most már voltak helyzeteink, csak kimaradtak, de ott vagyunk már az ellenfél kapuja előtt. Voltak meccsek, amelyeken nem sziporkáztunk, például a Ferencváros ellen, de mégis nyertünk egy-nullra. Jobb állapotban van már a csapat.

– A Mátyus János vezetőedző távozása közrejátszott a visszaesésben?
– Mátyus János távozása megfogta a gárdát. Nem volt egyszerű, hogy szinte a semmiből távozott. A csapat megrökönyödött, és egy picit visszaesett, de Kovács Lászlónál is csináljuk a dolgunkat. Hajt és küzd mindenki, ami az Újpest ellen már ki is jött. Szereztünk egy pontot, ami lehetett volna három is, de nem szabad elfelejteni, hogy az újpestieknek is voltak helyzeteik.

– Vasárnap este korábbi sikere színhelyén, Szombathelyen lépnek pályára a kiesőhelyen álló Haladás vendégeként. Mire számít az összecsapáson?
– Mindig azt szoktam mondani, hogy öt évet voltam Szombathelyen, abból négy nagyszerű volt. Háromszor vagy négyszer lettem házi gólkirály, és indultunk az Európa Ligában is, úgyhogy furcsa érzések kavarogtak bennem tavaly, amikor először játszottam ott öt év után ellenfélként. Most már ez nincs bennem. Azt várom, hogy jó meccset játsszunk, és szolgáljuk ki a közönséget. Természetesen azt is várom, hogy nyerjünk. A Haladás most nincs olyan jó passzban, nincs jó formában, bár a Fradi ellen szerzett egy pontot. Egyik csapat sem rugdossa mostanában a gólokat, de remélem, hogy egy jó meccs lesz. Egyértelműen azt várom, hogy mi nyerjünk, abszolút nem féltem a társaságot Szombathelyen. Még a Haladás játékosaként voltak olyan időszakok, amikor úgy gondoltam, hogy Pápa nem tud legyőzni minket, és általában akkor tényleg a Haladás nyert. Most egyáltalán nem érzem ezt, sőt szerintem a Pápa győzni tud Szombathelyen – mondta Kenesei Krisztián.

Olvasói sztorik