NB I

Nem felejtik el a fiatalokat

Benczés Miklós vezetőedző úgy tudja, csapata márciustól már Felcsúton játszhatja bajnoki meccseit.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Elmozdult a holtpontról az NB I újonca, a Puskás Akadémia, amely a Kaposvár után a Ferencvárost is legyőzte. Ezzel a felcsútiak még mindig a tabella 15. helyén állnak, de immár az MTK-val azonos pontszámmal. Az őszi időszakban még biztosan a székesfehérvári albérletben kénytelenek játszani a hazai meccseiket, de Benczés Miklós vezetőedző a Digi Sport televízió kedd reggeli műsoréban elmondta, tudomása szerint márciusban birtokba vehetik a jelenlegi is épülő felcsúti stadiont.

– Külön taktikával készültek a Fradi ellen?
– Muszáj volt, hiszen a Ferencváros nem csak egy tradicionálisan nagy klub, hanem elkezdődött ott egy komoly munka, ami úgy látszik, már beérett – mondta Benczés Miklós. – A Fradi az egyik legagresszívabban támadó csapat ma Magyarországon, és úgy gondoltuk a szakmai stábbal, hogy fontos lenne kicsit alkalmazkodóbbá tenni az ellenfélhez a csapatunkat. A srácok ragyogóan megoldották a feladatukat, jól jöttünk ki belőle, mert le tudtuk győzni ezen a hétvégén a Ferencvárost.

– A meccs előtt magában mekkora esélyt adott erre?
– Egy edzőnek muszáj bíznia a csapatban, a játékosaiban. Nem lehet ezt százalékosítani, egyszerűen el kell hinnünk minden egyes meccs előtt, hogy van esélyünk. Nekem az is a filozófiám, hogy minden mérkőzés esély a győzelemre. Még ha gyengébb formában is vagyunk, akkor sem úgy kell kezdeni egy meccset, hogy jaj, csak valahogy ússzuk meg.

– Akkor döntetlenért soha nem küldi fel a csapatát a pályára?
– Mérkőzés közben alakulhatnak úgy a dolgok, hogy egy edző úgy dönt, stabilizáljuk a védekezést, vagy áldozzunk be valamit azért, hogy visszahozzuk a meccset. Ha olyan a döntetlen, ami továbbjutást ér, vagy a bajnokság végelszámolásánál elég, akkor lehet ilyen filozófiával hadba küldeni a csapatot. Úgy gondolom azonban, hogy alapkérdésként mindig a győzelem legyen a cél.

– A Fradi ezzel az agresszív támadójátékával egy edző számára mennyire könnyen kiismerhető csapat?
– Úgy gondolom, aki tudatosan futballozik, az általában kiismerhető. Ha megvannak a kvalitásai egy csapatnak, akkor ez nem baj, hiszen ennek ellenére érvényre tudja hozni az erejét, és legtöbbször győztesen tudja elhagyni a pályát. A Barcelonának is tudjuk, hogy mik az erényei, mégis sokáig nem talált legyőzőre. A Ferencváros is sok csapatot le tud annak ellenére is győzni, hogy tudják, mi a játéka. Ha ezt magas színvonalon csinálja, és megvan a megfelelő játékosállomány, akkor ez lehet folyamatosan eredményes.

– Mennyire lényeges a labdabirtoklás? Ha már a Barcelonát szóba hozta: hosszú idő után fordult elő, hogy úgy nyertek meg egy mérkőzést, hogy labdabirtoklásban nem voltak fölényben…
– Úgy gondolom, nagy jelentősége van a labdabirtoklásnak, még ha a számok tükrében ez nem is jelenti azt, hogy mindenféleképpen az a csapat nyer, amelyik többet birtokolja a labdát. Viszont vannak olyan taktikai elemek, mint például a letámadás, ami szimbiózisban van a labdabirtoklással. Akkor tudsz letámadni, ha pihent a játékos, és megfelelően visszaszerezte az energiát, és akkor tudsz energiát gyűjteni, amikor labdát tartasz. Ha mondjuk egy csapat elhatározza, hogy letámadással szerzi meg a labdát, akkor lényeges, hogy mennyit van nála a játékszer, hiszen visszatámadásra akkor van esély, ha megfelelően kipihent állapotba vannak a labdarúgók.

– A Fradi elleni diadal során mi volt a döntő momentum?
– Több ilyen is volt. Nagyon fontos, hogy az újonnan igazolt játékosaink egyre jobban beilleszkednek a csapatba, egyénileg egyre jobb formában vannak, ez megmutatkozott ezen a találkozón is. A másik fontos dolog, hogy sikerült megvalósítanunk azt a játékot, amelyet elterveztünk, hiszen ahol szerettünk volna létszámfölényt kialakítani a Fradi ellen, ott ez meg is valósult. Ehhez kellett a bátor játék, pont a labdabirtoklás részében, hiszen létszámfölényt tudtunk kialakítani, nem csak a támadó harmadban és a kontrák során, hanem a labdatartásban is. Ez adott önbizalmat, hiszen ha egy csapat meg tudja tartani a labdát, és tud játszani, akkor ez nyilván építi is őt. Éreztük, hogy nem vagyunk rosszabbak ezen a napon, mint a Fradi, ráadásul ez gólokban is megmutatkozott.

– Mi volt korábban? Miért indult ilyen nehezen a szezon?
– Nem szeretnék panaszkodni. Biztosan sokan megtalálták már a megoldást, én inkább előre szeretnék tekinteni a következő meccsekre. Pécsre fogunk utazni, nagyon nehéz találkozó vár ránk, hiszen idegenbe megyünk, és lehet, hogy nekem is változtatnom kell a filozófiámon, és kicsit az alkalmazkodás részét kell erőltetnünk itt az első osztályban. Nem biztos, hogy mindig a saját játékunk a legmegfelelőbb. Döntő kérdés lehet, hogy mennyire tudjuk felismerni az ellenfelekben a lehetőséget, hogy hol lehet bontogatni és mögéjük kerülni, és hol lehet azokat a pontokat megtalálni, ahol a legveszélyesebbek tudunk lenni.

– Sok ismert játékos érkezett a csapathoz. Ki lehet jelenteni, hogy csak tehetséges fiatalokkal nem lehet megmaradni az NB I-ben?
– Nem feltétlenül igaz. Azt gondolom, kicsit korán jutott fel az akadémia. Sok tehetséges labdarúgója van jelenleg is PFLA-nak, csak még nagyon fiatalok. Néhány év múlva be fognak érni, és meg lesz alapozva, hogy később nagyon sok NB I-es játékost fog adni az akadémiánk. Az más kérdés, hogy melyik csapatban fognak majd játszani, mert nem feltétlenül csak itt szerepelhetnek, hiszen játszhatnak akár a Videotonban is a tehetséges labdarúgóink, mint például Gyurcsó, Szolnoki vagy Kleinheisler, aki tavaly még NB II-ben nálunk rugdosta a gólokat. Ez is egy óriási siker, hogy az egyik legjobb magyar klubban három akadémistánk is rendszeresen játszik.

– Mennyire nehezíti meg a dolgukat a saját pálya hiánya?
– Nem könnyíti meg, de ez egy olyan körülmény, amit nem tudunk megváltoztatni. Ehhez nekünk alkalmazkodnunk kell, és alkalmazkodunk is. Úgy néz ki, hogy a hétvégén ez remekül sikerült, mert sikerült legyőznünk a Ferencvárost Székesfehérváron.

– Mikor költözhet be a csapat az új stadionba? A kapacitás miatt lehet majd ott NB I-es meccseket játszani?
– Úgy tudom, márciusban, és véleményem szerint igen. Nem tudom pontosan a paramétereket, hogy hány fő befogadására lesz alkalmas a stadion. Ha már a licencet beadta a vezetőség, akkor szerintem az NB I-re megfelelő stadion lesz.

– Mivel lenne elégedett az ősz végén?
– Nagyon fontos számunkra, és nem felejtettük el, hogy akadémiai csapat vagyunk, és ezért próbálunk minél több játékosnak lehetőséget adni a fiatalok közül is. Ez nem elfelejtendő dolog annak ellenére, hogy örülünk a Ferencváros legyőzésének. Még nagyobb öröm számomra, hogy az idősebb játékosok lehetővé tették, hogy be tudtam állítani akadémistakorú fiatalokat is, Baracskai Rolandot, valamint Molnár Tibort. A kezdőben kapott helyet Tamás Márk, aki hibátlanul játszott. Vannak tehát fiatalok is ebben a csapatban, és remélem, hogy egyre több labdarúgót tudunk beépíteni. Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb dolog. A másik pedig az lenne, hogy benn tudjunk marad az első osztályban, hiszen akkor ezeknek a fiatal tehetségek fejlődéséhez adott lenne az NB I-es szereplés.

– Ehhez vigyáznia kell rájuk, hogy télen ne szedjék szét a társaságot…
– Mindenkit érvényes szerződés köt jelenleg a klubhoz, és ez garancia arra, hogy télen ne legyen szétcincálva a csapat. Az elsődleges cél, hogy a fiatalokat is próbáljuk a csapatban tartani. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ők ezt érdemtelenül tehetik. Nagyon fontos, hogy minden meccsre úgy koncentráljanak, hogy nem ajándékba kapják az NB I-es tagságot, hanem ki kell maguknak vívni.

Olvasói sztorik