NB I

Sousa még mindig szurkol a Vidinek

A Maccabi Tel-Aviv portugál edzője remekül altatott, bár ő komolyan gondolta, amit mondott.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Úgy tűnik, eldöntötte a továbbjutást kérdését az izraeli bajnok Maccabi Tel-Aviv a Bajnokok Ligája-selejtező első meccsén, hiszen 2-0-ra győzött a Győri ETO otthonában. A Paulo Sousa irányította vendégcsapat magabiztos győzelmet aratott.

A portugál edző remekül elaltatta a győrieket, hiszen a mérkőzés előtt nem győzte hangsúlyozni, hogy az ETO az esélyes, de aztán a mérkőzésen nem ez derült ki, mert a Maccabi jóval szervezettebben futballozott, és végül megérdemelten győzött.

– Amit mondtam, komolyan gondoltam. A győriek évek óta együtt játszanak, korábban kezdték a nyári felkészülést, mint mi, ráadásul már tétmeccset is játszottak a szezonban – mondta Paulo Sousa a feol.hu oldalon. – A Szuperkupa-meccset magam is megnéztem Budapesten, az ETO meggyőzően futballozott a Debrecen ellen. Mi csak edzőmérkőzéseket vívtunk, ráadásul alig néhány hete kezdtem a munkát a csapattal, nem volt elég időnk összecsiszolódni, bár az utolsó három előkészületi találkozónkon láttam kifejezetten biztató jeleket. A BL-selejtező előtt azt mondtam, bár optimista vagyok, a magyar bajnokot vélem esélyesebbnek.

Az első mérkőzés végeredményétől függetlenül Sousa továbbra is erős csapatnak tartja a magyar bajnokot.

– Én pozitívan gondolkodó menedzser vagyok, igyekszem mindig a jót keresni csapatom játékában. Boldog vagyok, ugyanis szerdán este tökéletesen futballoztunk, megvalósítottuk az elképzeléseinket, gyorsak és pontosak voltunk, az eredmény minket igazol – szögezte le a portugál tréner. – Én az elvégzett, szisztematikus munkában hiszek, abban, hogy az mindig meghozza a gyümölcsét. A kétgólos győzelem fontos, de nem dőlhetünk hátra. Az első félidőt megnyertük, de a második még előttünk van. A találkozót kontrolláltuk, különösen fordulás után, akkor nem sok teret hagytunk a hazaiaknak. Jól felkészültünk az ETO-ból, minden tiszteletem a játékosaimé, akik megvalósították, amit kértem, bátor, gólra törő játékot nyújtottunk. De ismétlem, a továbbjutás még egyáltalán nem dőlt el, bár kétségtelen, nagyot léptünk előre. A visszavágón, lelkes szurkolóink előtt, reményeim szerint kivívjuk a továbbjutást.

Az izraeliek szerda esti győzelmében bizonyára szerepet játszott az edző Magyarországon töltött másfél éve is, hiszen a Videoton szakvezetőjeként megismerte a magyar futballt, így a Győrt is.

– Az biztos, hogy a tapasztalataim egyértelműen segítettek, valamint az, hogy át is tudtam adni játékosaimnak. Labdarúgóim megértették, milyen futballt szeretnék ezen a találkozón, vevők voltak az elképzeléseimre – magyarázta Paulo Sousa. – Képben vagyok a Videotonnal kapcsolatban. Bár fél éve elmentem, tartom a kapcsolatot egykori kollégáimmal. Természetesen szurkolok a fehérváriaknak, megértem a drukkerek csalódottságát. De tudni kell, a futball nem csak sikerekből áll, kudarcokból is. Igaz, utóbbiakat jóval nehezebb elviselni.

Olvasói sztorik