NB I

Válogatott védővel erősített a DVSC

Az észt Igor Morozov hároméves szerződést kötött a Debrecennel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Észt válogatott játékossal erősített a DVSC NB I-es labdarúgó csapata, Igor Morozov hároméves szerződést kötött a hajdúságiakkal. A 193 centi magas belső védő 24 éves kora ellenére már 140 mérkőzést játszott az észt élvonalban, a Levadia Tallinn együttesében. Oszlopos tagja az észt nemzeti csapatnak, pályára lépett többek között az ősszel rendezett Észtország – Magyarország (0-1) vb-selejtező találkozón is – írja a klub hivatalos honlapja.

Morozovot tavaly az Év játékosának választották Észtországban. Védő létére 12 gólt szerzett az előző szezonban, ebből 7-et tizenegyesből, míg 5-öt pontrúgás utáni fejesből.

Januárban a kétszeres lengyel bajnok Polonia Warszava együttesébe igazolt, itt is rögtön maghatározó emberré vált. A csapat egész jól szerepelt, két fordulóval a bajnokság vége előtt az ötödik helyen állt, ám ekkor a lengyel szövetség anyagi okok miatt kizárta a gárdát az élvonalból, így Morozov szabadon igazolható vált. Klubunk ezután vette fel vele a kapcsolatot. Mivel a játékosnak nagyon sok kérője volt, ezért a szerződéskötés elhúzódott, de a mai napon aláírt a DVSC-TEVA csapatához.

Olvasói sztorik