NB I

Dobogós lesz a Fradi?

Szakértőnk szerint tavasszal elindul felfelé a Ferencváros, a Honvéd és a Kaposvár pedig megtartja jó helyezését.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A közelmúltban lezárul a Rangadó.hu állandó szakértője, Sport Zoltán sorozata, amelyben az OTP Bank Liga csapatainak őszi teljesítményét, szereplését, eredményességét értékelte. A magyar futball iszonyait és viszonyait egyaránt kiválóan ismerő bloggerünk számára is a téli felkészülési időszak napjai ezek, tehát szó sincs róla, hogy pihenőt engedélyeznénk neki! Épp ellenkezőleg: nap mint nap árgus szemmel figyeli a klubok átigazolási híreit, illetve a csapatok felkészülési mérkőzéseit, így egy újabb, ezúttal négyrészes sorozatban mondja el véleményét arról, szerinte mi várható a tavaszi idényben?! Vajon változnak-e az erőviszonyok, melyik együttestől várhatunk feltámadást és melyiktől visszaesést?

Íme, a második rész, amely a középmezőny első felében tanyázó csapatokról szól:

5. Honvéd

A várakozásnak megfelelően szerepeltek ősszel a kispestiek, sőt talán egy kicsit túl is teljesítették az elvárásokat, hiszen évek óta nem élcsapatról van szó, és voltak ennél sokkal lejjebb is, bár név kötelez, ezért mindig többet várnak tőlük. Az élmezőny végének, a középmezőny elejének stabil tagjává váltak. Az átigazolások során reflektorfénybe került Davide Lanzafame, hiszen belekeveredett az olasz bundabotrányba, de az ártatlanság vélelme őt is megilleti. Olasz edző van, így érthető, hogy olasz játékosok érkeznek. Úgy látom, a keret nagyjából együtt maradt, persze voltak távozók, és lesznek is. Érkező már kevesebb várható, hiszen az új igazolásokat pénteken bejelentették, illetve a saját akadémiájukról meríthetnek, vannak is fiatalok a felnőtt keretben. Nehéz lesz feljebb kapaszkodniuk a tabellán, mert az első négy csapatot nem könnyű megbontani, a lehetőségeik miatt sem.

Ha Marco Rossi a saját elképzelései szerint továbbra is megvalósítja az olaszos futballt, a kispestiek továbbra is a mezőny meghatározó tagjai lehetnek. Talán már mondtam korábban, hogy tetszik a viselkedése! De ugyanez igaz Ricardo Moniz és Jos Daerden esetében is. Azt sugározzák, hogy nem szidom a bírókat, a csapatommal foglalkozom, és megbecsülöm, hogy itt dolgozhatok. Ilyen emberi viselkedéssel és koncepcióval megáldott edző van Kispesten is, és szerintem jól fog kinézni a csapata. Fizikálisan biztos megfelelően felkészíti a játékosokat. Szépen, szerényen dolgoznak, nincsenek hangzatos célkitűzések, hogy oda kell érni a dobogóra. Visszaesni nem fognak, a háttér adott, és az eredményeken is tud segíteni, ha nem kapkodás folyik a klubnál.

Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus, kölcsönbe), Davide Lanzafame (olasz, Catania, kölcsönbe), Leandro Martínez (argentin-olasz, Cremonese), Claudiu Pascariu (román, Targu Mures). Az utánpótlásból: Bobál Gergely, Csábi Mihály, Lőrinczy Attila, Filip Holender (szerb)

Távozik/távozhat: Dieng Abass (szenegáli, Thank Hoa FC, Vietnam, kölcsönbe), Borisz Bjelkanovics (horvát), Filip Kosztics (szerb), Ibrahima Thiam-Iyane (szenegáli), Nagy Mihály Krisztián (Kazincbarcika, kölcsönbe), Marko Rajics (szerb), Anatolisz Alexisz-Szundasz (román-görög, Hellas Verona, Olaszország, kölcsönbe), Marko Vidovics (montenegrói), Vólent Roland (Kazincbarcika, kölcsönbe), Ivancsics Gellért (Törökország?)

6. Ferencváros

Láttam Ricardo Moniz néhány edzését, és látom, hogy milyen filozófiát képvisel a futballról, milyen szándékai vannak, függetlenül attól, hol dolgozik éppen. A Ferencvárosra ráerőltette a megalkuvás nélküli támadófocit. Játékosai jobb fizikális és mentális állapotba kerültek, nincs nyávogás, nincs nagyképűsködés, nincs olyan, aki kilógna a sorból. A védelem még nem állt össze, de van rá három hónapja, ráadásul a felkészülést szinte azonnal kint kezdték Spanyolországban. Edzőmeccseiket nem a Hévízgyörk, vagy az Öld Meg Anyád SE, hanem a nemzetközi élmezőnybe tartozó klubok ellen játszották, és jó eredményeket értek el. Persze, ez a felkészülési időszakban másodlagos, de a játékukon látszott a sok labdás edzés. Látszik, hogy a taktikát próbálja rendbe rakni, szakmát hozott a Fradiba, s a játékosok partnerek ebben. Nagy távozójuk nincs, a keret alkalmas jó eredmény elérésére, érkezők pedig biztosan lesznek még. Kiugró teljesítményt várok tőlük játékban, eredményben pedig dobogót.

Érkezők/kiszemeltek: Júnior Fell (brazil,), Fiola Attila (Paks), Leonardo (brazil), Emery Welshman (kanadai), Milos Zeravica (szerb, próbajáték), Wellington Cirino Priori (brazil), Stanley Aborah (ghánai-belga)

Távozik/távozhat: Beliczky Gergő (Pápa), Busai Attila (Szolnok), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönbe), Máté János (Siófok, kölcsönbe), Menyhárt Attila (Siófok)

7. Diósgyőr

Szentes Lázár extra kerettel dolgozik, ami a spanyol és a magyar játékosokat illeti, egyaránt. Azzal az anyagi háttérrel és infrastruktúrával, illetve azzal a szurkolói futballkultúrával tökéletes élcsapatnak kellene lennie, a kérdés csak az, mennyi szakma kerül bele ebbe az egészbe? A hetedik hely csalódás, ahogy a pontszám, a győzelmek száma, a rúgott és kapott gólok száma is. Rudolf Gergely, Gosztonyi András, Elek Ákos, Kádár Tamás, Ribánszki László, Gallardo, Luque, Abdouraman… Nem is tudom, mi az, amiért ne várhatnék kiugró teljesítményt tőlük? Ezzel a kerettel élcsapatnak kell kenni Magyarországon! Ha mégsem meghatározóak, akkor nem beszélhetünk másról, csak szakmai problémáról.

Érkezők: Kádár Tamás (Roda JC, Hollandia, kölcsönbe)

Távozik/távozhat: Igor Gal (horvát), Szavo Rakovics (szerb), Youssef Sekour (francia-marokkói), Jeff Silva (brazil)

8. Kaposvári Rákóczi

Továbbra is minden tiszteletem a Kaposváré, hiszen ebben a mezőnyben a lehetőségeihez mérten a legtöbbet hozta ki magából ősszel. Látva a lehetőségeiket, biztosan lesznek érkezők, távozókról viszont nem nagyon hallani. Nagy mozgás nem várható a keretben. Alázatos, célirányos munkát végeznek, szerényen meghúzódva a háttérben. Nagy eredmény lenne, ha megtartanák a pozíciójukat, hiszen ebben a négyesben a többi klub mind nagyobb lehetőségekkel bír, és akkor még nem beszéltünk az Újpestről, a Haladásról, a Paksról, a Kecskemétről és a Pécsről… Szerintem elégedettek is ezzel a helyezéssel, és hatalmasat nőne a szememben a klub, ha meg tudnák tartani. Hasonló játékfelfogás és eredményesség kell hozzá, hiszen lefelé is szoros a mezőny. Hiszem, hogy Prukner László nem ült bele a jó őszi szereplésbe. Ha feljebb nem is tudnak lépni, lefelé sem fognak zuhanni, és szerintem ismét feladják a leckét a riválisaiknak.

Érkezők/kiszemeltek: Marko Campar (szerb), Aaron Addo Dankwah (ghánai, FC Lugano, Svájc, kölcsönbe)

Távozik/távozhat: Fenyvesi Olivér (Kozármisleny), Horváth László (Szigetszentmiklós), Katona György (Nyíregyháza), Vadas Zalán (Sopron)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik