NB I

Nem jönnek csőstül a próbajátékosok

A DVSC játékosai túl vannak az orvosi vizsgálatokon, délután már edzés is lesz.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfő délelőtt kezdte a felkészülést a bajnoki- és Magyar Kupa-címvédő Debreceni VSC. A játékosoktól előbb vért vettek, majd elvégezték rajtuk a rutinvizsgálatokat, ez elsősorban vérnyomásmérésből, szemvizsgálatból és EKG-ból állt – írja a klub honlapja.

Megérkezett Selim Bouadla is az öccsével, Slimanéval, akinek sorsa napokon belül eldőlhet. Szintén csatlakozott a szezon első igazolása, Ibrahima Sidibe. A játékosok délután hat órakor futni mennek, majd edzésen vesznek részt a stadionban, de a szakmai stáb a program összeállításakor a nagy hőségre is figyelt.

– Nagy összegben mertem volna fogadni, hogy amikor elkezdjük a felkészülést, bejön a nagy meleg. Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy korábban kezdjük a délelőtti edzéseket, valamint később a délutániakat. Közben a játékosok tudnak regenerálódni, és fontos, hogy rengeteg folyadékot igyanak – közölte Kondás Elemér vezetőedző. – Nem nagyon szeretnénk próbajátékosokat. Elképzelhető, hogy néhányat megnézünk, de ahogy korábban is lehetett tapasztalni, nem jönnek csőstül a labdarúgók.

Két fiatal, a nyíregyházi kölcsönből visszatérő Csorba Szabolcs, valamint Oláh Gergő is az első csapattal kezdi el a felkészülést.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik