Nemzetközi foci

Bajnok lesz a Fradi! Vagy a Vidi? Kiesik a Kisvárda?

Ki nevet és ki marad a végén? – az NB I új szezonja, szakértői szemmel.

Szombaton rajtol az NB I, a Rangadó pedig többrészes cikksorozat keretében készült az új idényre. Ezúttal szakértőinket kérdeztük meg az esélyekről, mind a bajnoki cím, mind a kiesés szempontjából.

Kabát Péter, a Vasas, az Újpest és a DVSC egykori játékosa szerint, kétesélyes lesz a bajnokság, de ugyanazok örülhetnek, mint tavaly.

Ezt még nagyon nehéz megmondani. Az biztos, hogy a Vidi és a Ferencváros a legnagyobb esélyese a végső győzelemnek, ezt mindenki tudja – magyarázta a korábbi csatár. – Nagyon nehéz velük versenyezni, de szerintem megvédi a címét a fehérvári csapat.

A kiesőkkel kapcsolatban azonban egyelőre még bizonytalan.

Kiesők? Ezt sem könnyű megjósolni, talán öt-hat forduló távlatából már nagyjából körvonalazódik, hogy kik búcsúzhatnak az év végén. Ha a feljutókat nézzük, akkor az MTK-nál jól erősítettek, a Kisvárda inkább külföldiekkel erősített, de egyelőre nem tudnám megtippelni, hiszen ott van még egy Haladás, Mezőkövesd, de tényleg nagyon nehéz megjósolni.

Azt már megszokhattuk, hogy Horti Gábor általában kendőzetlenül őszintén mondja el véleményét egy-egy csapat teljesítményéről. A sokak által kedvelt sportkommentátor azonban másképp látja a bajnoki cím helyzetét.

Visszafogottan értékelném a Ferencváros teljesítményét, de most már szerencsére ők a bajnokságra koncentrálhatnak, tehát akár esélyesei is lehetnek az aranyéremnek. Főleg, hogy más elfoglaltságuk már nincsen.”

Na és vajon mi a helyzet a kiesésre esélyes csapatokkal?

Én nagyon szorítok a kelet-magyarországi régiónak, de úgy gondolom, hogy a Balmazújváros példájából kiindulva a Kisvárdának sokat kell tennie azért, hogy bennmaradhasson az első osztályban. Tehát az egyik talán a Kisvárda lehet. A másik fél inkább a keleti régióból érkezhet, bár ott mindig van feljutó, de a Diósgyőr, Mezőkövesd kettősből kerülhet ki a másik kieső.”

Az NB I-es felvezetőnk eddigi cikkei

Magyarok vs. légiósok – klikk ide!
Csak két együttes nyerhet?
A pénz beszél, a Fradi győz?
Top 7: ők lehetnek az NB I-es idény új sztárjai
Erősödtek? Gyengültek? Így igazoltak az élvonal csapatai
Tízmilliós csúcsfizetések, milliárdos szakadékok az NB I-ben

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Glázer Róbert szerint is az eddig említett két csapat között dőlhet el a végső győzelem sorsa, de bízik abban, hogy a többi csapat is valamilyen szinten fel tudja venni a versenyt.

Első-második helyre a Ferencváros és a Videoton fog befutni, hiszen ők erősítenek – anyagi szempontból – a legjobban, bár azt még nem tudom, hogy a legjobb játékosokat-e. De én nagyon bízom a Honvédban, a Paks, a Diósgyőr és a Debrecen megerősödésében, de úgy látom, hogy az előbb említett két csapat közül fog eldőlni a bajnoki cím sorsa.”

A felsőház után, lássuk, miként látja az alsóház küzdelmeit, illetve, véleménye szerint, mi vár a feljutó csapatokra:

Általában az NB I-be kerülő csapatoknak az első év az egy választóvíz. Vagy elbuknak és hosszú ideig nem tudnak visszajutni, vagy megragadnak az első osztályban. A Kisvárdának nagyon nehéz helyzete lesz, annak ellenére, hogy rendkívül sok külföldi játékost igazoltak, nem tudom, milyen minőségűek, de nagyon nehéz lesz. Az MTK biztos, hogy stabil NB I-es csapat lesz. Viszont 4-5-6 klub a jelenlegi rendszerben bizony nehéz helyzetbe kerülhet.”

Címlapkép: vidi.hu

Olvasói sztorik