NB I

A Fradi a legértékesebb csapat az NB I-ben, az újonc Kisvárda kerete a negyedik

Honlapunk megvizsgálta az élvonalbeli együttesek keretét, íme a végeredmény.

Július 21-én hivatalosan is kezdetét veszi a 2018–2019-es NB I-es szezon, a Rangadó pedig a Transfermarkt segítségével megvizsgálta, jelen állás szerint melyik élvonalbeli klub kerete a legértékesebb.

Az első két helyen nincs nagy meglepetés, itt is az NB I két gigásza, a Ferencváros és a Videoton uralja a mezőnyt. Az élen a zöld-fehérek állnak, akik keretéhez jelenleg 29 játékos tartozik, az ő piaci értékük összességében 16.35 millió euró (5.3 milliárd forint). A tizenhárom külföldi labdarúgót foglalkoztató zöld-fehérek legértékesebb játékosa – aki egyébként a többi NB I-es labdarúgót is maga mögé utasítja – a nemrégiben igazolt ukrán válogatott játékos, Ivan Petrjak (kétmillió euró), őt a Budapest Honvédtól szerződtetett Davide Lanzafame (másfél millió euró) követi, majd a gólerős hátvéd, Miha Blazic és Fernando Gorriarán következik holtversenyben.

A második helyen álló Mol Vidi FC kerete több mint kétmillió euróval ér kevesebbet, egészen pontosan 14.1 millió euró az összérték. A fehérváriaknál is három légiós tartozik a legértékesebb játékosok közé, Stefan Scsepovics 1.2 millió eurót, testvére, Marko Scsepovics egymillió eurót, míg Loic Nego szintén egymillió eurót ér.

Ezt követően hatalmas szakadék következik, a táblázat harmadik fokán tanyázó Puskás Akadémia kerete „már csak” 7.78 millió euró. A felcsútiaknál majdnem egy magyar játékos a legértékesebb, de Balogh Balázst (ötszázezer euró) megelőzi Josep Knezevic (hétszázezer euró).

A Fradi és a Vidi kerete a legértékesebb. Fotó és címlapfotó: fradi.hu

A történelme során az NB I-be először feljutó Kisvárda Master Good kerete máris a negyedik helyre került, köszönhetően elsősorban a nyáron érkező idegenlégiósoknak, akik közül kilencen jelenleg a klub legértékesebb labdarúgóivá váltak a Top 10-es listán – Felipe, Anderson Pico és Roman Karaszjuk az élen. Kondás Elemér csapatában található meg a legtöbb külföldi labdarúgó az NB I-ben, a jelenlegi 27-es keretből 18-an légiósok – a legkevesebb természetesen a Paksi FC-nél játszik, amely szokásához híven ezúttal is csak magyar labdarúgókat foglalkoztat.

A tabella hátulján két borsodi alakulat, a Diósgyőri VTK és a Mezőkövesd Zsóry FC foglal helyet. A sereghajtó mezőkövesdi keret alig több mint ötmillió eurót ér, akárcsak a miskolci.

Az élvonal küzdelmeit felvezető sorozatunkban korábban már megmutattuk, hogy a fogadóirodák által adott szorzók alapján mely csapat esélyes a bajnoki címre, valamint azt is összefoglaltuk, hogy légiósok terén hogyan állnak az élvonalbeli csapatok.

Íme a teljes NB I-es mezőny. Forrás: Transfermarkt.com

Magyarázat a táblázathoz: Squad=ennyi játékos tartozik a kerethez; Age: a keret átlagéletkora; Foreign players: a légiósok száma; Total Market Value: a keret összértéke; Ø Total Market Value: a keretek átlagértéke

Olvasói sztorik