Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Újabb hosszú interjú jelent meg Oroszországban a Dinamo Moszkva és a magyar válogatott középpályásával, Dzsudzsák Balázzsal, aki ezúttal magánügyekről is mesélt. Megtudhattuk: az orosz fővárosban lehetetlen inkognitóban maradni, ezért sem jár éjszakai klubokba, hiszen nem akar lebukni. Nagyon szeret vásárolni, komoly ruha- és cipőgyűjteménye van. Az ellenfelekkel nem szokott mezt cserélni, de a PSV ellen erre is sor kerül majd. Elárulta: örülnek, ha utcát neveznének el róla a szülővárosában, és a nőideáljáról is elárult egy-két részletet a vtbrussia.ru cikkében.
– A nyugati sajtó arról írt, hogy az iskolában szinte kitűnő volt. Miért döntött végül mégis a sportkarrier mellett?
– Úgy gondolom, vannak, akik eleve bizonyos pályára szünetnek. Én a futballra születtem, és már gyerekkoromban csak sportoló akartam lenni. Mindig érdekelt a foci, a híres sportolók, az eredmények, úgyhogy soha nem ültem otthon tétlenül. Közel laktunk az iskolához, ezért utána mindig közvetlenül a ház mellett játszhattam. Hétfőn volt foci, kedd kézilabda, és így tovább. Később elköltöztünk, de egy szerencsés véletlen folytán a futballpálya azután is csak száz méterre volt a házunktól. Szóval mindig ott tölthettem az összes szabadidőmet – kezdte Dzsudzsák Balázs.
– Mennyire volt nehéz dolog a pályaválasztás?
– Hogy őszinte legyek, soha nem gondoltam, hogy orvos vagy ügyvéd leszek. A szüleim azt akarták, hogy legyen érettségim, a továbbiakban nem avatkoztak bele a dolgaimba. Miután látták, hogyan viszonyulok a focihoz, mindig támogattak. Tizenhét éves koromban átkerültem egy magániskolába, mert akkor már komoly szinten játszottam, és nehéz lett volna az edzéseket összehangolni az iskolával. A szüleim mindent megtettek, hogy jobban érezzem magam. Nélkülük soha nem lettem volna sikeres focista.
– Mit dolgoztak a szülei?
– Anyám tanár volt, apám pedig futballedző. Mindig úgy választott munkát, hogy közben az én fejlődésemhez is hozzájárulhasson. Különösen, amikor naponta körülbelül negyven kilométert kellett utaznom az akkori csapatomhoz. Apám olyan munkát talált, ahol lehetővé tették számára, hogy iskola után elvihessen edzésre, majd hazahozhasson.
– Oroszországban általában lebecsülik a futballistákat. Vannak néhányan, akikre büszkék, de összességében inkább lenézik őket. Magyarországon hogy kezelik a labdarúgókat?
– A sikeres játékosokra odahaza is nagyon büszkék. És számos jó játékosunk volt, akik a Real Madridban, és más híres csapatokban szerepeltek. A válogatott a második helyen végzett a világbajnokságon harmincnyolcban és ötvennégyben is. Sokan még mindig azért lesznek labdarúgók, mert olyanok akarnak lenni, mint Puskás. Ez az első számú sportág, és aki szereti, az egy rossz szót sem szól a futballistákra.
– Mindig nagyon sikeres volt a futballpályán, hogyan tartja meg a motivációját?
– A legfontosabb, hogy soha nem felejtem el, honnan jöttem. Ez segít koncentrálni. Fiatalkoromban mindig egyértelműen láttam a célt magam előtt: a legjobb akartam lenni az edzéseken és a mérkőzéseken. Mindig nyerni akartam. És ez azóta sem változott. Ebből a tekintetből szerencsés vagyok, hogy egy kis faluból, szegény családból jöttem, és így mindent, amit kapok, nagyra értékelem. A mai napig megpróbálok segíteni a családnak, számomra ez nagyon fontos. Ahhoz, hogy ez a továbbiakban is megvalósulhasson, holnap még jobbnak kell lennem, mint amilyen ma vagyok.
– Már vendégül látta a szüleit Moszkvában?
– Igen, már voltak nálam. Anyám nagyon boldog volt, mert ő folyékonyan beszél oroszul, hiszen orosz nyelvtanár volt. Amikor iskolás lettem, már angolt és németet tanított, ezért én nem beszélek oroszul. Örült, hogy mindent lefordíthatott nekem Moszkvában. A szüleim ritkán tudnak Moszkvába jönni, de már megígérték, hogy decemberben ismét meglátogatnak.
– Azt híresztelik, hogy gyűjti a ruhákat. Komoly gyűjteménye van a szekrényben?
– Igen, ez igaz, van egy kevés… Szeretek vásárolni, olyan ez nekem, mint a drog. Szeretem nézni azokat az embereket, akik divatosan öltöznek.
– Ami a ruházkodást illeti, vannak kedvenc darabjai?
– Igen, különösen sok cipőm van Magyarországon. Oroszországban egy szállodában élek, ezért itt csak a legszükségesebbeket veszem meg, főleg meleg ruhát. De amikor hazamegyek…
– Bizonyára tudja, melyek a legjobb bevásárlóhelyek Moszkvában…
– Persze. A Központi Áruházba (GUM) szoktam menni, de hogy őszinte legyek, az egy kicsit drága. Manapság rengeteg lehetőséget kínál az internetes vásárlás. Csak meg kell adni a méretemet és a kívánságaimat, és kihozzák, amit akarok. Ezt szoktam használni. De néha nem tudok ellenállni, és egy-egy nagy győzelem után személyesen végigjárom a boltokat.
– Szeret mezt cserélni az ellenfelekkel a meccsek után? Van gyűjteménye?
– Nem igazán. Most, hogy bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe, találkozni fogunk korábbi csapatommal, a PSV-vel, és minden bizonnyal egy régi barátommal cserélek majd. Jobban szeretem a mezeimet barátoknak, ismerősöknek adni.
– Szereti az autókat?
– Hát persze! Két Porschém is van Magyarországon.
– Akkor biztos érdeklődik a Formula-1 iránt. Volt már a Hungaroringen?
– Csak egyszer. Amikor lehetőségem volt, egy Lamborghini Aventadort vezettem, és rájöttem, hogy ez számomra nem teljesen hétköznapi autó, és szükségem van egy néhány órára, hogy megszokjam. Ezért mentem vele a versenypályán, és az oktató megmutatta, hogyan működik. Néhányszor a sebességhatáron mentem a hétszáz lóerős kocsival.
– Hogyan tölti az idejét Moszkvában, amikor nincs edzés?
– Ó, semmi különös. Több Dinamo-játékos lakik a szállodában, nem csak én. Az edzést követően egyszerűen megiszunk egy kávét, vagy elmegyünk moziba.
– A profi futballistákról általában azt mondják, hogy amikor nem a pályán vannak, különböző klubokban, éttermekben lógnak…
– Az emberek szeretnek mindenfélét beszélni a futballistákról, mint például, hogy nekik van a legjobb munkájuk a világon, és nem csinálnak semmit. Egyértelmű, hogy ez nem így van. Az edzéseken és azokon kívül is komoly nyomás, stressz, felelősség nehezedik ránk a csapat eredményei miatt. Mostanság két meccsünk van egy héten, és az edzésciklus sem teszi lehetővé a kimenőket. A következő nap mindenki halott lenne, vagy a teljesítménye zuhanna, és pedig azonnal látnák az edzők. Ezen kívül mi mindig szem előtt vagyunk, és valahol felismernek minket, azonnal megjelenünk az interneten. Lehetetlen inkognitóban maradni, különösen Moszkvában. Nyilvánvaló, hogy futballistának lenni nem a legnehezebb munka a világon, bár… Igaz, nekem szerencsém volt, hiszen a hobbim lett a munkám. És ezt biztosan nem fogom elveszíteni egy night club miatt!
– Azt mondják, Moszkvában és Budapesten is sok szép lány van. Tegély igazságot, hol van több?
– Azt hiszem, hazafi maradok, és Budapestre voksolok, de Moszkvában is nagyon szépek a lányok.
– Milyen az ideális nő Dzsudzsák Balázs számára?
– Nem szeretném, hogy a lány futballőrült legyen. Még jobb, ha nem is érti a focit, hiszen nekem is szükségem van a pihenésre. Ha az öltözködés terén tanácsokat ad, az rendben van. Azokat az egyszerű lányokat kedvelem, akik azért szeretnek, amilyen vagyok, támogatnak és segítenek megtalálni a nyugalmat.
– Hogy látja magát öt év múlva?
– Remélem, még focizni fogok egy jó csapatban. Remélem, hogy egészséges leszek, és segítségére lehetnek a Dinamónak, illetve a válogatottnak.
– Szeretné, hogy a tiszteletére elnevezzenek az utcán önről a szülővárosában?
– Hát persze! Talán nem is lehetetlen. Nagyon szép lenne, a szüleim is örülnének, mert büszkék a tehetségemre és az eredményeimre. Én már hatvanöt meccsen szerepeltem a válogatottban.