Hírek

Meghosszabbították a nyomozást

Bundaügy: egyelőre nem lehet megmondani, hány gyanúsított ellen emelhetnek majd vádat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Habár decemberben végén az MTI arról számolt be a köztévé híradója nyomán, hogy befejeződött a nyomozás a magyar bundaügyben, és januárban megkezdődik az iratok ismertetése, Fazekas Géza ügyészségi szóvivő most azt mondta az [origo]-nak, hogy február végéig meghosszabbították a nyomozást. A gyanúsítottak között van egy volt REAC-játékos is, aki csak januárban került a hatóság látókörébe.

– December végén a televízióban lejátszott nyilatkozatomból sokan téves következtetést vontak le – mondta Fazekas Géza a bundaügy fejleményeiről, bár egy korábbi hír szerint lezárult a nyomozás, és januárra ígérte az iratok ismertetését a Központi Nyomozó Főügyészség. – Akkor azt mondtam, hogy heteken belül lejár a mandátuma a nemzetközi nyomozócsoportnak, amely eredményesen végezte el a munkáját, de ez nem jelenti a magyarországi nyomozás lezárását.

A nemzetközi csoport német, finn és magyar részvétellel indult, időközben pedig Szlovénia és Ausztria is csatlakozott. Ennek keretében a felek egymás országában is nyomozhattak, illetve kicserélhették az információikat, ez Fazekas szerint sokat lendített a magyarországi nyomozáson is, amelyet azonban február végéig meghosszabbítottak.

– Még januárban is érdemi nyomozás zajlik, amit jól bizonyít, hogy látókörbe került egy volt REAC-os játékos is, aki a megalapozott gyanú szerint két meccs manipulációjában is részt vett – magyarázta Fazekas.

A bundaügynek Magyarországon 43 gyanúsítottja van, köztük futballisták, bírók, edzők és egy FIFA-engedéllyel rendelkező játékosügynök. Valamennyiük ellen vesztegetés gyanújával folyik büntetőeljárás. Három személy előzetes letartóztatásban, egy házi őrizetben van, a többiek szabadlábon védekeznek. Fazekas szerint egyelőre nem lehet megmondani, hogy hány gyanúsított ellen emelhetnek majd vádat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik